Modric a Tizedikről

2014 május 29. | Szerző:

Már megvan a BL-cím…
Karrierem két legboldogabb pillanata a Real Madridhoz való megérkezés volt és a Tizedik megnyerése. Hosszú út áll mögöttünk, de megérte. Ezzel a diadallal, úgy érzem, révbe értem, és megvolt a legnagyobb sikerem futballistaként.
Nagyon megünnepelhettétek…
Egészen reggel nyolcig, akkor érkeztem meg Bale házához. Azt hittem, el tudok menni aludni, de az én házamban buli volt (nevet). Ott volt a családom, a barátaim, végül a medence hideg vizében fürödtünk. Ott értettem meg, micsoda sikert értünk el.
Folyt a pezsgő?
Igen, de egy kortyot sem ittam. Annyi vizet ittam, mint egy teve. Mondták, hogy 15 kilométert futottam, teljesen dehidratált voltam. Aztán szabadjára engedtük magunkat, kimerítő szezonunk volt, hatalmas nyomás nehezedett ránk a Tizedik miatt. De megérte…
Kétszer is a Cibelesen ünnepeltetek.
Ezért jöttem Madridba. Nagyon vágytam már a címek után. Fantasztikus érzés. A Madridnál mindig pattanásig feszülnek az idegek, de ha nyersz, akkor extázisba esel. A BL-győzelem sokkal jobb volt, mint a kupadöntő a Barca ellen.
És most?
Biztos vagyok benne, hogy a Madrid most még jobb lesz. A Tizedik miatt egyenesen megszállott volt a klub és a szurkolók. Tényleg hatalmas nyomást éreztem. Mostantól még nyugodtabbak lehetünk s még veszélyesebbek. A csapat remekül van, de egy újabb igazolással még erősebb lesz, ahogy az lenni szokott. De nem nekem kell erről beszélnem.
Egyike voltál a szezon főszereplőinek…
Az öltözőben ránéztem ezekre a remek játékosokra, és arra gondoltam: „Része vagy ennek, bravó!” Aztán elkezdtem énekelni. Jobb, hogy nem hallottátok (nevet).
Ancelotti euforikus hangulatban volt.
Olyan boldog volt, mint még soha. Nagyon nagy volt rajta is a nyomás… Az edzőn mindig sokkal nagyobb. Ezen a meccsen megmutatta, miért ő a világ egyik legjobbja. A cseréi a második félidőben visszahozták a meccset. Nem hétköznapi dolog, hogy edzőként három BL-t nyersz, kettőt pedig játékosként. Nem csak egy óriási tréner, hanem egy remek ember is, nagyon büszke vagyok arra, hogy ő az edzőm.
e vagy az egyik kedvence. Mindig játszol, akkor is, ha fáradt vagy.
Valószínűleg ez a büntetésem. Nem mentem a PSG-hez, mikor ezt akarta. Beszéltünk a meccs előtt erről, és azt mondta, megígértem neki, hogy a PSG-hez megyek, de mikor feltűnt a színen a Madrid, én inkább ide repültem. Azt mondtam neki: „Tudtam, hogy jönni fog, ezért ide jöttem előörsként, hogy beilleszkedjek, és a lehető legjobb legyek, mire megérkezik.”
Ez része volt a feszültségoldási stratégiájának?
Igen. Ancelotti teljesen nyugodttá teszi a mindennapi életet a klubnál. Varázslatos módon kezeli a feszültséget. Önbizalmat adott nekünk, mindig megvédett bennünket és megvolt vele az összhang az öltözőben.
Mit gondolsz a döntőről?
Az Atlético egy remek csapat, de mi érdemeltük meg a győzelmet. Nehéz dolog elveszíteni egy meccset egy perccel a vége előtt. De voltak lehetőségeink korábban is. Mikor egyenlítettünk, biztos voltam benne, hogy nyerni fogunk. Nehéz volt, de ezért még emlékezetesebb. Mindenki azt mondja, azok is, akik már tapasztaltak a klubbal kapcsolatban, hogy ezt a meccset még 50 évig emlegetni fogják, s nem csak a Tizedik miatt, hanem azért, ahogyan megnyertük. modric140529_1

Címkék:

Di Maria a válogatottról, Messiről, és az aranylabdáról

2014 május 29. | Szerző:

Bevallotta, néha nem érti, miért nem kerülnek fel a legjobbak listájára olyan játékosok, akik jól teljesítenek, nagy kluboknál játszanak: A nagy játékosok nyerik meg a címet. Én még nem nyertem, s még csak ott sem voltam a legjobb 10 vagy 50 között, de történnek ilyen dolgok, folytatni kell a munkát.
Mindenki azért dolgozik, hogy fejlődjön, javuljon, s végül a legjobbak közé kerüljön. Sok játékos van, aki remekül végzi a dolgát, de azt hiszem, jó szezont zárok, a legjobbat, mióta a Real Madridban játszom, megnyertük a BL-t, s én lettem a döntő legjobb játékosa is. A válogatottal szintén jó évem van, remélem, most minden remekül megy majd.
A világbajnokságra pénteken kezd készülni az égszínkék-fehér válogatottal, ahol mindenki Leo Messire veti vigyázó szemeit: „Ő a kapitányunk, nála van a karmesteri pálca. Neki van négy Aranylabdája, ő az, aki irányít. Követjük őt, csatlakozunk hozzá és azon leszünk, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk annak érdekében, hogy a válogatott minél jobb helyen végezzen.
Nem tudom, hogy kötelesség-e a győzelem. Argentína az egyik esélyes, többek közt a neve miatt is, de vannak nagyon erős csapatok, akik most jó formában vannak. Azt hiszem, kiváló a válogatottunk, küzdhetünk a világbajnoki címért. A csapat jól van, mindent meg fogunk tenni, hogy eljussunk a döntőig, s végre megszerezzük a világbajnoki trófeát.
Tisztában van vele, hogy lemaradni erről a győzelemről mindig csalódás, főleg az ő hazájában: „Lehet bukás, vagy egy új történet kezdete. Hét nehéz meccsről van szó, s olykor nem árt egy kis szerencse sem, ahogy azt láthattuk Spanyolországnál az előző világbajnokságon. 624-966-DI-MARIA_WEB_HES2049Thumb,0

Címkék:

Egy hosszú út kezdete – I.rész

2014 május 27. | Szerző:

A Real Madrid egy teljesen új rendszerrel, új játékosokkal, és új edzővel kezdte meg a 2013/2014-s szezont. A Bajnokok Ligájában egy nem túl könnyű csoportba kerültek be, ahol az ellenfelek a Juventus, Galatasaray és a Köbenhavn voltak. Az első mérkőzés nyomban nem ígérkezett könnyűnek, ugyanis a királyiak Törökországba látogattak, ahol sosem könnyű nyerni. Az összecsapás nem kezdődött jól a Real számára, hisz a 15. perc környékén Iker Casillas ütközött össze csapattársával Sergio Ramosszal. A spanyol hálóőrt, aki nagyon hosszú idő után került be ismét a blancók kezdőjébe, le kellet cserélni, helyére pedig Diego Lopez állt be. A hosszú csend után aztán megtört a jég. Isco kapta a labdát ívesen, egy csellel lerázta magáról a védőjét, befordult és a kapufán is megpattanó lövés a jobb alsóban kötött ki. A csapatok 1:0-s részeredménnyel vonultak be pihenni. A Real Madrid játékosai nem vitték túlzásba a dolgokat, azonban a második félidő gólzáport hozott. Di Maria laposan passzolt Benzemának, aki nem hibázott és a hálóba rúgta a labdát. Aztán megjött az akkor még nem kétszeres aranylabdás Cristiano Ronaldo, aki Isco kapu elé fejelt labdájára érkezett tökéletesen és a kapu közepébe bombázott. Ismét Ronaldo ideje következett. Bale végezhetett el szabadrúgást amire Ramos érkezett gyönyörűen. A spanyol védő fejelt, azonban a Galatasaray kapusa jó helyen állt, kiütötte a labdát, de éppen Cristiano elé, aki egyszerre bevágta. A 81. percben Ronaldo adta be gyönyörűen a labdát, a kapus nem tudott beleérni, így Benzema elé került, aki a hálóba rúgta azt. Azért a Galatasaray sem maradt gól nélkül, hisz, a 84. percben Bulut sarkalt gyönyörűen a kapu bal oldalába, megrúgva, így a törökök szépítő gólját. Ekkor mindenki azt hitte, hogy nem esik több gól, de a fehérekben még volt némi erő, ami eredményt hozott. A hosszabbítás első percében Benzema lódult meg középen, szépen a mellette futó Ronaldo elé rúgta a labdát, aki 3 embert kicselezett, majd a kapuba rúgta a játékszert, beállítva ezzel a 6:1-s végeredményt. 318359hp2

Címkék:

Ancelotti, Ramos és Casillas mérkőzés előtti nyilatkozata

2014 május 24. | Szerző:

Ancelotti: Egy teljesen más mérkőzés: Ez most valami más lesz, mivel úgy gondolom, hogy mindenki erről álmodik a szezon eleje óta, most pedig itt vagyunk. Ez egy teljesen más meccs. Mindent jól csináltunk. Most már csak le kell játszanunk a találkozót.
A vágy, hogy megnyerjék a Tizediket: Teljesen normális, ha így aggódunk egy meccs miatt. De nyugodtnak kell maradnunk. Ez az egyetlen módja, hogy a legjobbunkat tudjuk nyújtani este. A győzelemhez minden energiánkra szükség lesz.
Edzés: Fontos az edzés, mivel problémáink voltak. A pénteki is az, hiszen azután döntünk a kezdőről.
Xabi Alonso helyettesítése: Még van egy éjszakám eldönteni.
Pepe: Pepe egy fontos játékos, az eddigi erőfeszítéseiért megérdemli, hogy ott legyen a döntőben. Van karaktere és tapasztalata. Itt mindenkire szükségünk lesz. Fontos játékos számunkra.
Kiegyenlített meccs: Úgy gondolom, hogy a bajnoki győzelmük miatt magabiztosak lesznek. Fontos címet nyertek, a meccs kiegyenlített lesz. Remélhetőleg mi győzünk.
Döntő: Egy döntő az mindig egy döntő. De ez most valamiért különleges lesz. Ezzel a céllal indultunk neki a szezonnak, most pedig itt is vagyunk. Minden Madrid-szurkoló számára különleges este lesz.
Cristiano, Bale, Pepe, Benzema: A pénteki edzés nagyon fontos. Cristiano és Bale jól vannak. Meglátjuk, hogy Pepe és Benzema milyen állapotban lesznek, majd szombaton meghozzuk a döntésünket.menybl140524_3

Ramos: Keményen dolgoztunk azért, hogy itt legyünk, ezért is hangsúlyozom, hogy mindent bele kell adnunk, hiszen ez egy fontos meccs a szurkolóknak és a klubnak. Történelmet akarunk írni, a szurkolóinkkal együtt egy kivételes pillanatot akarunk megünnepelni.
A szezonban játszottunk jó meccseket a müncheni és a kupa döntőjén túl is. Jó hozzáállással kell kifutnunk a pályára. Sok év kemény munkájának gyümölcse ez. Mindent bele kell adnunk. Ez is egy meccs, de fontos, hogy emelt fővel térhessünk majd haza, kritikáktól mentesen. Ha motiváltak vagyunk és tiszteljük az ellenfelet, akkor meg fogjuk nehezíteni a dolgukat, mivel ez egy nagyon fontos esély nekünk.
A szurkolóknak ugyanolyan fontos szerepük van, mint eddig. A bizalom, a remény, a melegség, amit felénk árasztanak, rendkívül fontos. Értékelnünk kell az erőfeszítéseiket, ez is motivál minket. Azokért, akik itt lesznek és azokért, akik nem, mindent meg fogunk tenni, hogy hazavihessük a BL-trófeát és megélhessünk egy fontos pillanatot, amiről mindenki álmodik.
A szurkolóink kivételesek, ezért is szorítanak a Real Madridnak. Szeretném megköszönni nekik, hogy nagy hévvel álltak mögöttünk az egész idényben. Nélkülük semmi sem lehetséges. Reméljük, hogy holnap elég támogatást kapunk tőlük, mi pedig megnyerhetjük nekik a trófeát.
Nem voltam olyan szerencsés, hogy játszottam volna BL-döntőt, bár voltak különleges pillanatok a karrieremben. Ennyi év után ez a kemény munka és közös áldozatok gyümölcse. A futballban nem igazán van időd ünnepelni, de ez mindig olyan, mintha a felhők felett járnál, mint egy álom.
Ancelotti a barátom, büszke vagyok arra, hogy itt van, mivel mindig hangsúlyozta a munka, intenzitás és nyomás jelentőségét. Nem a mi stílusunk az, hogy ezekről beszéljünk, de egy döntőbejutáshoz szükségesek. Mivel ő is játékos volt, képes kötődni a játékosokhoz, ez megkülönbözteti más edzőktől.
Costa? Én a saját sérültjeink miatt aggódom. Egy pillanatig sem gondoltam az ellenfélre. Benzema, Ronaldo és Pepe miatt aggódom, akik problémákkal küzdöttek a héten. Az edző tudja legjobban megmondani, hogy mi lesz velük. Egy ilyen meccsen szeretnénk, ha a legjobbjaink velünk lennének.menybl140524_1

Casillas: Ennyi elődöntőből való kieséssel tűzdelt év után szerencsére sikerült a döntőig eljutnunk. A csapatban megvan a kellő akarat, vágy és bátorság, élvezni akarjuk, hogy BL-döntőt játszhatunk. Ha nyerünk, arra örökre emlékezni fognak.
Jó munkát végeztünk, nagyszerű menetelésünk volt a BL-ben. Remek volt a csoportkör, aztán az egyenes kieséses szakaszban is jól teljesítettünk. Dortmundban azt is megtapasztaltuk, hogy milyen szenvedni. A csapat megérdemli, hogy itt legyen.
A korábbi években nagyon a határon voltunk, lehet, hogy néhány ellenféllel szemben elbíztuk magunkat. Ez megadta a kellő tapasztalatot ahhoz, hogy idén lépésről lépésre haladjunk és ne azonnal a döntőre gondoljunk. A csapat most már sokkal érettebb, tapasztaltabb, mint az előző szezonokban. Remélhetőleg meg tudjuk nyerni a címet szombat este.
„Minden csapat a BL-döntőben akar játszani. Ha egyik évben megnyered, egy másikban nem, akkor nem tekinted annyira fontosnak. Amit 2000-ben és 2002-ben tapasztaltam, csodálatos volt, de az emberek nem értékelték annyira, mert szinte már szokássá vált. Három évig játszottunk elődöntőket, ez pedig sokat kivett belőlünk, de újra itt vagyunk. Reméljük, hogy 12 év után ismét sikerül nyernünk.”
Most már sokkal többre értékelem ezt, mint 19 és 21 évesen. Nagyon fontos cím; nem csak nekem, hanem a klubnak és a szurkolóknak is. Ez azt jelenti, hogy sok embert boldoggá tehet. Voltam olyan szerencsés, hogy a Madriddal és Spanyolországgal is játszhattam már döntőket. Ahogy idősebb leszel, egyre jobban értékeled annak fontosságát, hogy emberek millióit teheted boldoggá.
A döntőkben mindig az apró részletek döntenek. Úgy gondolom, hogy jogosan nyertük meg a kupát, ebből kellene kiindulnunk. A döntő fontosságú meccseken az emberek egy egységes csapatot láthattak, ami kihasználja a lehetőségeit. Az Atlético nagyon jó a rögzített szituációkban, koncentrálnunk kell.
Nem kezdtük a legjobban a szezont. Aztán szenvedtünk. Ha meglett volna a kellő hozzáállás bizonyos meccseken, akkor másképp alakulhatott volna. De az Atlético és a Barcelona is elmondhatja ugyanezt. Nem gondolhatunk azt, hogy jó döntés volt elengedni a ligát három meccsel a vége előtt. A Madridnak mindig minden sorozatban a győzelemre kell törekednie, de most a BL-döntőben vagyunk, csak erre koncentrálunk.
Curtois egy csodálatos kapus, csodálatos jövő áll előtte. Nem csak egy fiatal reménység, ő már kész játékos. De Gea és ő a két legígéretesebb kapus. Reméljük, hogy szombat este nem megy majd olyan jól neki.menybl140524_2

Címkék:

Ramos a BL döntő előtt adott interjút a médiának

2014 május 21. | Szerző:

Itt van a sajtó, hogy megítélje, de a véleményem az, hogy az Atlético az esélyes. Ez nem jelenti azt, hogy ők is fognak nyerni, hiszen nem az intézmény vagy a történelem nyeri meg a meccset. Nagyszerű csapatuk van, az egész szezonban megmutatták, hogy mire képesek. De nem felejthetjük el azt a kemény munkát, erőfeszítést, alázatot és tiszteletet sem, amit a Real Madrid mutat az ellenfelei irányába. Ez hozott el minket idáig.
Nagyon szoros döntőre számítok a spanyol bajnok ellen, akik tényleg megérdemelték a végső győzelmet a ligában. Számunkra és a szurkolók számára is ennyi év után hihetetlenül izgalmas ez az egész. A legjobb csapat fog nyerni, mindent bele kell adnunk.
Ha van valami, ami elmondható erről a csapatról, akkor az az, hogy a tapasztalt, nyomáshoz szokott játékosait nem zavarja egy ilyen helyzet. Kinek lenne több tapasztalata ilyen téren, mint Ikernek? A BL-győzelem hiánya a másik ok, amiért még nagyobb elszántsággal, odaadással és ellenfél iránti tisztelettel fogunk a pályára futni.
Remélhetőleg Cristiano és Benzema is bevethető lesz, ha pedig igen, az remek hír. Ha nem, akkor lesznek más játékosok, akik ugyanannyira akarják a győzelmet.
Sokkal jobban érdekel Cristiano és Karim, mint Diego Costa. Mindegy, hogy milyen felállásban lépnek pályára, mi a lehető legjobb csapatot fogjuk kiállítani, ha pedig lesznek játékosok, akik nem tudnak ott lenni, akkor a mély keretünknek köszönhetően meg fogjuk oldani a problémákat. Vannak játékosaink, akik nagyon várják, hogy bizonyíthassanak. Remélem, hogy Crisnek sikerül felépülnie, kulcsfontosságú játékos.sram140521_4

Címkék:

Bale a Bajnokok Ligája döntőjéről nyilatkozott, és elmondta, hogy mindent megtesz azért, hogy betaláljon szombaton

2014 május 21. | Szerző:

Hogy érzed magad? Jól vagyok, nincs semmi probléma.
Miért nem edzettél a többiekkel? Ez természetes, néha kell egy kis pihenés a hétvégi meccsek után. Holnap már edzeni fogok.
Cristiano Ronaldo: Remélem, hogy ott lesz velünk, mindannyian ezt szeretnénk. Ez lesz a szezon utolsó meccse, a győzelem pedig hihetetlenül fontos.
A győzelem kulcsa: Nem tudom pontosan, hogy mi lehet majd, de egyértelmű, hogy egy jó tervvel, jól szervezetten megyünk oda, meg fogjuk próbálni a legjobb focinkat játszani.
Atlético: Úgy gondolom, hogy jól ismerjük őket, nagyon jól szervezett csapat, remekül védekeznek. Tudjuk, hogy fizikálisan nagyon erősek, tudjuk, milyenek. Azt hiszem, hogy a meccsnapon dől el, hogy ki teljesít jobban és kinek lesznek nagy pillanatai.
BL-győzelem: Mind arról álmodunk, hogy megnyerjük a BL-t, ahogy bárki más a világon. Az életünk lesz a tét szombat este, megpróbáljuk megnyerni a trófeát. Minden játékos számára egy álom egy ilyen győzelem, különösen itt, a Real Madridnál, a világ legnagyobb klubjában.
Betalálni a döntőben: Remélem, hogy betalálok. Egyértelmű, hogy megpróbálom a legjobbamat hozni a pályán, ha pedig ez azt jelenti, hogy gólt is lövök, akkor még jobb. Szerintem a legfontosabb a csapatként végzett kemény munka.
Nyomás: Szerintem a nyomás mindkét csapaton egyformán ott van. Ők most nyilvánvalóan egy boldog pillanatot élnek át, de úgy gondolom, hogy mi is. Ebben a szezonban már megnyertük a Király-kupát, úgyhogy szerintem nagy meccs lesz a hétvégi.gbale140521_1

Címkék:

Cristiano Ronaldo, Casillas, Isco és Ancelotti is interjút adott a sajtónak

2014 május 20. | Szerző:

Ronaldo: A döntő kulcsmomentumai: A döntőkben mindig van egyfajta titokzatosság, senki nem tudja, hogy mi fog történni, remek mérkőzés. Nagyon meg szeretnénk nyerni, de semmi értelme annak, hogy a megszállottjaivá váljunk. Mindkét csapat győzni szeretne, és az eredmény nüanszokon fog majd múlni. A legfontosabb, hogy koncentráljunk, nyugodtak legyünk, próbáljunk meg gólt szerezni, jól játszani és élvezni a játékot. Hogyan látod a csapatot? Jó érzés van bennem, optimista vagyok. Már csak négy nap van hátra, de nyugodtak vagyunk, az edzések rendben zajlanak és teljes mértékben arra koncentrálunk, hogy a legjobb teljesítményünket nyújtsuk. Nagyon boldog vagyok, hogy lejátszhatom az első Bajnokok Ligája döntőmet a Real Madriddal, a Tizedik egy olyan trófea, amire minden Real Madrid szurkoló vágyik. Azért csatlakoztam a klubhoz, hogy ilyen címeket nyerjek. Üzenet a szurkolóknak: Azt üzenem a szurkolóknak, hogy maradjanak nyugodtak. Szükségünk van a támogatásukra, mert az ő jelenlétük mindig sokat számít. Minden Lisszabonba és a stadionba érkező szurkolónktól azt kérjük, hogy teljes mértékben támogassanak minket és énekeljenek, mert ezt a pályán érezzük, és szükségünk van rá. A legjobb formánkat szeretnénk majd nyújtani, és megpróbálunk győzni. Az ellenfélről: A győzelem lelkileg mindig sokat számít, az Atlético a hétvégén bajnoki címet ünnepelhetett, ezért izgatottan és nagy erőkkel tudnak majd pályára lépni ellenünk. De egy döntő mindig nehéz mérkőzés, az Atlético remek dolgokat hajtott végre, a játékosaik motiváltak és a Bajnokok ligájában is jól teljesítettek. Nincs egyértelmű favoritja a találkozónak, de biztos vagyok benne, hogy a Real Madrid győz majd. Saját kondíciójáról: Ott leszek szombaton, kezdek újra belendülni. Balszerencse, hogy pont az idény legvégén jönnek elő ezek a problémák, senki nem akarja kihagyni azt a döntőt, amire évek óta várunk már. Szeretném segíteni a csapatot, és megnyerni a trófeát. Magabiztos vagyok, ugyan ma még nem igazán vagyok 100%-os állapotban, de a döntőre már játékra készen állok majd. Nagyon fontos mérkőzés lesz, egész évben a döntőkben való szereplésért dolgozunk, és azért, hogy azokat meg is nyerjük. Minden héten játszunk, és normális, ha az ember teste időnként nem bírja ezt a terhelést. 1907342_10150590715319953_96301524491930534_n

Casillas: a szombaton Atletico elleni mérkőzésről: Nem lesz könnyű, ugyanis egy rendkívül erős csapattal kerültünk szembe. Azt akarom, hogy megnyerjük a trófeát, ugyanis ennyit megérdemelnek a szurkolóink hosszú évek szenvedése után. Remélem, sikerül kárpótolni őket. Azt akarom, hogy büszkék legyenek ránk. Szeretném, hogy megnyerjük a tizediket és mindenki együtt ünnepeljen. “Már kétszer is nyertem ebben a kiírásban, de most teljesen más a szituáció. Az elsőnél mindössze 19, a másodiknál 21 esztendős voltam. Akkoriban ez egy teljesen más élmény volt, most még jobban vágyom rá. Remélhetőleg szombaton ismét magasba emelhetem a trófeát, hisz ez egy csodálatos pillanat lenne mindenki számára, a szezon fantasztikus befejezése volna, ráadásul ez azt is jelentené, hogy két címet is nyer idén a csapat, amit nem kis dolog végrehajtani. Vágyakozással, elszántan, de az ellenféllel szembeni maximális tisztelettel készülünk a mérkőzésre.10175963_10150590715354953_8292955059051883520_n

Isco:“Különleges légkör veszi körül a csapatot. Nehéz kivárni a szombatot. Számítunk a szurkolóinkra, az első perctől fogva mellettünk kell állniuk, akárcsak a Copa del Rey döntőjében. Remélhetőleg megnyerjük a tizediket. A Real Madrid nem menetelhet anélkül idáig, hogy ne nyerné meg a kiírást. Már csak egy mérkőzés van hátra, és mi július óta ezért az egészért dolgozunk keményen. Az idei szezonban egy erős, kompakt és egységes csapat benyomását keltettük. Sikerült bejutnunk a döntőbe, és ha már idáig eljutottunk, mindenképpen szeretnénk elhódítani a serleget. Az Atletico igen jó évet tudhat maga mögött. Intenzíven le kell őket támadnunk a mérkőzés elejétől kezdve. Mindenki arról álmodik, hogy egyszer a Bajnokok Ligája döntőjében pályára léphet. Mindent belefogunk adni annak érdekében, hogy megnyerjük a tizediket. 10371917_10150590715559953_1114088826294728282_n

Ancelotti: Már csak néhány nap van hátra a döntőig, mit gondol a mérkőzésről? Minden edző és csapat azon dolgozik, hogy egyedi stratégiát építsen fel az adott mérkőzésekre. Nincsenek titkaim a mérkőzéssel kapcsolatban, a két csapat nagyon jól ismeri már egymást, idén is lejátszottunk már négy mérkőzést egymás ellen. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a pályán, a saját stílusunkban, áldozatokat hozva kell játszanunk. Nagy lehetőség áll előttünk, hogy történelmet írjunk a csapattal. Nem vagyunk a megszállottjai, e ez nagy lehetőség számunkra, amiért az egész idény alatt mindenki dolgozott a klubnál. Már az érkezésekor érezhető volt a Tizedik iránti vágy Madridban… Mindenki nagyon izgatott, hiszen a trófea már nagyon közel van hozzánk, még egy utolsó erőfeszítésre van szükségünk. Gratuláció a bajnoki címért: Az Atlético nagyon erős csapat, fantasztikus meccseket játszottak eddig is, és ez szombatra sem fog változni. Szeretnék gratulálni Simeonénak és a játékosoknak a bajnoki cím megszerzéséért. Ha Diego Costa nem tud játszani, az Atlético attól még ugyan olyan erős csapat marad. Mint minden döntő, ez is nagyon kiegyenlített lesz, tudjuk hogy egy nagyon erős csapat ellen lépünk pályára, akik nagyon egységesek a pályán. Az Atlético az utóbbi években a Real költségvetésének töredékéből dolgozott, számít ez valamit? Semmit, nem ezen fog múlni a mérkőzés kimenetele. A taktika és a lelkierő sokat számít majd, de a pénzügyi tényezőknek semmi köze ahhoz, hogy melyik csapat fog nyerni. A sérültekről: Csak két játékos, Pepe és Benzema játéka kérdéses, nem vagyok sem optimista, sem pedig pesszimista a kerettel kapcsolatban. Négy napunk van még, hogy meglássuk, hogyan alakulnak a dolgok, és majd ezután döntünk a csapatról. Ha Pepe nem tud játszani, Varane helyettesíteni tudja őt. Sami Khedira is felépült… Igen, és játékra kész lesz. Nagyon profi módon és fantasztikusan dolgozott, hogy visszatérhessen. Nem játszott sok mérkőzést, de az erőnléte rendben van, magabiztos és készen áll a játékra. A játékosok egészségének kockáztatásáról: Ha egy játékos nincs 100%-os állapotban, nem fogunk megkockáztatni egy esetleges sérülést. Nem jó ötlet, ha a játékos pályára lép, de egy visszatérő sérülés miatt már a mérkőzés legelején változtatni kell a felálláson. A játékosok egészsége a legfontosabb. Mit jelent Önnek a Real Madrid Tizedik Bajnokok Ligája címe? Büszke vagyok rá, hogy bejutottunk a döntőbe a Real Madriddal. Nagyon boldog vagyok hogy átélhetem ezt a pillanatot, nincs rajtam nyomás. A Bajnokok Ligájában végzett munkánk eddig nagyon jó volt. Többször is volt hozzá szerencsém, hogy ilyen mérkőzéseket játsszak edzőként és játékosként, mint amilyen a szombati lesz. A pálya kulcsterülete: A pálya legfontosabb területe a középpálya, ott sok eldőlhet majd. Mindig is azt mondtam, hogy az ilyen mérkőzéseken az a csapat győz, amelyik nagyobb bátorsággal és jellemmel áll ki a pályára. Illarrramendiről és a várható kezdőcsapatról: Mindenki ugyan úgy készül a találkozóra, nem részesül különleges edzésben. Illarramendi magabiztos és nyugodt, szerintem rendben van. Azt nem erősítem meg, hogy ő fog majd pályára lépni, de az biztos, hogy játékra kész lesz szombaton. A fő sajtótájékoztató pénteken lesz, és csak szombaton beszélek majd bővebben a csapat várható felállásáról. Mit jelent a csapatnak a szurkolók támogatása? Nehéz mérkőzés lesz számunkra, nagyon keményen és egységesen kell dolgoznunk hogy nyerjünk, és a szurkolókon is sok múlik majd, ahogyan a Bajnokok Ligája elődöntőjén és a Kupadöntőn is. Nagyon jó emlékeket őrzök a szurkolókról, például Valenciából, amikor a hoteltől kezdve a stadionig támogattak minket. Ez motiválta a játékosokat, és azt hiszem sokat segített a Barcelona elleni győzelemben, és Lisszabonban is segíteni fog majd. Az Atlético esélyesebb lehet a döntőn a frissen megszerzett bajnoki címmel?Nagyon kiegyenlített mérkőzésre számítok, nincsen favoritja a döntőnek. Az Atlético az idei szezonban nyújtott teljesítményével megmutatta, mire képesek. A bajnoki címmel a zsebükben nagyobb lendülettel érkeznek majd a döntőre, de mi is nagyon meg szeretnénk nyerni a kiírást. Az ilyen mérkőzések végeredményét nem lehet . Coentrao-ról: Fabio a következő évben is velünk lesz, és szombaton is játékra kész lesz. Ezen a poszton Marcelo a versenytársa, aki a sérülése után jól tudott visszatérni. Fabio remekül teljesített idén amikor pályára lépett, különösen a Bayern München elleni elődöntőn. Mindketten játékra készek lesznek az Atlético ellen. Az Atléticónál kockáztatták Costa játékát a Barcelona ellen, Benzemával is ez volt a helyzet az Espanyol ellen? Az edzésekről már tudjuk, hogy mikor nem áll készen egy játékos, és ha így van, nem kockáztatjuk a szerepeltetését. Karim úgy látom rendben van, de ha úgy láttuk volna, hogy sérülésveszélyes lehet a szereplése, akkor nem lépett volna pályára és nem is vett volna részt az edzéseken. Bale idei teljesítményéről: Gareth az edzőteremben végzett gyakorlatokat, jobb szerettük volna ha most nem a pályán edz. Szerintem Cristiano és Bale is játszani fog szombaton. Nagyon jó munkát végzett idén, és mikor újra megfelelő erőnléti állapotba került, meg tudta mutatni nekünk, mire is képes. Rengeteg gólt lőtt, sok gólpasszt adott és jó hatással volt a csapatra. Nagyon izgatott a döntő miatt, mert ez az első Bajnokok Ligája döntője a pályafutása során, és biztos vagyok benne, hogy fantasztikus mérkőzést játszik majd. Mik a legfontosabb tanácsok, amikkel ellátná ilyenkor a játékosokat? Először is kiegyensúlyozottnak kell lenniük, és jól fel kell készülni a mérkőzésre. A legnagyobb probléma, ami az ilyen meccsek előtt előjöhet, az a félelem, szóval a taktikánkról és a problémáinkról még a mérkőzés előtti napokban kell gondolkoznunk, nem közvetlenül előtte. Zidane, mint a csapat talizmánja: Pozitívan állunk hozzá a mérkőzéshez, Zidane karizmatikus személyiség a csapatban, aki győztes gólt szerzett Glasgow-ban. Tapasztalt játékos az ilyen mérkőzések terén, emiatt hozzá tud tenni valamit extrát a játékosok felkészüléséhez, ami sokat jelent számukra. Ha nem sikerül a győzelem, hogyan értékeli majd a szezont? Nem gondolok arra, hogy veszítünk, csak arra, hogy nyerni fogunk. Optimista vagyok, és úgy gondolom, a Real Madrid megnyeri a Bajnokok Ligáját. A jövője a döntő eredményétől függ? Nem, a jövőm elég világos, boldog vagyok itt és boldogan is maradok, a Tizedikkel vagy anélkül a zsebünkben. Nem ezen a mérkőzésen fog múlni a további jövőm Madridban.10325317_10150590715419953_7883525835961929689_n

