Ancelotti a BL magazinnak mondta el véleményét a holnapi meccsről
2014 április 28. | Szerző: Madridistagirl*
Sergio Ramosról: Nagyszerű személyiség, és gyakorlatilag itt született, tekintettel arra, hogy mennyi mindent tud a klubról. A teljesítménye több mérkőzésen is létfontosságúnak bizonyult, és sokat számít a jelenléte a pályán. Bátorságot önt a csapattársaiba, nagyon értékes játékos. A 4-3-3-as felállásról: A 4-3-3-as felállásban lehetőségünk nyílik rá, hogy támadó focit játszhassunk, és ez az ahol a leginkább megmutatkoznak a játékosaink képességei. Sokszor használjuk ki a széleket, olyan védőink vannak akik sokszor előre tudnak futni és besegítenek a támadásokban, szóval a támadásaink nem csupán az egyéniségekről szólnak, sokkal inkább a csapatmunkáról. A rendszert úgy vezettük be a csapatnál, hogy az a játékosok jellemvonásaihoz igazodjon. Olyan nagyszerű játékosaink vannak a támadó harmadban, mint Bale és Cristiano Ronaldo, és ezt a rendszert alkalmazva a lehető legtöbbet tudjuk kihozni belőlük. Benzema olyan helyen játszik, ahol le tud csapni az érkező labdákra, de az ő szerepében is sokszor játszanak olyan középpályások, mint Isco, Modric vagy Di María. A Borussia Dortmund elleni párharcról: A visszavágó nagyon nehéz volt, számunkra meglepő is egyben. Szerencsére továbbjutottunk attól függetlenül, hogy nem játszottunk jól. Jó tapasztalat volt az számunkra, mert kiderült belőle, hogy mindegy milyen könnyen nyered meg az első mérkőzést, a Bajnokok Ligájában akkor sem ülhetsz a babérjaidon. A lelkierő már fontosabb, mint a taktika: Az idei Bajnokok Ligája kiírásban eddig a Schalke elleni első mérkőzésen nyújtottuk a legjobb teljesítményünket. Könnyen nyertünk és jól játszottunk. Ebben a szakaszban a mentális tényező már sokkal fontosabb szerepet játszik, mint a taktika, lelkileg erősnek kell lennünk ahhoz, hogy a legjobbat tudjuk nyújtani, és döntőbe juthassunk. Edzőként Ancelotti megszerezheti harmadik Bajnokok Ligája serlegét: Ez a legfontosabb verseny a világon, nekem pedig volt szerencsém játékosként és edzőként egyaránt megnyerni. Lenyűgöző élmény volt, és azért az örömért, amit a győzelem után él át az ember, megéri keményen dolgozni érte. Ezúttal is olyan fontos ez a kiírás, mint bármikor máskor. A cél legalább még egy trófea: A szezon kezdete óta nagyon sokat fejlődtünk. nagyon erős a csapat ahol a legjobb játékosok szerepelnek a keretben, mi pedig keményen dolgozunk hogy ebből kihozhassuk a lehető legtöbbet. Nyernünk kell még egy trófeát, legyen az a bajnokság, vagy a Bajnokok Ligája. Jelen pillanatban jól körvonalazható a csapat játékstílusa, a mérkőzéseken pedig jól tudunk játszani, és nagyon hatékonyak tudunk lenni a támadások során. A Tizedikről: Ez egy nagyon fontos versenykiírás a Real Madrid számára, legfőképpen azért, mert egy esetleges győzelemmel a klub megszerezné a tizedik (BEK/)Bajnokok Ligája serlegét, ami mindenki számára nagyon különleges lenne. Minél hamarabb szerezzük meg, annál jobb, hihetetlen lenne számomra, ha az első madridi évemben sikerülne ez a kihívás. Ez már zsinórban a negyedik elődöntője a csapatnak: Ha a korábbi rossz tapasztalatainkat jól tudjuk hasznosítani, sokat segíthetnek nekünk azok az élmények, és még erősebbé tehetnek minket. Miután a Real Madrid már zsinórban háromszor kiesett a döntő kapujában, a csapat már megérdemli, hogy továbbjusson, viszont ez csakis és kizárólag rajtunk múlik majd.
Guardiola nyilatkozata a holnapi összecsapást megelőzően
2014 április 28. | Szerző: Madridistagirl*
A meddő mezőnyfölényről és a várható taktikáról: Nem keresek kifogásokat, szeretem ha nálunk van a labda, játékosként is így voltam vele. Ha nálunk van, többet tudunk támadni, de múlt héten végül a Madrid győzött. Több szögletünk volt, többet futottunk, több lövésünk volt, de veszítettünk, és az ő taktikájuk tudott érvényesülni. De ettől függetlenül szeretném, ha továbbra is többet birtokolnánk a labdát, hogy még több helyzetet tudjunk kialakítani, ezt próbáltuk a múltkor is kivitelezni, és csodálom a játékosaimat, amiért ilyen bátran kiálltak, és uralták a meccset a Bernabéuban. Ezúttal kicsit nagyobb intenzitással szeretnék majd játszani, és agresszívebben támadni. Viszont nem szabad hagynunk, hogy a Madrid felfejlődjön a kontrákkal, meg kell találnunk az egyensúlyt. Ma alszom egyet, beszélek a játékosokkal és döntünk a felállásról”. A kritikákról: Nem tudok olyan dolgokat csinálni, amiben nem hiszek. A játékosaimat sem kérhetem meg rá, mert azzal elárulnám őket. Az újságíróknak az a dolga, hogy ítélkezzenek felettem, ezért vagyok itt. El kell fogadnom a kritikákat, ez mindenhol így van.Egyetlen dologra kell fókuszálnunk, az pedig az, hogy gólt szerezzünk, mindegy hogy hogyan, de gólt kell lőnünk azért, hogy bejuthassunk a döntőbe. A müncheni pokolról: Az elődöntőben vagyunk, és várjuk már azt a hangulatot, ami az Allianz Arénában lesz. A saját közönségünk segítségével képesek lehetünk a továbbjutásra. A Bernabéuban a szurkolók nagyot dobtak a Real teljesítményén, de biztos vagyok benne, hogy az itteniek is ugyan ezt teszik majd velünk. Nem kell rá megkérnem őket, tudom hogy meg fogják tenni. Mindenki álma függ a holnapi mérkőzéstől, ezért gondolom úgy, hogy a szurkolók egységesek lesznek. Azonban a játékosok azok, akiknek ki kell állni a pályára, a szurkolók nem tudnak gólt szerezni, így a játékosainktól függ a továbbjutás. A német társadalom nagyon jól nevelt, nem szegnek törvényt, üdvözlik az ideutazó szurkolókat, nem számít honnan jöttek . Ribéryről: Egy edzőnek nem feltétlenül dolga, hogy megmondja egy játékosról hogy mennyire fontos a csapatnak és a csapattársainak. Örültem neki, hogy energiával és önbizalommal teli, agresszíven játszott a Werder ellen. Neki erre van szüksége, dühre a játékvezetővel, a szurkolókkal vagy akárkivel, ha ez megvan, olyan agresszivitással játszik, amire nekünk szükségünk van. Nem számít, mi történik holnap, ő mindig itt lesz nekünk és megteszi amit csak tud a csapatért. Mindig a klubért harcol, ezért szeretik őt az emberek és ezért ő a Bayern történelmének egyik legnagyobb játékosa, szükségünk van rá. Lahm-ról: Gyakran mondtam már, hogy akár tíz poszton is képes játszani a pályán, egyedül a kapuba nem állíthatom be. Mindig gondosan odafigyel a részletekre, akárhol is legyen a pályán, és ez holnap is biztosan így lesz. Ami mindennél fontosabb, hogy akárhol játszik, mindig jól teljesít. A Real Madrid várható hozzáállásáról: Nem szívesen nyilvánítanék véleményt. A Real egy nagyszerű csapat, azok is voltak és azok is lesznek, de megpróbálunk majd továbbjutni. Ancelotti megtesz majd minden tőle telhetőt a csapatáért, a játékosok pedig követni fogják őt ebben. Nem számít, mely játékosok lépnek majd pályára, mindannyian minőségi játékosok és azért fognak küzdeni, hogy bejussanak a Bajnokok Ligája döntőjébe. Valóban nagyszerű egyéniségek szerepelnek a Madridban, biztos vagyok benne hogy Bale és Cristiano is játszik majd, mert nagyon fontosak a csapatuknak. A Real kontratámadásairól: Hihetetlenül tudnak futni, nagyon gyorsak. Ha elveszíted ellenük a labdát, gyorsan vissza kell érned védekezni, de minél távolabb lesznek a kapunktól, annál jobb. Elképzelhető, hogy más fegyvereket is elő kell vennünk a Madrid ellen. Egy edzőnek sok lehetőséget számba kell vennie, és a Madridban megvan ehhez a potenciál, ezt már a bajnokságban is láthattuk náluk, ahol dominálni tudnak. Nagyszerű csapat. Ancelottiról és a Bayern keretéről: Ancelotti egy jó ízlésű edző, szeretem a gondolkodásmódját. Azt is tudom, hogy a játékosai nem arra vannak beállítva, hogy kilencven percen keresztül ráüljenek az eredményre és védekezzenek. Viszont más dolog az, ha te szorítod őket vissza, és mi erre fogunk törekedni holnap. Nekünk is vannak elől gyors játékosaink, viszont a Madrid így is veszélyes. Az összes játékos a rendelkezésemre áll, senkinek nem kell kimaradnia, a Werder elleni mérkőzés után mindenki jól érezte magát, egyedül Van Buytennek volt egy kisebb fájdalma. Madridban azt hiszik, már megnyerték a döntőt is: Közel vagyunk a döntőhöz, de összesítésben még hátrányban vagyunk. De hallottam és olvastam már olyat is, hogy Madridban már a döntőben hiszik magukat, sőt, hogy már azt is megnyerték. Mi másképp látjuk a dolgokat, hátrányban vagyunk, és megpróbálunk gólt szerezni. A döntő forog kockán, és nagyon nagy akarásra lesz szükségünk holnap, hogy bejuthassunk. Egy esetleges döntő a Chelsea ellen: Nem gondolok erre, egyelőre csak a holnapi ellenfél miatt fáj a fejem.
Benzema a bwin-nek nyilatkozott a holnapi mérkőzés előtt
2014 április 28. | Szerző: Madridistagirl*
Várhatunk gólt a Bale-Benzema-Cristiano triótól? Remélem, természetesen mindent meg fogunk tenni, hogy ez bekövetkezzen. Nem mondanám, hogy a gólom volt az odavágó kulcsa, de jó érzés, hogy betaláltam. Itt nem számít, ki talál be, a lényeg hogy gólt tudjunk szerezni, és bejussunk a döntőbe. Hátravan még kilencven percnyi játék, jó dolog, hogy az elődöntőben vagyunk, és megnyertük az első mérkőzést, most viszont a visszavágón is győznünk kell. Guardioláról és Ribéryről: Nem tudom, hogy Guardiola jelenti-e majd a különbséget. Igaz, hogy jól ismer bennünket, de mi is tudjuk, hogy ő hogyan készíti fel a csapatait. Csak erre a mérkőzésre összpontosítunk, és minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy győzzünk. Ribéry megállításához csapatként kell működnünk, mindenkinek erősnek kell lennie. Ribéry remek játékos, de remélem nem a legjobb napját fogja majd ki. A holnap esti összecsapásról: A Bayern nagyszerű csapat, a két gárda ugyan azon a szinten van, ezért az ilyen mérkőzések mindig nehezek. Hozzá vagyunk szokva az olyan meccsekhez, ahol sok minden az apróságokon múlik, nekünk és a Bayern Münchennek is nagyon fontos találkozó lesz a holnapi. Nem tudom, hogy változtatnak-e majd a stratégiájukon, és nincsen különleges tervünk holnapra, de tudjuk hogyan játszanak, tudjuk hogy szeretik birtokolni a labdát és szeretnek passzolgatni, és ezalatt az időt támadásokra használják. Résen leszünk, hiszen a győzelem létfontosságú számunkra. Csak akkor nyerhetünk a visszavágón, ha egységesek leszünk, 120%-ot kell majd beleadnunk, az első perctől az utolsóig.
Real Madrid-Osasuna mérkőzés utáni nyilatkozatok
2014 április 27. | Szerző: Madridistagirl*
Ancelotti: Nem volt intenzív mérkőzés: Cristianónak és a többieknek is minden rendben ment, nem volt sérülés a meccsen. A világon mindenkinek szüksége lenne egy kis pihenésre ahhoz, hogy jól felkészüljön, és mi most pihentetni is tudtunk néhány játékost. Cristiano jól teljesített, több önbizalommal játszott, mint a szerdai Bajnokok ligája mérkőzésen. A mérkőzés jó volt, de nem volt intenzív. A szurkolók támogatásáról: Érezhető a stadion hangulata, örülünk mert a szurkolók segítsége nagyon fontos számunkra, és biztos vagyok benne, hogy a következő mérkőzéseken is támogatnak majd minket. Jól akarunk teljesíteni, és ilyen hangulatban még többre vagyunk képesek”. A Bayern elleni visszavágóról: “Biztos vagyok benne, hogy az egész csapat lelkes lesz majd , nagyon bízom a játékosokban, és mindenkinek ugyan így kell bíznia. A gólszerzés lesz a célunk, nem a védekezés és az eredmény megtartása, és ebben a szellemben is készülünk fel a mérkőzésre. Benzema, Bale és Morata: Benzema jobb állapotban van, holnap könnyű edzéseket végez majd, és kedden már játékra kész lesz. Bale megfázott szerdán, gyenge volt és úgy láttuk jónak, hogy ma külön eddzen a csapattól. Már jobban van. Soha nem kértem a csatároktól, hogy gólt lőjenek, ezt Cristianótól is csak alkalomadtán kérem, mert biztos vagyok benne, hogy mindig képes rá. Alvaro jól dolgozott egy zárt Osasuna védelemmel szemben. Az egész szezonban jó munkát végez, és remélem velünk marad jövőre is, mert szükségünk van még egy csatárra, és ő akár Benzema vagy Cristiano szintjét is elérheti. Több játéklehetőségre van szüksége, de erről a problémáról a szezon végén fogunk vele beszélni. Megemlékezés Tito Vilanováról: Nem volt sok közös élményem vele, egyedül tavaly találkoztunk, mikor még a PSG-vel a Barcelona ellen játszottunk a Bajnokok Ligájában. Azt a benyomást keltette bennem, hogy egy csendes, nyugodt ember. Ledöbbentett bennünket, hogy egy sporttársunk most elhagy minket. Részvétem az egész családnak és a Barcelonának, a klub is egy fontos tagját veszítette el.
Casemiro: Cristiano egy gép, mindig a maximumra törekszik és rekordokat dönt, ezt már megszokhattuk tőle. Az összes játékos jól teljesít, aki pályára lép, és fontos győzelmet arattunk. Tovább kell harcolnunk, hogy az összes trófeát megnyerhessük. A keddi mérkőzés nehéz lesz, a Borussia Dortmund elleni mérkőzésből már megtanultuk a leckét, és keményen fogunk küzdeni hogy bejussunk a Bajnokok Ligája döntőjébe. A Real Madrid mindig a győzelemért játszik.
Nacho: Minden címért harcolunk: Győznünk kellett, a bajnokság végéig harcolunk a címért, a többi csapattal nem foglalkozunk, csak arra törekszünk hogy a saját meccseinket mindig győzelemmel zárjuk, nem sokszor adatott meg, hogy a szezonnak ebben a szakaszában még mindhárom versenyben megszerezhetjük az aranyérmet. Később meglátjuk, a többiek mit játszottak, az Atlético egy nehéz helyszínen játszik holnap. Cristiano, és a közelgő Bajnokok Ligája elődöntő: Jó, hogy Cristiano velünk egy csapatban játszik, hétről hétre hasonló gólokat lő. Kedden újabb döntő vár ránk, nehéz mérkőzésnek ígérkezik. nagyon magabiztosak vagyunk és bizonyítani fogunk a pályán. Tito Vilanováról: Nagyon szomorú nap volt a labdarúgásnak a tegnapi, nagyszerű ember volt. Részvétem a családnak és a barátoknak, az ilyen eseteknél nem számít, hogy ki melyik csapatnak szurkol.
Ramos: A lelkünket is bele kell adnunk kedden: Nagyon örülünk a győzelemnek, komolyan vettük a mérkőzést, és ennek így is kell maradnia az utolsó forduló végéig. Négy bajnoki döntőnk van még hátra, és mindegyiken megpróbálunk győzni. Igazságos eredmény született ma, a Real Madrid nagyon komolyan vette ezt a találkozót és az egész csapat összpontosított a játékra. Végül sikerült gólt szereznem, és ezt a találatot a születendő gyermekemnek ajánlom. Nagyon vártam már, hogy betalálhassak, de ez a gól olyankor jött, amikor a legkevésbé számítottam rá. Most még kiélvezzük ezt a győzelmet, de holnaptól már csak a Bajnokok Ligája elődöntőre koncentrálunk. A lelkünket is bele kell adnunk kedden, hiszen a döntőbe kerülésért játszunk majd.
Marcelo: A brazil hátvéd annyiszor játszana, amennyiszer csak lehet: Vissza akartam már térni a pályára, és segíteni szerettem volna a csapatot. Istennek, a gyógytornászoknak és az orvosoknak hála 100%-os állapotban vagyok. Ha játékra kész vagyok és az edző mégsem választ be, normális hogy mérges vagyok, hiszen játszani szeretnék, de az edző dönt, én pedig annyi mérkőzésen szeretnék pályára lépni, amennyin csak lehet. A keddi elődöntő előtt még egy kis pihenés: Most pihenünk, aztán a nagy keddi mérkőzésre gondolunk. Mindig a következő mérkőzés a legfontosabb számunkra, most pedig meg van a lehetőségünk, hogy bejussunk a Bajnokok Ligája döntőjébe. Nyugodtan, alázattal és tisztelettel kell kiállnunk az ellenféllel szemben, meglátjuk mi történik majd. Cristiano duplájáról: Hozzá vagyunk szokva, hogy ilyen nagyszerű gólokat látunk tőle, és örülök neki, amiért sikerült dupláznia. Tito Vilanova: Hatalmas kár érte, példakép volt a labdarúgás számára. Részvétem a családnak és a barátoknak.
Ramos a keddi BL visszavágóról beszélt egy marketingeseményen
2014 április 26. | Szerző: Madridistagirl*
Tudjuk, hogy mi vár ránk Münchenben, de a Real Madrid nem fél egyetlen csapattól sem. Azért fogunk odamenni, hogy életünk meccsét játsszuk és mindent beleadjunk a döntőbe jutásért.
Nagyon elégedettek vagyunk az odavágón nyújtott teljesítményünkkel. Nagy ellenfél ellen játszottunk, a címvédő ellen, akik kiválóan játszanak. Úgy jöttünk le a pályáról, hogy azt éreztük, lőhettünk volna még egy gólt, hogy nagyobb legyen az előny. Jól teljesítettünk, most pedig a döntőért fogunk játszani. Meg fogják nehezíteni a dolgunkat, tudjuk, kivel állunk szemben.
Ez egy kielégítő hét volt a Madrid szurkolói számára. Örülünk, hogy még mindkét versenysorozatban talpon vagyunk, az pedig elégedettséggel tölt el bennünket, hogy megnyertünk egy címet. Mindig nagy kiváltság a szezon ezen szakaszában egy zsebben lévő trófea. Idén egy kicsit előre is ünnepelhettünk, ez pedig morálisan pluszt jelent az előttünk álló kihívások során.
A sorozat és az ellenfél miatt erre szükség is volt. Először szerettünk volna kezdeményezni és nyomás alá helyezni őket elől. Az első félidőben szenvedtünk, de a védelem később remekül muzsikált. A minap pedig egy nagyon veszélyes mérkőzést játszottunk, ahol különösen koncentráltnak kellett lennünk. Ez volt a győzelem és az eredményesség kulcsa.
Ha Guardiola azt mondja, hogy atléták vagyunk, az részéről egy kiegészítő megállapítás. Mindig nagyra becsültem őt. Csodálatos edző, a futball egyik bölcse, ő is a játékosai helyébe tudja képzelni magát, hiszen futballista volt. Az ilyen észrevételeket mindig szívesen fogadjuk. Ha a Madrid valamit biztosan nagyon tud, az a kontratámadás. Ez olyan játékosokat igényel, mint Cristiano, Benzema és Bale, akik fizikálisan nagyon erősek.
Sárga lapok miatt veszélyeztetett helyzetben vagyok, ez pedig az ember szeme előtt lebeg. Ha a dolgok úgy alakulnak, ahogy szeretnénk, akkor játszhatnék a döntőben. De nem fogok csak ezért kevesebb erőbedobással játszani, mindent bele fogok adni. Azon kell gondolkodnunk, hogy hogyan juthatunk tovább és nem a döntőn, mivel még nem vagyunk ott.
Egy jó rendszer eredményeket hoz. Az ember, aki ezért felelős, az edző. Maximálisan tiszteljük őt és a döntéseit. Mi a játékosok vagyunk, azért vagyunk itt, hogy mindent beleadjunk.
Nem tudom, hogy Cristiano frusztrált lesz-e. Ha fizikálisan nem vagy száz százalékos állapotban, akkor az zavarhat. Karaktere és elszántsága miatt mindig tökéletes állapotban akar lenni, hogy segítse a csapatot. Mi egy nagy család vagyunk, egy a célunk, ugyanarra tartunk.
Ronaldo egy marketingeseményen válaszolt az újságírók kérdéseire
2014 április 25. | Szerző: Madridistagirl*
Bajnokok Ligája: A Tizedik már-már rögeszmévé vált, de jó értelemben. A világbajnokság nem befolyásolja a szezon hátralévő részét. Teljes mértékben a bajnokságra és a Bajnokok Ligájára koncentrálok. Megnyertük a kupát, most pedig ezt a két versenysorozatot is meg akarjuk. Az utóbbi torna megnyerése a legnehezebb.
Visszavágó Münchenben: Hasonló meccs lesz, mint az odavágó, a Bayern egy csodálatos csapat. Van egy kis előnyünk, megpróbáljuk kihasználni. Nehéz lesz, de megvannak a fegyvereink, a csapat pedig magabiztos. Gólt akarunk majd szerezni.
Lisszabon: A döntő egy álom lenne. Nem akarok még erre gondolni, mivel egy visszavágót is le kell játszani, de arról álmodunk, hogy ott leszünk Lisszabonban és úgy érezzük, hogy sikerülhet.
Könnyek az Aranylabda átvételekor: Nem gondoltam volna, hogy ez lesz, őszinte és különleges pillanat volt. Nincs olyan apa, aki megtagadna egy ölelést a fiától. Természetes dolog volt.
Válogatott: Családomként tekintek a válogatottra, ha velük vagyok, azt maximálisan élvezem. Mindig olyan, mintha első alkalommal lennénk együtt; mindig nagy büszkeséggel tölt el, ha a hazámat képviselhetem, vagy ha énekelhetem a portugál himnuszt.
Világbajnokság: Nem mi vagyunk az esélyesek, ami jó, de élvezni fogjuk a tornát. Nehéz csoportban vagyunk, de meccsről meccsre fogunk haladni, először Németország, majd Ghána, aztán az Egyesült Államok ellen. Utána pedig meglátjuk.
Díjak: A csapatdíjak sokkal fontosabbak, mint az egyéniek, bár utóbbinak is nagy jelentősége van és azt jelenti, hogy elismerik a munkádat. A célom az, hogy mindig a legjobbamat nyújtsam, ha pedig emellett megnyerem az Aranylabdát vagy az Aranycipőt, az nagyon különleges.
Ancelotti mérkőzés előtti nyilatkozata
2014 április 25. | Szerző: Madridistagirl*
Cristiano Ronaldo: Jó állapotban fejezte be a meccset, játszania kell. Holnap kezdeni fog.
Kétségek: Karim kapott egy rúgást a térdére, Pepe játéka is kérdéses… A keret egy kicsit változni fog, de nem jelentős mértékben, mivel az Osasuna elleni meccs nagyon fontos. Bale még egy kicsit beteg. Holnap hozunk döntést vele kapcsolatban.
Tito Vilanova: Mindannyian aggódunk érte. Nagyon sajnáljuk, ami történik. Remélhetőleg minden rendben lesz vele.
4-4-2 vagy 4-3-3: Néha jobb négy középpályással felállni. A védekező munka áldozatokkal jár, minden játékosunk meghozza ezeket. De lehet négy középpályásunk úgy is, hogy Bale, Benzema és Cristiano van elől.
Osasuna: Megpróbáljuk visszanyerni az erőnket és a koncentrációnkat, hiszen a bajnoki címért harcolunk. A célunk a győzelem. Nem könnyű, mivel egy kicsit elfáradtunk a Bayern ellen. Megpróbálunk regenerálódni. Fizikálisan nem vagyunk száz százalékos állapotban.
Guardiola: Nagyon kedvelem őt. Új dolgokat hozott a futballba, kialakított egy stílust a Barcában, amit most a Bayernnél is alkalmaz, ahol azonban egy kicsit nehezebb dolga van. Ebben a keretben megmutatkozik az edző személyisége. Jó munkát végez.
Játékrendszer: Négy középpályással próbálunk meg védekezni, feljebb toljuk a védekezést, hogy feljuttassuk a labdákat a támadóknak és a középcsatárnak.
Rummenigge: Remélem, hogy a fák csak akkor égnek majd kedden, amikor mi már nem leszünk ott.”
Morata: Ha Benzema nem játszhat, akkor Morata fog.
Manchester United: Minden évben, amikor ez történik, ugyanazt mondom. Boldog vagyok itt. Vagyok olyan szerencsés, hogy a világ legjobb klubjánál dolgozhatok. Tisztelem a Unitedet, szomorú voltam amiatt, ami Moyesszal történt, de én itt vagyok, ez a helyem.
Khedira: Jól halad a felépülése. A csapattal edz, illetve egyéb feladatokat is végez. Készen áll a kezdésre, de nem tudom, hogy ennek mikor jön el az ideje. Még a szezon vége előtt játszhat.
Real Madrid-Bayern München mérkőzés utáni nyilatkozatok
2014 április 24. | Szerző: Madridistagirl*
Ancelotti: A visszavágóról: A visszavágó nagyon nehéz lesz, kedden majd bátorsággal, jellemmel és alázattal kell kiállnunk a Bayern ellen, a párharc még mindig nyílt, hiszen kicsi az előnyünk. Senki se tudhatja, mi fog történni, de ugyan olyan magabiztosan kell majd játszanunk, és ugyanúgy mindent bele kell majd adnunk, mint ma. A Real Madrid jelenlegi kerete ezekkel a képességekkel bárkit le tud győzni. A csapat több gólt is lőhetett volna. De a Bayern is: Kicsit félénken kezdtük a találkozót, nagyobb nyomást inkább csak a mérkőzés második felében tudtunk gyakorolni, ezzel az első néhány percben gondjaink voltak. Az idő elteltével a csapat egyre jobban dolgozott, a második félidőben már jobban urai voltunk a helyzetnek, viszont nem volt meg bennünk az első játékrész hatékonysága. Több gólt is lőhettünk volna, de ugyan ez elmondható a Bayern Münchenről is. Iker nagyszerű védést mutatott be, legközelebb kedden áll majd újra kapuban, hétvégén Diego véd majd.Fontos szerepe volt a csapatmunkának és a szurkolóknak: Az első félidőben voltak tiszta helyzeteink, a Real Madrid nagyszerű, ha kontratámadásokról van szó. Az ilyen berendezkedés a Bayern ellen teljesen normális, vannak csapatok akiktől nehezebb megszerezni a labdát. Szeretem, ha a csapatom tartja a labdát, hiszen akkor az ellenfélnek nem adódhat helyzete a gólszerzésre. A csapatmunka nagyon fontos faktor volt a mérkőzésen. Jól teljesítettünk, az összes játékosunk nagyszerű meccset hozott le, remekül dolgozott össze a csapat, és tiszta fejjel játszottunk. Jelentős segítséget kaptunk a szurkolóinktól, csodás volt a hangulat a stadionban, és a lehető legtöbbet meg kell tennünk azért, hogy a szurkolóink ott lehessenek majd Lisszabonban. Cristiano Ronaldo helyzetéről és lecseréléséről: Cristiano nagyszerű és áldozatos munkát végzett, biztos volt benne, hogy játszhat és szerencsére szépen alakultak a dolgok. Ugyanakkor nem volt optimális állapotban, Bale nélkül és egy 50%-os Cristianóval sosem könnyű a helyzet. Ronaldo kevés futógyakorlatot végzett a napokban, de az a fontos, hogy a játéka a csapat javát szolgálta, keményen dolgozott, aminek örülünk. A lecserélését már a mérkőzés előtt megbeszéltük, keddre már jobban lesz. A védelem teljesítményéről: Sajnálom Pepe sérülését. A belső védőink kiválóan játszottak, de a Bayern sok támadást vezetett fel a széleken, és a csapat azokat is szépen meg tudta állítani. Coentrao megbízható teljesítményt nyújtott, ahogyan mindig is teszi. Mindig a maximumot nyújtja a mérkőzéseken, hibák nélkül és intelligensen játszott, és az egész mérkőzésen a játékra összpontosított.
Ramos: Az 1-0 nagyszerű eredmény: Összetett, hajtós és nehéz mérkőzés volt egy olyan csapat ellen, akiknek a játéka a nagy arányú labdabirtokláson alapszik, és akik szeretik a kezükbe venni az irányítást. Jó munkát végeztünk a védekezésben, és hatalmas helyzeteket tudtunk kidolgozni elől. Megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, és ez az 1-0 nagyszerű eredmény számunkra a müncheni visszavágó előtt. Bár nem uraltuk a mérkőzést, örülünk az eredménynek és annak, ahogyan a csapat teljesített, az egész meccsen keményen dolgoztunk. Köszönet a szurkolóknak: Nem adtuk oda a Bayernnek a labdát, csak olyan nagyszerű játékosaik vannak, akik szeretik uralni a mérkőzéseket. Tudjuk, hogyan alakítsuk ki a kontratámadásokat. A szurkolóknak hála igazán érezhettük, hogy hazai pályán léptünk pályára, velük sokkal könnyebbek a mérkőzések. Lenyűgöző volt a hangulat a Bernabéuban, már közel tíz éve vagyok itt, és felejthetetlen élmény ebben a stadionban pályára lépni. Már a stadionba való érkezésünktől fogva szurkoltak nekünk, nagyon hálásak vagyunk a szeretetért és a támogatásért, amit a szurkolóinktól kapunk. casillas Casillas védéséről a mérkőzés hajrájában: Hozzászoktunk már, a csapatnak két nagyszerű kapusa van. Iker segítségével már nyertünk is egy trófeát, és mindig jókor van jó helyen, nagy védésekre képes a mérkőzés kulcsmomentumaiban. A visszavágón is a győzelem a cél: Egyértelmű, hogy ha tovább akarunk jutni, akkor a győzelemre kell majd játszanunk a visszavágón is, hiszen az 1-0 még nem mondható döntő eredménynek. A németországi mérlegünk nem túl jó, de minden statisztika megdől egyszer. Remek keretünk van, csapatként működünk, alázatosak és elszántak vagyunk, tele reménnyel.
Benzema: A Bayernnek nagyon sokat jelent a labdabirtoklás: Nagyon akartuk a győzelmet, ami végül sikerült, és számunkra ez a legfontosabb. Jó eredmény ez nekünk, és most magabiztosak vagyunk a visszavágót tekintve. Fontos gólt lőttem, de ennél is fontosabb az, amilyen minőségben a Real Madrid játszott. Nehéz mérkőzés volt a mai, egy jól szervezett csapat ellen, akik nagy arányban birtokolták a labdát. A labdabirtoklás a Bayern München számára nagyon sokat jelent, ezt tudtuk mi is, és felkészültünk rá, hogy kontratámadásokból kell majd helyzeteket kialakítanunk. Tovább kell folytatnunk a munkát, egységesnek kell lennünk és ha a döntőbe akarunk jutni, a visszavágón is mindent bele kell majd adnunk. A szurkolók nagyon sokat segítettek nekünk.
Isco: Kedden gyorsan be kell találnunk: Mindannyian nagyon sokat futottunk, jól dolgoztunk össze, igazi csapatmunka volt és ami a legfontosabb, hogy nem kaptunk gólt, ebben a párharcban hazai pályán egy bekapott gól megnehezítette volna a dolgunkat. Győzni megyünk majd Münchenbe, de nem lesz könnyű, hiszen a Bayern egy nagyon jó csapat. Hazai pályán lesznek, és az Allianz Arénában gyorsan lőnünk kellene egy gólt, hogy önbizalmat nyerjünk és csökkentsük magunkon a nyomást, hiszen akkor már hármat kellene lőnie a Münchennek.
