Bilbao-Real Madrid mérkőzés utáni nyilatkozatok
2014 február 3. | Szerző: Madridistagirl* |
Miguel Pardeza: “A Barcelona nem szerepelt jól hazai pályán, felzárkózhattunk volna, és bár faragtunk a hátrányból, az Atlético továbbra is erős, ezek a tények, de nem ezen a fordulón múlik a bajnokság, sok van még hátra.
Ronaldo kiállítása: Nekem egyszerűen igazságtalannak tűnt, ha valaki pirosat érdemelt, az a dolgok kezdeményezője volt, Cristianónak a pályán kellett volna maradni. Úgy tűnt, azért kapta, amit Gurpeguivel csinált, de először ő emelt kezet Cristianóra, aztán meg akarta téveszteni a bírót azzal, hogy eltúlozta a dolgokat. Nyugodtan meg kell néznünk újra a meccset, aztán majd eldöntjük, fellebbezünk-e. Az biztos, hogy amikor ez történt, akkor már 1-1 volt.
Jesé: Egy nagyon nehéz pályán szerzett gólt, rengeteg ötlet van benne és lenyűgöző megmozdulásai vannak.
A meccs: Az Athletic jó munkát végzett, már a mi térfelünkön is letámadtak, az indításokat is igyekeztek elfojtani, sok labdát veszítettünk, nem tudtunk támadásokat építeni és a befejezéseket sem oldottuk meg tisztán.
Ibai Gómez gólja:Nagyon tehetséges, a második labdaérintése volt. Nagyon jól találta el, nem lehetett megfogni.
Az Athletic formája:Az Athletic még nem veszített hazai pályán, különösen erősek, dinamikusak, jó az állóképességük is.A forduló:Az igazság az, hogy egy ponttal közelebb kerültünk a Barcelonához, de veszítettünk kettőt az Atléticóval szemben. Előreláthatóan nagyon szoros lesz egészen a végéig, a legfontosabb célok között nyilván ott vannak a két riválissal szembeni mérkőzések.
Király-kupa: A lehető legkomolyabban fogunk készülni, hiszen városi riválissal van dolgunk, amely már önmagában is fontossá teszi a meccset, nem lesz könnyű. Reméljük, ott lesz Bale, nincs szerencséje a sérülésekkel.
Luis Aragonés: Hatalmas veszteség a spanyol futballnak, nagy ölelést küldenék a családjának, meglepett minket az élet.”
Marcelo: “Nem könnyű, mikor igazságtalanul veszítetek el egy játékost. Egyértelmű, hogy nem volt igazságos az ítélet, így ez nagyon nehézzé tette a dolgunkat, bár minden meccsen győzni akarunk. Természetesen az Athletic egy kiváló csapat, de nem volt szerencsénk. A végsőkig küzdöttünk, kár érte. Nem akarunk arra gondolni, hogy elpuskáztunk egy lehetőséget, ami a Barcelona vereségéből adódott, inkább azt nézzük, hogy begyűjtöttünk egy pontot. Megbirkóztunk a helyzettel.”
Xabi Alonso: “Elvesztettünk egy lehetőséget, hogy megelőzzük a Barçát, de a 90 percet nézve igazságos eredmény született. Sok van még hátra. Mindenesetre nem volt szó agresszióról. Cristianónak nem kellett volna azt tennie, amit tett, de az azonnali piros túlzás volt, Gurpegi sokat segített ebben… A bíró hagyta, hogy befolyásolja őt a közönség a reakcióival. Igazságtalan volt velünk szemben. A közönség itt mindig komoly hatást gyakorol, nincs ebben semmi új.”
Ancelotti: A meccs: “Jó mérkőzést játszottunk, nagy intenzitással és a második félidőben különösen jól szerepeltünk. Lehetett volna másként, hiszen megszereztük a vezetést, kézben tartottuk a játékot, de egy fantasztikus találatot szerzett az Athletic. Általánosságban elégedettek vagyunk a játékkal. Az első félidőben az Athletic gyakorolt nyomást, voltak nehézségeink, egyetlen lehetőség adódott csak előttünk. A második játékrészben fordult a kocka, többet birtokoltuk a labdát és jobban irányítottunk.”
Cristiano kiállítása:Nehéz dönteni. A képek alapján kissé túlzó ítélet volt.
A cserék:Nehéz tíz emberrel és fáradt játékosokkal nyerni. Friss játékosokat akartam behozni a végére.
Ibai Gómez gólja:A 0-1 után nem szenvedtünk, kiegyensúlyozottak voltunk. Egy fantasztikus lövésből született a gól. Nem a mi hibánk volt.”
Ibai Gómez:”Ronaldo piros lapja: Nem tudom, mi volt a helyzet, de nem volt döntő jelentőségű. Ayza Gámez döntésének semmi köze nem volt a végeredményhez.
A csapata: Jobbak voltunk, többet érdemeltünk volna, de a Real Madrid ellen döntetlent játszani mindig jó eredmény.
A gólja: Elégedett vagyok, mindenekelőtt azért, mert hozzájárulhattam az egyenlítéshez. Volt másik lehetőségem is, de Diego remekül kivédte. Kemény meccs volt.
Harc a bajnoki címért:A Real Madrid és az Atlético nagyon különbözőek, mindegyiknek megvan a maga sajtossága. De három csapat lesz ott a végső győzelemért.
Célok:Csak azzal foglalkozunk, hogy maradjon a negyedik hely, már csak ezért vagyunk versenyben és nem szabad veszni hagyni.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: