Mijatovic Benzemáról nyilatkozott
2014 március 8. | Szerző: Madridistagirl*
“Boldognak és felszabadultabbnak tűnik a pályán, és alig várja, hogy rendbe hozza a dolgokat.” Minek köszönhető Benzema fejlődése ebben a szezonban? “Ez több tényezőből áll össze. Hidd el, hogy például Higuaín távozása is elősegítette a fejlődést. Élvezi az edző bizalmát, és Zidane folyamatos támogatása is nagy szerepet játszott a hozzáállásának megváltozásában. Ezenkívül Ancelotti újabb szerepkörrel bízta meg, többet mozog visszafelé, többet kéri a labdát, ráadásul olyan társak segítik, mint Cristiano Ronaldo vagy éppen Bale”. Az előző szezonban teljesen elveszett volt… “Azt mindenki tudja, hogy egy csatárt a jó technikája, a finom megmozdulásai és a váratlan húzásai mellett a csapattársai teszik jobbá. Bale és Cristiano tökéletesen kiegészíti Benzemát. Ott van ezenkívül Jesé Rodriguez, aki szintén hasznára van a csapatnak, és bebizonyította, hogy helye van a Real Madrid első csapatában”. 
Zidane az ElConfidencial.com-nak nyilatkozott
2014 március 7. | Szerző: Madridistagirl*
A Real Madrid jelenlegi másodedzője szerint nincs értelme a különböző időszakokat összehasonlítani: “Nem hinném hogy össze lehetne hasonlítani a csapatot azokkal az időkkel, amikor én is játszottam, mert minden időszaknak megvannak a maga pozitív és negatív oldalai. Jelenleg van egy nagyon fiatal keretünk ami virágzik, mikor én játszottam a csapat többnyire tapasztaltabb játékosokból állt. Bajnokság, Kupa és Bajnokok Ligája? Miért is ne! “Természetesen beszélnünk kell a triplázás lehetőségéről. Ha a Real Madridnál játszik az ember, tudnia kell mik a pontos céljai és mindig olyan magasra kell törni, amennyire csak lehet. A Realnál elvárják hogy mindent megnyerj amiért versenyben vagy, mi pedig mindhárom kiírásban bent vagyunk”.
A jövőjéről: “Szeretnék vezetőedző lenni a jövőben. Egy nagyszerű edző mellett tanulhatok, akit korábbról is ismerek már hiszen játszottam az irányítása alatt. Most csak tanulom a dolgokat, hogy később én magam is edző lehessek” Cristiano Ronaldóról: “Minden nap látom, hogyan edz. Korán érkezik és az egyik utolsó aki elhagyja a pályát, edzések után még két órát maradni szokott, a határ számára a csillagos ég. Mindig többet akar, ez a versenyszellem vele született”. Zidane egyébként folytatja a munkát a felderítés terén is, azt pedig már tudjuk hogy jó szeme van a tehetségekhez, és igazi mentor az öltözőben. A tulajdonképpen ismeretlen Varane-ért 2011 nyarán Real Madrid viszonylatokban aprópénzt, nagyjából 10 millió eurót fizetett a klub Zidane javaslatára, és mind tudjuk hogy mi lett belőle. Az öltözőben is nagy szerepe van a franciának, honfitársát Karim Benzemát is jóban-rosszban támogatta és akkor is hitt benne, mikor mindenki jobb szerette volna inkább egy másik csapat mezében szerepelni őt. Pogba A francia legenda célkeresztjében most Pogba áll, aki Zizou szerint komoly esélyese lesz az Aranylabdának a jövőben. A Juventusban már most húsz évesen alapembernek számító Pogbáért azonban nem csak a Real Madrid, hanem a PSG is bejelentkezett és mivel szeretnék minél több francia játékossal feltölteni a csapatot, könnyen lehet hogy ők jönnek ki győztesen az ifjú tehetségért folytatott harcból, és Eden Hazard után ő is kicsúszik Zidane és Pérez kezei közül.
Casillas a válogatott meccs után
2014 március 6. | Szerző: Bánki
“Jól érzem magam. Minden játékos teljesítményét elemezni kell minden különböző versenykiírásban, követnünk kell az edző utasításait. Természetesen mindenki több és több percet szeretne kapni, ami jó. Én jelenleg, ahogy korábban
mondtam, tisztelem az edző döntését, és ha ő azt mondja hogy a Kupában és a Bajnokok Ligájában számít rám, akkor örülni fogok neki és megpróbálom a legjobb formámat nyújtani a csapatért. Így megy már hónapok óta. Eddig az edző Diegonak szavazott bizalmat a bajnokságban, és vezetünk ami nem kis részben az ő erőfeszítéseinek köszönhető”.
“Puyol jól átgondolta a döntését A labdarúgást nem hagyja abba, csak új élményeket keres. Szeretnénk őt boldognak látni és a legjobbakat kívánom neki, igazán nagyszerű csapattárs a válogatotban. Biztos vagyok benne, hogy meg fogják köszönni neki azt a sok mindent amit a csapatáért tett.”
“Nehéz, ha minden kamera téged figyel. Az emberek hónapokig beszéltek Diego Costaról, de abból ítélve amit beszéltem
vele a meccs után, boldog,hogy bemutatkozhatott a válogatottban. Tudja hogy sok játékosnak nehéz lesz bekerülni a 23 fős VB keretbe, szóval keményen akar majd dolgozni a lehetőségért. ”
“Soha nem éreztem azt,hogy nem értékelnének elégé, az emberek mindig megmutatják hogy támogatnak, ami nagyon fontos nekem. A karrierem során eddig elért dolgok java részét annak köszönhetem, hogy volt önbizalmam és azt most sem veszítettem el. Könnyen lehet, hogy van bennem még további öt év”.
“Az elmúlt napokban azt mondtuk hogy van esélyünk megnyerni a 10-et, de jelenleg csak annyit tettünk amennyi minimálisan elvárható volt tőlünk. Vezetjük a bajnokságot, döntőt játszunk a Spanyol Kupában és hacsak nem történik valami katasztrófa, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében is ott vagyunk”
“A Real Madrid csapatkapitányaként arra kérek mindenkit, hogy tiszteljék a keret tagjait. Nem az a kérdés hogy kinek kellene játszania, vagy hogy ki a legjobb. Van egy edzőnk aki döntéseket hoz, ezeket pedig be kell tartanunk. Van olyan dolog amit Carvajal képes megadni, de Arbeloa nem, de ugyanez igaz fordítva is. Más játékosok. Egy olyan gólról beszélünk amit elemezni kell, sokan álltak Diego előtt”.
Az Ultras Sur
2014 március 3. | Szerző: Bánki
Az Ultras Sur a Santiago Bernabéu stadion “radikális” szurkolócsoportja, ők azok, akik sosem hagyják ki a csapat hazai mérkőzéseit, és ők azok, akikről oly sok ellentmondó információ kering. Az elkövetkezendőkben az Ultras Sur történelme olvasható.
A gyökerek
Az 1980-as évek elején a Real Madrid akkori leglelkesebb és legaktívabb szurkolói klubjának, a Peňa Las Banderas-nak (szabad fordításban: a Lobogók Klubja) kebelében megszületett az Ultras sur. Ez tömörítette a legelszántabb és
legrettenthetetlenebb ifjakat, akik nem ijedtek meg attól az ellenszenvtől, ami őket körüllengte, korában legirigyeltebb és egyben leggyűlöltebb klubja, a Real Madrid szurkolóiként. Ilyen körülmények között, még a Las Banderason belül, ám gondosan külön szektorba tömörülve megalakult az Ultras Sur egyesület, mely nevét egyrészt az akkoriban Európában, elsősorban Olaszországban elharapódzó ultra-mozgalmakról, és a stadionban általában elfoglalt déli helyéről kapta.
A kis közösség teljesen magáévá tette az elterjedt ultra-ideológiákat, és végül kizárták őket a Las Banderas klubból, hogy megalapíthassák saját, önálló egyesületüket, immáron különálló szektorban.
A csoporthoz számos szurkoló csatlakozott, a város különböző negyedeiből, s egyedül a csapat színeinek olthatatlan szeretete tartotta őket össze, így fordulhattak elő olyan képtelen helyzetek, hogy olyanok szurkoltak egymás mellett teljes egyetértésben, akik az utcán helyi ellentétek miatt akár ölre is mentek volna egymással. Kijelenthetjük, hogy közösségünk semmilyen értelemben nem kötődik politikai irányvonalhoz, nem hordoz semmilyen egyezményes, vagy „nemhivatalos” politikai jelképet, már persze igaz volt ez akkoriban, mert manapság már a spanyol zászló lobogtatása is provokációnak minősül egyes rétegek szemében.
Ezt a korszakot az erőszak minden addiginál hevesebb megnyilvánulásai jellemezték, a legtöbb meccs az ellenfél – bárki legyen is az, hazai vagy külföldi – szurkolótáborának laposra verésével vált teljessé, mit kétségkívül az motivált, hogy a „fehér” szurkolókat különösen gyűlölték és megvetették szerte Spanyolországban. Ekkor vált már-már mítosszá az Ultras Sur. Muszáj kitérnünk rá, hogy már a kezdetektől fogva a médiában csak és kizárólag az erőszakos tettekről emlékeztek meg, anélkül, hogy jobban belemélyedtek volna a táborok életébe, vagy legalább utaltak volna rá, hogy a csoport mennyi színt és változatosságot vitt a Santiago Bernabeu légkörébe.
Szépen lassan egyre több tagot számlált a csoport, és így már az első évektől fogva állandó szereplőivé váltunk a sajtónak – ahogy azt már említettük – ám fontos kiemelni, hogy ekkoriban még nem léteztek szervezett utazások, gyakran más
klubokon keresztül jutottunk ki a fontosabb meccsekre, sem egyéb rendezvények, és mindenki a saját zsebéből fizette még a görögtüzek kellékeit is.
Nagy visszhangot váltottak ki ekkoriban az emlékezetesebb hepajok: Valenciában, 82/83-ban (mikor az utolsó fordulóra maradt a bajnoki cím eldöntése, amit el is vesztettünk),ugyanezen évben a zaragozai kupadöntő a Barcelona ellen, az Atletico elleni klasszikus derbik, vagy éppen az Internazionale huligánjaival történő verekedések kétszer is egymás után, 84/85-ben és 85/86-ban.
Lassacskán kezdtek a dolgok egyre szervezettebb jelleget ölteni. Carnet-t alapítottunk, új lett a jelvényünk, ilyesmi. Ám tény, hogy ebben a korai korszakban még minden egyéni szinten történt és úgy jutott el a többi taghoz. Mi más is lehetett volna az Ultras Sur immáron hivatalos szimbóluma, mint a hamisíthatatlan kalóz stílusú koponya a keresztbe fektetett lábszárcsontokkal.
A szurkolási stílust tekintve jobbára mindenki a saját elképzeléseit követte, ám lassacskán kezdett kialakulni a rendszer, a már-már védjegynek számító éljenzés, füsteregetés, görögtűz, illetve a palánkok döngetése a játékosok bevonulásakor. Természetesen a madridi gólokat is megünnepeltük különböző készenlétben tartott pirotechnikai eszközökkel.
Ekkorra a csoport már legalábbis észrevetette magát; tagjai számát és élénkségét tekintve is a Bernabeu lelkét képezte,
minden ének délen kezdődött és ott is fejeződött be, és a játékosok is minden korábbinál erősebben érezhették a támogatásunkat, buzdításunkat, nem csak Madridban, de a legtöbb idegenbeli mérkőzésen is. Ezen nincs semmi csodálkozni való, például 85/86-ban megjelent a leghatalmasabb szurkolói zászló, amit csak spanyol stadion látott. A Barcelona elleni találkozón jelent meg, és gyakran emlegetjük, hogy Comunidad de Madrid (az a tartomány, melynek Madrid a központja) önkormányzatának anyagi hozzájárulásával.
A rákövetkező évadban ez még csak fokozódott, új dimenziók nyíltak meg előttünk. Fordulópontot jelentett ekkor a Bayern München elleni mérkőzés, mikor oly hevesen dobáltak be a szurkolók különböző tárgyakat a pályára, hogy a Nemzetközi Futballszövetség két meccsre bezárta a stadion kapuit. Következésképpen hónapokig foglalkozott velünk a sajtó, addig ismeretlen, nemzetközi szintre emelve a csoport ismertségét és hírnevét.
Ebben az időszakban – nagyjából a nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek elejéig – lettek a klub tagjai azok, akikre ma úgy tekintünk, mint az igazi „kemény mag”-ra, kik mögött majd két évtizedes hűség és tapasztalat áll. Ők azok, akikre büszkék vagyunk, és az ilyen odaadó tagok jelenléte különböztet meg minket a többi csapattól. Ők az Ultras Sur igazi lelke, bajtársak, akik minden körülmények között jóban éppúgy, mint rosszban kitartottak a klub mellett. A maga teljességében valósítjuk meg a fő elvünket: Siempre fieles! (örökké hűek) nem csak csoportszinten, hanem egyénileg is, akik a kezdeti időktől fogva végig velünk voltak… és míg élnek, soha el nem hagynak, mert ultrának nem születnek az emberek, de ők is halandók.
Még ebben az időszakban, pontosabban 1988-ban kezdett kialakulni szoros barátságunk az Espanyolnak szurkoló Brigadas Blanquiazules del Espanyol-lal (Fehér-kék brigádok), mely köztudottan ma is tart, mert ugyanolyan összetartás és hűség van a mi tagjaink között, mint barcelonai testvéreinknél.
Másik fontos dátum a klub történetében 1988 szeptemberére esik. Az Ultras Sur tagjai egy autóbusszal Gijón-ba tartottak, hogy megnézzék a Sporting-Real Madrid meccset, már út közben betértek Oviedoba is, mivel ott helyi ünnepségeket tartottak. Itt néhány igen súlyos incidensre került sor a közösség tagjai és a Forradalmi Kommunista Liga
tagjai között, akik sértegetni kezdték a futballszurkolókat, elsősorban azért, mert Spanyolország zászlaját lobogtatták. Az egész ezeknek a szélsőbaloldali huligánoknak a provokációjával kezdődött, akik akkoriban a Herri Batasunat támogatták (1978-ban alapított spanyol-francia eredetű baszk szeparatista párt, neve jelentése „Emberek egysége”, az ETA parlamentáris szárnya, 2003-ban Spanyolországban betiltották, de Franciaországban ma is fennáll), és megkísérelték felgyújtani az Ultras Sur által hordozott spanyol zászlókat. Az eredmény: 24 letartóztatott és bebörtönzött ultra, több súlyos sérülés és több FKL tag hosszú kórházi ápolása.
Természetesen újra az újságok címlapjára kerültünk, kikiáltottak minket agresszoroknak, fasisztáknak és még ki tudja mennyi mindennek. Az egész annyiban fontos, hogy ekkor kezdődött az Ultras Sur köztudatban való átpolitizálása. Innentől fogva minden baloldali érzelmű szurkolóklub számára mi lettünk ez első számú célpont, a következményeket gondolom nem kell ecsetelni. Minden támadásnak megvolt a maga politikai jellege, ami sajátosan önmagát erősítette és hangsúlyozta. Mi semmit nem rejtünk el és senkit nem csapunk be. Másfelől viszont, amilyen megvetettek és kiközösítettek voltunk, vagyunk és leszünk, nem hisszük, hogy bárki is tiszta lelkiismerettel szemrehányást tehet nekünk. Így hát akár tetszik, akár nem, el kell viselni, mert ez a mi utunk és csak a miénk, így hát mi vagyunk az egyetlenek, akik eldönthetjük, hogy merre tartson.
A robbanás
A csapat egyre szervezettebb és szervezettebb lett, a tagok számának ugrásszerű növekedése mellett. A kilencvenes évek elején járunk, és elmondhatjuk, hogy a klub arculata megváltozott, nem is annyira az alkotóelemeiben, hanem inkább a mentalitásában. Például összehasonlítva a korábbi időszakokkal, elhalványultak a városi törzseken belüli ellentétek, amire már korábban is utaltunk; és bár a csoport ideológiája nem változott, mégis a tagok lelkülete kissé eltolódott a szélsőjobboldal irányába. Persze ez nem jelent meg tagsági előkövetelményként, ám hangsúlyozottabban jelentkezett, mint korábban, hisz a megkülönböztetett rajongás nem csak a klub színeihez, de hazánk vörös-sárga zászlajához is fűz minket. Ekkoriban jelent meg számos skinhead sorainkban.
Az egész szervezet komolyabbá, körültekintőbbé vált. Utazásainkat immáron közösen, rendszeresen bonyolítottuk, s
anyagilag is átalakultunk egy Bernabeu melletti kis üzlet jóvoltából. Európába is több, szervezett utazást tettünk, ott voltunk 91/92-ben Torinóban, 92/93-ban és 93/94-ben Párizsban. Érdemes megjegyezni, hogy ezek voltak az első közös külföldi útjaink, azóta számos alkalommal kísértük a csapatot.
Újabb látványosságok is díszítették ekkor a déli fertályt: nem csupán görögtűz és füst, hanem szalagok, gömbök, kartonpanelek… sőt, 91/92-ben egy teljes viking bárkát is megmintáztunk az örök rivális, az Atletico elleni meccsre. Ekkor váltottunk a kalóz stílusú koponyáról egy modernebb verzióra, melynek nyakán egy kendő hirdeti az Ultras Sur dicsőségét. Talán ekkor, a kilencvenes évek közepén, a 92/93-tól 95/96-ig tartó időszakban érte el csoportozatunk csúcspontját. Bátran rendezhettük nagyobb rendezvényeket, a klubnak is ekkor volt a legnagyobb bevétele, olykor akár 6000 embert is lehetett látni a Bernabeu déli, számunkra fenntartott szektoraiban. Több száz emberrel utaztunk a legkülönbözőbb helyszínekre. Ám például a san sebastiani kiruccanásunk során történt, hogy több mint 300 emberrel szándékoztunk meccsre menni, ám a baszk klub nem küldte el a jegyeket, sőt, a kormányzat egyszerűen megtiltotta, hogy baszk stadionokba lépjünk. Ugyanez történt, mikor Pamplonába szerettünk volna menni. Mindezek az ellenlépések nem akadályozhatták meg, hogy hatszáz ultra, jegy nélkül menjen Barcelonába, a legfőbb nemezis otthonába. Mindannyiukat letartóztatták a stadion bejáratánál, mindösszesen azért, mert jegyet óhajtottak venni egy futballmérkőzésre.
Említésre érdemesek még azok az incidensek, mik akkor történtek, mikor két egymást követő évben is a bajnokság utolsó fordulóját játszotta a Real Madrid Tenerifében. Az első alkalommal nem kis meglepetésünkre elég rosszul fogadtak minket a szigeten. Az Ultras Surt szállító buszokat kővel dobálták meg, ami csak előjáték volt a meccshez képest, mikor mindenféle tárgy záporozott ránk az égből. Az aréna kijáratát elállták a tenerife fanatikusai, néhány kanári szigeteki szeparatistával karöltve. Nem maradt más megoldás, hogy megállítsuk a kődobálást, megfutamítottuk ezt a csőcseléket, egy kép, mi sokáig megmarad barátaink emlékezetében… és a TV-csatornák szalagjain.
A rákövetkező évben, 92/93-ban akkora volt a „drága” újságok keltette pánik, hogy 17 Ultras Sur tagot letartóztattak még mielőtt egyáltalán elindulhattunk volna a szigetre, mi sem lehetett volna jellemzőbb erre az ostoba, túlpolitizált, értelmetlen és gyerekes rágalomhadjáratra, amit a hülyítő média terjeszt.
95/96-ban három külföldi utat is lebonyolítottunk a Bajnokok Ligája alkalmából. Először is Budapestre, ahol majd száz tagunk buzdította a csapatot a Ferencváros ellen, majd Amsterdamba, ahol nagyjából ötvenen ültek az Olimpiai Stadionban, hogy figyeljék az Ajax elleni meccset. Még ebben az évben újra ellátogattunk Torinóba, hol több mint háromszáz társunk keveredett összetűzésbe a helyi rendőrséggel és futballszurkolókkal.
Ultras Sur napjainkig
Ezután a dicsőséges időszak után az Ultras Sur színvonala némiképp csökkent, különösen a 96-97-es idénytől, ami leginkább a spanyol futball felfutása utáni szurkolási láznak köszönhető, mert sokan álltak be divatból az ultrák közé, csak hogy pár év múlva újra kiváljanak.
Mindezek után a következő, ’97-98-as szezon sem volt rossz, a társaság több meccsre is ellátogatott mind
Spanyolországon belül, mind Európában. A Porto elleni mérkőzésen történt incidensek nyomán több társunkat is jogtalanul letartóztatták a helyi hatóságok, mert egyáltalán nem ismerik az igazi ultra magatartást. Folyt tovább az idény, és sikereket hozott a csapat számára. Újabb külföldi utazás következett, ezúttal Németországba, Leverkusenbe látogattunk. Minden probléma nélkül leszállt a gép, az Ultras Sur keménymagjával a fedélzeten. Többen tartottak a Leverkusen (és a Colonia) huligánjaival való összecsapásoktól, de mi számítottunk a Fortuna de Düsseldorf szurkolók segítségére, akik között számos Ultras Sur tagot is üdvözölhettünk.
Miután leszálltunk Németországban, az összes, repülőgépen utazó személyt buszokba ültették és elszállították a Colonia székhelyére és szépen ott is fogtak a meccs végéig, ki tudja milyen okokból, majd visszaültettek a buszba és visszaszállítottak a repülőtérre. Be se kellett mutatnunk a repülőjegyeinket a beszálláshoz. Ugye milyen kényelem és könnyebbség? Ráadásul Spanyolországban az a gazember média könnyedén túltette magát az ügyön és továbbra is minket hibáztatott mindenért. Már hozzá vannak szokva, hogy minket rágalmaznak oldalakon keresztül, mondván a repülőtéren náci rituálékat gyakoroltunk – amire még csak lehetőségünk sem volt. Ugyanolyan megtévesztés ez is, mint a többi, semmi bizonyítékuk nincs (hol lehetnek a német rendőrség állítólagos fotói az állítólagos náci Ultras Sur transzparensekről?) Avval próbálják legitimálni a letartóztatásunkat, hogy az egyik tag náci karlendítést használt és erre nem jutott eszükbe jobb megoldás, mint lecsukni egy egész repülőgépet.
Az egészben az a rendőrségi jelentés a szomorú, amit azon nyomban elküldtek a Real Madrid vezetőségének, hogy tegyen lépést az Ultras Sur szélsőjobboldali és erőszakos megnyilvánulásaival szemben. Még mindezek a történések napirenden voltak a lapokban, mikor elérkezett a Borussia Dortmund elleni elődöntő, s a balszerencse most sem kerülte el csoportunkat. Meccs előtt, mikor a játékosok kivonulnak a pályára, általában néhány társunk felmászik a kerítésre (nem csak a Bernabeuban, idegenben is). Most is így tettek, csak oly szerencsétlen módon, hogy ez ledőlt, magával rántva a déli kaput is, melyet valami zseniális mérnök a palánkhoz rögzített. A legjobb az egészben, hogy több mint egy órába telt, míg új kaput tudtak állítani a régi helyébe.
Az eredmény: megint az Ultras Sur gyalázása a fő téma a lapokban, senki sem szól (vagy nem akar szólni) egy szót sem arról, hogy mi telik egy kapu felállításán egy órába (az igazság az, hogy az a probléma máig nincs megoldva a stadionokban), és kinek jutott eszébe az a csodás ötlet a kapu rögzítésével. A Real Madrid vezetősége megsértődött (mindig is voltak köztük olyanok, akikkel még csak nem is beszélhettünk) és megszakította a kapcsolatot a szurkolói klubunkkal, mivel természetesen mi voltunk a tökéletes bűnbakok, az egyedüli felelősek az incidensért. Végül ez oda vezetett, hogy hihetetlen problémákkal kellett szembenéznünk, mikor megpróbáltunk jegyet szerezni az Amsterdamban rendezendő Bajnokok Ligája döntőre, s végül nem is sikerült bejutnunk, ami a közösségünk fennállása óta példátlan. Így hát nem láthattuk élőben, hogy szeretett csapatunkat hetedszerre Európa királyává koronázták, ezúttal a Juventus asszisztálásával.
Eddig a pontig az léphetett be, aki csak akart. Az ominózus május 20-a fordulópont volt a közösség történelmében. Mi követtük leghűségesebben csapatunkat, mégis háttérbe szorultunk. Csak aki végigélte, mondhatja el, mit éreztünk akkoriban. A nagy öröm, Európa meghódítása után be kellett látnunk a szomorú tényt, hogy az emberek elfordultak tőlünk. A nyáron átépítették a Bernabeut, és evvel az indokkal a nézőtér harmadik szintjére száműztek bennünket, a déli kapu mögötti területről, törzshelyünkről (Fondo Sur) és ezért volt keserves a ’98/99-es évad. Sok-sok ember, akik többé nem érdemelték meg az „ultra” jelzőt, otthagyták klubunkat, melynek tagsága így csak a legelkötelezettebb, legodaadóbb hívekre olvadt, ám láthattuk, hogy az igazi szurkolók, a már említett kemény mag, tűzön-vízen át kitart a csapat mellett, és büszke Ultras Sur tagságára.
Sokan mondogatták ebben az idényben, hogy eltűntek a tüzes Madridisták, de a Bernabeu továbbra is igazi futballszentély maradt. Meg is írták az újságokban, hogy halottak vagyunk, de hogy ezt komolyan lehessen venni, érdemes lett volna párszor rendőri kíséret nélkül is ellátogatni a stadionba. Továbbá sikerült megszerveznünk két baszkföldi utazást – San Mamesbe és az Anoetaba – is, úgy, hogy nem kellett külön engedélyt kérnünk a hatóságoktól (ellentétben a legtöbb kemény szurkolói csoporttal), és mégis valahogy sikerült elkerülni a komolyabb összecsapásokat. Érdemes megjegyezni a baszk rendőrség gyáva magatartását, amikor avval az indokkal akartak minket nemhogy a stadionból, de Bilbao városából is kitiltani, hogy nem tudják fenntartani a rendet és megvédeni a lakosokat az ETA terroristáitól az általunk (!) okozott felfordulásban.
Az előző években nagy volt a helyiek hangja, mondván az ő fellépésük és dobálózásaik miatt nem látogatjuk a stadionjukat, ám az igazi indokok fentebb olvashatók. Ehhez képest 98/99-ben nem tartóztattak fel a bejáratnál, és simán bejutottunk, mintegy tizenkét méterre azoktól, akiket féltettek tőlünk. Mindösszesen egy sérülés történt, egy eszementnek magyaráztuk meg, hogy milyen gyerekes és piti a helyi hatóságok fellépése, amikor nekik megengedik, hogy önelégülten viruljanak, miközben minket kizárnak. Így könnyű, akár Madridban is mindenféle szeparatista jelképpel nagy büszkén felvonulni, ha a mi – akiket csak megszálló csapatoknak neveznek – kezünket lefogja a hatóság.
A következő évben, ’99/2000-ben az Ultas Sur áthelyezte székhelyét a stadion déli felén a kanyarba, ami nem a legjobb hely, de még mindig előnyösebb, mint a korábbi. A csoportunk ismét nőni kezdett, teljesen betöltve a rendelkezésünkre álló szektort, egészen odáig, hogy egyes meccseken már be se lehetett férni. Megváltozott a jelképünk is, ezúttal magunk találtuk ki, és tökéletesen szimbolizálja a társaságunk szellemiségét: kétélű viking bárd, háttérben a spanyol zászlóval.
Így már nyilvánvalóvá vált, hogy az igazi Madridisták nem haltak meg, sőt. Ebben az évben a csapatnak is jól ment, bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. Az ott történtek mintaszerűek bármelyik ultracsapat számára: tűzijáték, hatalmas Ultras Sur transzparensek, és egy óriási plakát „Európa Királyai” címmel. Nem szabad elfelejteni a külön erre az alkalomra írt dalokat, melyek folyamatosan betöltötték a légteret. 2000/2001-ben megváltozott a klub vezetősége, arculata, mi pedig napról napra küzdöttünk azért, hogy visszakaphassuk régi helyünket a stadion déli felében.
Egyre nehezebbé vált az idegenbeli mérkőzésekre való kijutás, egyrészt az egyre növekvő jegyárak miatt, másrészt, mert több stadionban nem is fogadtak szívesen minket, sokszor ki sem akarták adni a lefoglalt jegyeinket. Érdemes megemlíteni a római utat, mikor több mint száz US tag utazott ki a Lazio elleni meccsre. Hagyományosan kitűnő a kapcsolatunk a Lazio szurkolóival, több olyan gesztust is tettek, ami igazi testvériséget jelent. Szintén fontos volt az utazásunk San Sebastianba és Vigoba, amit sikerült a lehető legnagyobb titokban és csöndben megszervezni, hogy nem is került sor rendbontásokra, ami az újabb kitiltásunkat eredményezhette volna, és így komoly jegybevétel-kiesést mindkét klub számára.
Az idény többi részében újabb tagok csatlakoztak, habár nehezen fértünk már el a kijelölt helyünkön. Különösen szép volt az Alaves elleni meccs, mikor egy hatalmas 28-t vettünk vállunkra, utalva a bajnoki címre, amit – 90 perccel később – ténylegesen besöpörtünk.
És végül elérkeztünk a 2001/2002-es idényhez, mikor visszatértünk a déli végre, a tradicionális trónunkra, ahonnan sosem szabad elszakadnunk. A kapu mögött külön elzárt, mintegy 1000 fő befogadására képes szektort bocsátottak rendelkezésünkre. Az év során számos különlegességet valósítottunk meg, amik mindig is betöltötték a déli széksorokat, társaságunk fennállásának legszebb napjaira emlékeztetve. Az idegenbe való kiutazásokat is igyekszünk a lehető legszervezettebben megoldani, egyrészt tanulva az elmúlt évek hibáiból, másrészt figyelembe véve a jegyárakat, amiket ha régebben túlzottnak minősítettünk, mostanában csak a „rablás” lehet a megfelelő kifejezés.
Az idény a szokásos módon zajlik, de érdemes kiemelni, hogy sikerült korlátoznunk a bedobálásokat, mert immáron egymást fékezzük meg az ilyen túlkapásoktól. Felnövekvőben van egy fiatal, elkötelezett generáció, akik az igazi ultra hozzáállásukkal első osztályú hangulatot teremtenek. Továbbra is szólnak az énekek, ám sokan vannak, akik nem bírják végig, és inkább üldögélnek, s így a kórus gyakran elhal, szétesik, ami méltatlan az Ultras Sur-hoz.
Az idény végéhez érve szólni kell a hírhedt május 1-i esetről, amikor több Madrid szurkolót letartóztattak, és az újságok ismét velünk voltak tele. Az, hogy egy újságíró is érintett volt az említett incidensben oda vezetett, hogy már-már groteszk módon megtévesztő cikkek jelennek meg, nem az a nagy hír, hogy elfogtak egy körözött terroristát, hanem az, hogy egy firkásznak kiosztottak három pofont. Így az egész évi rendes viselkedésünk feledésbe merül a szinte már rendszeres, minket becsmérlő újságcikkek miatt.
Mindezek odáig vezettek, hogy senki nem utazhatott ki Glasgowba, hogy segíthesse csapatunkat kilencedik BL-trófeája megszerzésében, így nem szólt a híres buzdító énekszó, amelyre annyit utalnak a Real Madrid kapcsán. Ha nem is szervezett formában, de pár Ultras tag mégis kijutott, hogy a csapattal együtt ünnepelhesse meg a sikert.
Így az előző idény számunkra dicstelen befejezése után elindult a 2002/2003-as szezon, és mindannyian el vagyunk rá szánva, hogy mind a csapatot, mind a szurkolói klubot a lehető legtöbb sikerhez segítsük hozzá.
Számos új probléma vetült föl, talán éppen a túlzott buzgalom miatt, ugyanis egyre nehezebb fenntartani a rendet a stadionban, különösen a Fondo Sur-ban, a törzshelyünkön.
Szeretnénk megkérni benneteket, mindenkit, aki a szurkolói klub tagja, hogy tegyétek meg, amit mondanak nektek a vezetők, hiszen annyi mindent feláldoztak azért, hogy létrejöhessen ez a közösség. Nyilvánvaló, hogy az út hosszú és rögös, mert állandóan támadnak és elítélnek mindet az ellenünk áskálódók, de végül győzni fogunk!
Végül, és mindörökké, emlékezzék mindenki erre a mondatra:
SIEMPRE FIELES e INMORTALES COMO EL TIEMPO, INALTERABLES COMO LA HISTORIA, que tienen un nombre propio: ULTRAS SUR
ÖRÖKKÉ HŰEK ÉS HALHATATLANOK, MINT AZ IDŐ, VÁLTOZTATHATATLANOK, MINT A TÖRTÉNELEM és a nevük: ULTRAS SUR!
Atletico Madrid-Real Madrid mérkőzés utáni nyilatkozatok
2014 március 3. | Szerző: Madridistagirl*
Ramos: “Ez a futball. Van ezer olyan büntető, amit nem adnak meg, és ezer, amit igen. Ez bírótól függ. Nem nekem kell
megítélni, de szerintem nem ért büntetőt a Costával való incidensem.
Lehet, hogy túl könnyen vettük ezt a mérkőzést, és túl lazák voltunk az első gól után. A csapat nagyobb intenzitással és agresszióval jött ki a második játékrészre. A mérkőzés 90 percig tart, és több szakaszból áll.
Még mindig három ponttal vagyunk az Atlético előtt, amit tartanunk, illetve javítanunk kell azáltal, hogy pontokat szerzünk.
A második félidőben egyértelműen mi uraltuk a mérkőzést, így a döntetlentől jobb eredmény is születhetett volna. Az Atlético egy nagyszerű ellenfél, egy nagyon kemény csapat.”
Ancelotti:”Döntetlenre hoztunk egy találkozót, melyen úgy tűnt, veszíteni fogunk. Jól reagáltunk, összességében elégedettek lehetünk, hiszen az Atlético egy jó csapat, főleg hazai pályán. Továbbra is vezetünk, és ez remek. Hét hazai és öt idegenbeli meccs vár ránk.
Egy pont az egy pont. Nehéz volt a meccs. Nyeri akartunk, de ez nem volt könnyű, hiszen az Atlético nagyon nyers játékot mutatott, ez nem volt egyszerű számunkra. A végén jól ment, mikor elkezdtünk játszani, sok lehetőségünk akadt. Úgy gondolták, durván állnak a meccshez. Mi nem ilyen stílusban lépünk pályára. Mi játszani akartunk, és a végén ez sikerült is.
A második félidőben többet kellett védekezniük, mivel a jobb és bal széleken is változtattunk, és türelemmel játszottunk. Az első játékrészben nem voltunk képesek a játékra, és türelemmel sem bírtuk. Ráadásul az Atleti a végére el is fáradt, és nem gyakoroltak már annyi nyomást.
Lehet, hogy az emberek azt gondolják, tévedtem a kezdő tizeneggyel. A meccs nehéz volt, és a második félidőben jól reagáltak a játékosok. A válasz, amit egy olyan meccsen adhatunk, mikor az ellenfél ilyen elképzelésekkel lép pályára, nem lehet más, csak az, hogy játsszuk a saját játékunkat. A második félidőben ezt jól megoldottuk, az elsőben nem voltunk rá képesek.
Coentrãót és Arbeloát választottam, mert ők frissek voltak, nem játszottak szerdán. Ezután, mikor nagyobb nyomásgyakorlásra volt szükség a támadásban, cseréltem.
A meccs végén csak azt kérdeztem a bírótól, mennyi ráadás lesz. Azt mondhatjuk, jó volt a bíráskodás, nem volt könnyű dolga a játékvezetőnek.”
Butragueño: “Magas feszültségű meccs volt. Az első félidőben az Atlético nagyon jól beszorított minket. A mérkőzés többé-kevésbé úgy zajlott, ahogy ők akarták, sokat szenvedtünk, de a második félidőben ahogy telt az idő, egyre jobban
átvettük az irányítást. Jól gazdálkodtunk a labdával és sikerült gólt szerezni.
Az edző úgy látta, a széleken tudnánk feljebb jönni, a két beálló védő inkább támadó szellemű, több gólszerzési lehetőséget tudnak kialakítani. A cserék meghatározóak voltak. Gabi esetében a kezezés az bizony kezezés volt, a bíró értékelheti úgy, ahogy szeretné, de az akkor is kéz volt. Sergio és Costa között csak dulakodás volt, a második félidőben Arbeloával ugyanaz volt a helyzet. Összetűzés, semmi több. Nem volt semmi.”
Simeone: “Kielégítő eredmény a döntetlen? „Az eredményen már nem lehet változtatni, nem tudom, hogy igazságos-e, vagy nem. Megvolt a lehetőségünk a győzelemre, de most már csak a végeredmény számít. Megmutattuk, hogy még nagyon is életben vagyunk, még ha ez idegesíthet is másokat.
Néhányan – közöttük Carlo Ancelotti is – úgy gondolják, hogy egy erőszakos mérkőzés volt: Ez a rivális edző véleménye, én pedig tiszteletben tartom.
Mono Burgos piros lapja: Nem mondott semmit a bírónak a dulakodás előtt. Aztán ideges lett. A negyedik játékvezető
messze volt tőle, mégis úgy csinált, mintha mondott volna valamit.
A mérkőzés elemzése: Gyengén kezdtünk, bekaptunk egy korai gólt, ami nagy pofon volt, de jól reagáltunk. Később elkezdtünk áttolódni a Madrid térfelére, ahol helyzeteket alakítottunk ki. Jól kezdtük a második félidőt, de Marcelo és Carvajal újra életet lehelt a Madridba. Voltak lehetőségeink, de nem éltünk velük. A csapat nagyszerű teljesítményt nyújtott, büszke vagyok a játékosaimra, akik bárki ellen képesek kiállni.
Bíró teljesítménye: Inkább nem kommentálnám. Sajnálom.
Lehetetlen legyőzni a Real Madridot? Nem, győztük már le őket.
Miért egyet cserélt? Azért csak egyet cseréltem, mert nem szívesen állítottam volna be senkit, amivel esetleg megzavarhattam volna a meccs ritmusát. Egyénisége miatt Cebolla volt a leghatékonyabb változtatás, a többiek jól megvoltak. A játékosok kivételes meccset játszottak, hatalmas erőfeszítéseket tettek.”
Ancelotti a városi derby előtt
2014 március 2. | Szerző: Bánki
Ancelotti:„Gondolkodtam azon, hogy betegyem-e a kezdőcsapatba Varane-t, mivel jól játszik, de a csapatot majd a
meccs előtt állítom össze. A lehető legerősebb együttest küldöm pályára ezen a meccsen. Az egész keret bevethető, mindenki készen áll a játékra.”
„Úgy gondolom, intenzív mérkőzés lesz, ahogy a derbik mindig, de nem gondolom, hogy csúnya dolgokat fogunk látni. Nehéz mérkőzésre számítok. Meg fogunk próbálni győzni úgy, hogy a saját játékunkat játsszuk, de ahhoz, hogy az Atléticót legyőzd, a lehető legjobban kell futballoznod.”
„Normális, hogy egy ilyen meccs előtt érzed a nyomást. Két olyan csapat találkozik, akik a bajnoki címért is versenyben vannak, két nagyszerű csapat. Fontos, hogy ezt kezelni tudd. Hogy esélyesek vagyunk-e, vagy nem… Három pontos előnyben vagyunk, tehát ebben a tekintetben igen, de az Atléticónál ott a hazai pálya előnye. Tudjuk, hogy a szurkolóik mögöttük állnak majd.”
„Nem gondolunk a triplázásra. Sok mérkőzést kell még lejátszanunk, nehéz mindegyiket megnyerni. Azt kell szem előtt tartanunk, hogy egyszerre csak egy mérkőzéssel szabad foglalkoznunk. Jó dolog a győzelemre gondolni, de egyszerre csak egy meccs esetében.”
„Mind védekezésben, mind pedig támadásban a legjobbunkat kell nyújtanunk. Bátran és öntudatosan kell játszanunk. A győzelemhez mindenben jobbnak kell lennünk náluk.”
„Amikor játszott, megmutatta, hogy koncentrált és jó fizikai állapotban van. Arbeloa mindig éber volt a védelemben, nem voltak gondjai. Ha így folytatja, úgy gondolom, esélye lesz, hogy kimenjen a világbajnokságra.”
„Xabi Alonsonak megvan a tehetsége és intelligenciája ahhoz, hogy bármely játékrendszerben játszani tudjon. Három középpályással álltam ki, de a csatárok is keményen dolgoznak. Cristiano, Benzema és Bale nem csak gólokat, labdákat is szereznek, ez pedig nagyon észrevehető. Xabi helyzete most egy kicsit kényelmesebb, mivel a többiek is kisegítik.”
” Simeone fantasztikus munkát végez. Az Atlético sok címet nyert az elmúlt években neki köszönhetően. Megvan a saját, letisztult játékstílusuk, egyéniségük, ez pedig Simeone munkájának eredménye.”
“Bale fejben és fizikálisan is fejlődik, ez pedig a pályán is látható. Csodálatos gólt szerzett az Elche ellen, a Schalke
ellen pedig remekül játszott. Folyamatosan nő az önbizalma, jól játszik össze a csapattársaival.”
„Nem gondolom, hogy a statisztikák számítanak az ilyen meccseken. A Madrid régóta nem nyert már Németországban, de most igen. Számomra a statisztikák semmit nem jelentenek. Jól játszottunk az előző meccseinken, de ez most egy teljesen más mérkőzés lesz, a statisztikák pedig egyáltalán nem lesznek rá hatással.”

Ancelotti mérkőzés előtti nyilatkozata
2014 március 8. | Szerző: Madridistagirl*
Az öltözőben uralkodó hangulatról: “Nyugodtak vagyunk. A játékosok tudják hogy minden mérkőzés fontos. A csapat ezidáig mindent jól csinált, és a hangulat általában nyugodt, motiváltak vagyunk”. Levante: “A Levante nagyon erős csapat, akik a legutóbbi meccsen is jól játszottak, lelkesek és tele vannak önbizalommal. Nem lesz könnyű feltörni a védelmüket, felkészülten érkeznek majd és nekünk bátran, intenzíven kell ellenük játszanunk”. Arbeloáról: “Problémája volt a térdével, és ezt figyelembe véve úgy gondoltuk hogy pihenésre lenne szüksége. Miután kipihente magát, megnézzük hogy tud-e edzeni. Fontos játékos, és nem csak a védekezési munkája, hanem a tapasztalata és a személyisége miatt is. Reméljük hogy mihamarabb felépül és a következő mérkőzéseken már játékra kész lesz”. Pepe és Varane: “Pepének gyomorbántalmai voltak, és csak ma tudott visszatérni az edzésekhez. Könnyű munkát végzett, holnap pedig döntök róla hogy játszik-e majd”. Ancelotti Xabi Alonsóval a csapat 28 mérkőzés óta veretlen: “Xabi visszatérése nagyon fontos volt, és ezzel együtt a csapat is fejlődött, jók vagyunk. Fizikailag és mentálisan is jó formában vagyunk, a kemény munka az ami segít nekünk ilyen jó állapotban maradni. Minden mérkőzés igazi erőpróba és lelki teszt, mindig hatalmas a nyomás. Szerencsére mindenki egészségesen tért vissza a válogatott meccsekről, és Arbeloa kivételével mindenki játékra kész.”
Illarra a karneválon : “Van egy belső szabályzatunk, hogy a sérülések elkerülése miatt a játékosok ne csináljanak semmi veszélyeset. Ez volt az első alkalom, hogy egy játékost bikákkal láttam futni, ő elnézést kért az esetért és az ügyet ezzel le is zártuk, nem hiszem hogy újra megtenné”. Benzema feltámadásáról: “Jól érzi magát a csapatban és a rendszerben amiben játszunk, ezért játszik jól. A munkájára koncentrál, ami látszik is a teljesítményén”. Isco: “Egy hónapja beszélünk vele a helyzetről, eddig több poszton is játszott már. Nagyon jól játszott a Schalke és az Atlético ellen, és legutóbb a spanyol válogatottal is. Sokat harcol hogy a kezdőcsapatba kerülhessen, és egyre közelebb van hozzá, én bízok benne. Volt már egy hasonló esetem korábban, Seedorf is egy támadó középpályás volt, aki áldozatokat hozott és végül a Milan kulcsjátékosa lett belőle. Isco is meg tudja tenni amit Seedorf tett”. A csütörtöki közös vacsoráról: “A csapat hívott meg engem. Zidane fizette a számlát, nem fizethetek mindig én.”
Oldal ajánlása emailben
X