Ronaldo: Kedden meglátjuk, hogy elég-e az előny: Jól éreztem magamat, az edzések is jók voltak, de ma egy kicsit féltem a játéktól, különösen a sprintektől, de ez normális, az izomsérülések ilyenek. Három hét kihagyás után ez volt az első szereplésem, voltak olyanok, akik a kezdőben szerettek volna látni, és olyanok is, akik nem. Jól éreztem magam, ami önbizalmat adott és készen állok a következő néhány mérkőzésre. Az 1-0 jó eredmény, ha jövő héten gólt tudunk szerezni, a Bayernnek nehéz dolga lesz, ha a döntőbe akarnak majd jutni. A visszavágó nagyon intenzív mérkőzés lesz, nem nagy az előnyünk, meglátjuk hogy elég lesz-e. Cristiano nem gondol a rekordokra: Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, hiszen a tavalyi Bajnokok Ligája győztessel állunk szemben. A dolgok viszont jól alakultak, és sikerült egy kis előnyre is szert tennünk. Meglátjuk, mi történik majd kedden az Allianz Arénában, jó eredményt kell elérnünk, hogy bejuthassunk a lisszaboni döntőbe. Csak a Bajnokok Ligája megnyerésére gondolok, nem pedig a rekordokra vagy statisztikákra. Coentrao szerepléséről: Nem lep meg az, amilyen meccset lehozott ma. Ha megvan benne az önbizalom, Fabio a legjobb balhátvéd a világon, Marcelóval együtt.”
Coentrao: Jó eredmény reményében utazunk majd Németországba: Attól függetlenül, hogy én adtam a gólpasszt, a legfontosabb dolog ma este az volt, hogy győzni tudtunk. A mai napra két célunk volt, az egyik, hogy nyerjünk, a másik pedig, hogy ne kapjunk gólt, és mindkettőt teljesíteni tudtuk. Ez az 1-0 nem mondható nagy előnynek a visszavágóra, de jó csapatunk van és azért megyünk Németországba, hogy jó eredményt érjünk el. Cristiano Ronaldóval játszani igazi kiváltság, jól lehet vele összejátszani és ő a világ legjobb játékosa, akit bármelyik csapat szívesen látna a soraiban.
Casillas: A Bayern elleni találkozóról: “óA Bayern jól tartotta a labdát, de a legnagyobb lehetőségek előttünk adódtak, Karim pedig gólt is szerzett. A visszavágó egészen más lesz, pozitívum, hogy nem kaptunk gólt, de a Bayern mindent bele fog adni kedden, szóval harcolnunk kell és tovább kell dolgoznunk, hogy bejussunk a döntőbe. A Dortmund ellen 3-0-ás előnnyel vágtunk neki a visszavágónak, mégis majdnem megégettük magunkat a visszavágón. casillas2 Götze lövésének kivédéséről: Nem volt nagy védés, de a Bajnokok Ligája elődöntőjében nagyobb jelentőséget adnak neki. A visszavágóról és a hátralévő mérkőzésekről: A müncheni mérkőzés nagyon nehéz lesz, és fel kell készülnünk arra, ami ott vár majd ránk. A hazai közönség mindent megtesz majd, hogy a csapatuk megfordítsa a párharcot. A saját játékunkat kell majd játszanunk, és meg kell próbálnunk gólt szerezni. Mindannyian hozzájárulunk a csapat munkájához, egységesek vagyunk, így a mérkőzéseken sem lehet kiemelni egy-egy főszereplőt. Nyugodtnak kell maradnunk, mert mindegyik kiírásban versenyben vagyunk még, a győzelemért megyünk Münchenbe is, nem fogunk a mai eredményre spekulálni. A csapat céljairól és saját jövőjéről: Nagyszerű dolgokat akarunk elérni az idei szezonban, de ez nem lesz könnyű. Augusztusban az volt a célunk, hogy mindhárom versenyben harcoljunk az aranyéremért, és ezt egyelőre tartani is tudjuk. Remélem sok mérkőzést lejátszhatok még a Real Madridban.
Pep Guardiola is megszólalt a holnapi mérkőzés előtt
2014 április 22. | Szerző: Madridistagirl*
A mérkőzésről: Mindig szívesen játszok a Bajnokok Ligája elődöntőjében, és szívesen vagyok egy olyan csapattal Madridban, mint a Bayern. Jól kell teljesítenünk, hogy jó eredményt érjünk el.
Veretlen a Bernabéuban: Ezt a statisztikát egy másik csapattal értem el, más klubbal, más helyzetben. Ennek semmi köze ehhez a mérkőzéshez. A győzelemhez nagyon jól kell játszanunk. Ez mindig szükséges a Madrid ellen, egy elődöntőben még inkább.
Leo Messiről: Kényelmentlenül érzem magam, ha a Barcelonáról kell beszélnem. Itt vagyok a Bajnokok Ligája elődöntőjében, nem akarom semmivel zavarni vagy felzaklatni saját magam. Távol vagyok, nem ismerem a szituációt. Ennek ellenére nem is lehetnék jobb véleménnyel róla. Soha nem láttam még olyan játékost, mint ő, és nem hiszem, hogy valaha is fogok.
Ancelottiról és a Real Madridról: Többet láttátok ti a Madridot, mint én. A Real Madrid mindig különleges, ezzel az edzővel és mással is. Mindig erős ellenfélnek számítanak.
Cristiano Ronaldóról: Remélem, hogy képes lesz játszani. Azért vagyunk itt, hogy elkápráztassuk a szurkolókat, ők pedig a legjobb játékosokat akarják látni. Ronaldo az egyik legjobb. Ha mégsem játszik, a Realnak akkor is jó játékosai vannak, akik különböző dolgokat tudnak adni a csapatnak. Képesek 4-3-3-ban vagy 4-4-2-ben is játszani, akárcsak a kupadöntőben. Iscóval többet birtokolhatod a labdát. Nem tudom, hogy csinálják, de olyan játékosokat igazolnak, akik sokat futnak. Korábban egy ilyen futballistájuk volt, aztán kettő, most pedig négy: Bale, Cristiano, Di María és Benzema. Az őrületbe kergetnek a futásukkal. Megpróbálunk úgy támadni és védekezni, ahogy mi tudunk.
Az idei szezonról: A Bajnokok Ligáját nagyon nehéz megnyerni. Mindig a legjobb klubok játszanak a sorozatban. Büszke vagyok a csapatomra. Márciusban megnyertük a bajnokságot, ott vagyunk a Bajnokok Ligája elődöntőjében és a Német-kupa döntőjében. Ez nagy eredmény számunkra. Jó játékkal nyerjük a mérkőzéseinket. Amikor a játék nem az igazi, akkor egységesek vagyunk. Boldog voltam az utolsó mérkőzésünk után, mert bár nem játszottunk jól, visszanyertük a harci szellemünket.
Arról, hogy más érzés a Bernabéuba jönni a Bayernnel, mint a Barcával: Ez különleges a Barca szurkolók számára, de én most a Bayernre fókuszálok. Mindig kapok üzeneteket a barcelonai emberektől, bárhol is vagyok. Németországban a labdarúgás nyugodtabb, ez a legnagyobb különbség. Itt mindig vita van.

Ancelotti és Bale mérkőzés előtti nyilatkozata
2014 április 28. | Szerző: Madridistagirl*
Ancelotti: A Bayern elleni összecsapás: A holnapi mérkőzés nagyon nehéz és összetett lesz. Egy nagyszerű csapat ellen lépünk majd pályára, és csak minimális az előnyünk az összesítésben, viszont a mi csapatunkban is remek sportolók szerepelnek. Nem vagyunk bolondok, hogy azt higgyük, már tovább is jutottunk, és senki nem is beszélt ilyesmiről. Holnap egy nehéz összecsapás vár még ránk, egy remek csapat ellen. Két olyan gárda lép majd pályára holnap, akik más stílusban játszanak, és más jellemvonásokkal rendelkeznek. A keret: A jó hír, hogy az egész csapat jó erőnléti- és lelkiállapotban van. Isco és Bale is játékra kész, szóval a kezdő tizenegy kiválasztása nehéz feladat, egyelőre nem mondom el. Nagyon örülök annak, ahogyan Bale teljesít. Remek szezonja van, a kezdeti nehézségek ellenére egyre csak javul és biztosak vagyunk benne, hogy még tovább fog majd fejlődni. Ramos és Alonso profi labdarúgók, úgy fogunk játszani, ahogyan eddig is, és oda fognak figyelni rá, hogy ne kapjanak lapot. Di María fantasztikus szezont tudhat a háta mögött, nagyon fontos játékos a csapatban, mert több poszton is helytáll a pályán. Változtatások a felállásban: Az első mérkőzés elején kicsit félénken játszottunk, most veszélyes lehet, ha ismét így kezdjük majd a meccset, ezen változtatnunk kell. Viszont az első mérkőzés felállásán nem sokat fogunk módosítani, ahogyan a Bayern sem fogja megváltoztatni a saját filozófiáját. Ebben a szakaszban már a lelkierő sokkal fontosabb, mint a taktika. A támadóinknak nem csak az akciókban, de a védekezésben is részt kell majd venniük, nem a felállás fog számítani, hanem az, hogy egységesen dolgozzunk a pályán. Nem sokat változat az elképzeléseinken az, hogy 4-4-2-ben vagy 4-3-3-ban játszunk, a célunk ugyan úgy a gólszerzés marad. Sok gólt lőttünk eddig a Bajnokok Ligájában, és persze úgy sem lehetetlen továbbjutni, ha ez nem sikerül, de most is szeretnénk betalálni . A Manchester Uniteddel kapcsolatos pletykákról: Tisztelek mindenkit, de nem beszéltem a Manchester Uniteddel. Boldog vagyok itt, és még sokáig a Real Madridnál szeretnék maradni, egyébként pedig furcsa nekem, hogy a Bajnokok Ligája elődöntő kellős közepén a jövőmről beszélünk. Alaba: Alaba fantasztikus játékos, a világ legjobb balhátvédjei között van, Marcelo és Coentrao után. Üzenet a Münchenbe utazó madridistáknak: A kupagyőzelmet nagy részben a szurkolóinknak köszönhetjük, és nem a szurkolók mennyisége, hanem a minősége az, ami számít.
Bale: A csapat célja egyértelmű: “Cristianóval edzeni szenzációs dolog, ezért jöttem Madridba, hogy a legjobb játékosokkal lehessek. Ennél a klubnál mindig nagyon magasak az elvárások, itt mindig győznöd kell. A Kupát már megnyertük, most pedig a Bajnokok Ligájában is aranyérmet szeretnénk szerezni. A Copa del Rey döntőjéről: Mindenki sokat dolgozott azért, hogy megnyerjük a Kupát, nem csak a gólom, hanem a Kupa megnyerése is örömmel tölt el. Örülök neki, hogy itt lehetek, és a részese lehettem ennek a győzelemnek. Nagyszerű volt gólt szerezni, nem csak azért, mert a Barcelona volt az ellenfél, hanem azért is, mert ezzel a csapat megnyerte a kiírást. Jól érzem magam, és remélem, hogy pályára léphetek holnap, már nagyon várom a mérkőzést. A Bayern elleni mérkőzésről: Magabiztosak vagyunk, eddig is jól játszottunk és nincsenek kétségeink afelől, hogy mire vagyunk képesek. Jó szezon van mögöttünk, és örülünk annak, ahol most tartunk. Ezt a magabiztosságot kell átültetnünk a pályára holnap, és nagyon jól kell játszanunk. Jobb szeretnénk támadó szellemben felmenni a pályára, de oda kell figyelnünk a védekezésre is. Mindannyian tudjuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, és hogy sok forog majd kockán, minden tőlünk telhetőt megteszünk majd azért, hogy bejussunk a döntőbe. Még nem beszéltünk a holnapi mérkőzésről, de készen állunk majd, és nagyszerű találkozó lesz, amit nézni is jó lesz. Megpróbálunk jó focit játszani, nem olyan csapat vagyunk, akik csak védekeznek.
Oldal ajánlása emailben
X