Címkék:

Sergio Ramos a pályán kívül

2014 május 20. | Szerző:

Andalúzia. Sergio Ramos sosem tagadta meg szülőföldjét, egyszerűen imádja Andalúziát, Spanyolország délnyugati részét, és aki járt már arra, az tanúsíthatja, hogy ez egyáltalán nem meglepő. Kellemes (na jó, olykor negyven fok feletti…) a meleg, és barátságosak az emberek. A 2006-os vb idején az étkezéseknél az úgynevezett „Triana-asztalnál” ült azokkal a játékosokkal, akik szintén Andalúziából származnak.

sergiora2Étel. A Real Madrid csékája szeret jót enni, kedvenc étele a garnélás tortilla. Egyszerű, de kiadós eledel, Spanyolországban népszerű fogás.

Farkas. Sergio annyira szereti ezt az állatot, hogy a nyakára is tetováltatta, méghozzá kínai írásjellel. Aki nem tud kínaiul, az nem fogja tudni, de olvasóink ettől a pillanattól kezdve már tudják, hogy mit jelent. Az ok? Egyszerűen annyi, hogy ez a kedvenc állata. Rómában kellett volna születnie…

Haj. Sergio odavan a hajáért. Amikor csak lehet „belövi a séróját”, és szívesen nézegeti magát a tükörben. Ameddig mondjuk a hosszú hajat kedvelte, addig nem sok dolga volt vele a fodrászának, egy ideje azonban már rövid hajjal hódít (ebben bizonyára a párjának is nagy szerepe volt), és így már gyakoribb vendég a fodrászollók közelében.

Játék. A futballon kívül is játékos Sergio. A 2009-es Konföderációs Kupán Matával, Marchenával, Xavival, Diego Lópezzel és olykor Busquetsszal gyűltek össze Ramos szobájában egy kicsit zenélni és kártyázni. Olykor a pókerasztal mellett is feltűnt, és a virtuális focit is szereti.

Kutya. Az állatokat is kedveli, otthon is tart belőlük néhányat, és nem csak a molylepkékből. Tavaly két új német juhász kutyával, Urcóval és Ícaróval lepte meg magát.

Matador. Andalúziában nagy kultusza van a bikaviadalnak is. Az utóbbi időben ugyan sok bírálat éri, de ettől még sergiora1Sergio szereti. Nem ritka, hogy matadoröltözetben mutatkozik. Egyszer azt mondta, hogy ha nem lett volna futballista, bizonyára a bikaviadalok környékén tűnt volna föl.

Nők. Ha most nekiállnánk felsorolni, hogy ki mindenki fordult meg Ramos ágyában, akkor kis túlzással az egész ábécét kitöltené az egykori barátnők neve. Hosszú ideig egyetlen biztos pont volt hősünkkel kapcsolatban, mégpedig az, hogy gyorsan be fog csajozni. Aztán addig-addig váltogatta a lányokat, míg végre most megállapodni látszik. Gyerek is van, szóval talán végre lenyugodott a fickó.

Öltöző. Még nem volt a Real Madrid csapatkapitánya, de már akkor is ő volt a felelős azért, az öltözőben és a válogatottnál is, hogy milyen zene szóljon. Szó se róla, van egyfajta hatóereje a fiúnak.

Pilar. Sergio Ramos hatalmas nőcsábász volt, de ezt már említettük. Úgy tűnik, lehorgonyzott Pilar Rubio tévés műsorvezető mellett, aki nem is olyan régen megszülte gyereküket, a kis Sergiót.sergiora3

Reklám. A világbajnok futballistáért két kézzel kapkodnak a cégek. Szereti az arcát akamera, ezért szerepelt már parfümreklámban, dezodorreklámban, sportreklámban, reklámreklámban, és ki tudja még,  miben…

Sport. Sportos alkat, aki nemcsak a labdarúgást kedveli, hanem szívesen teniszezik és golfozik is. Mivel veszíteni nem nagyon szeret, ezért el lehet képzelni, mit művel a teniszpályán…

Tetoválások. Sergio Ramos már ugyancsak ki van dekorálva, de jól láthatóan egyelőre nem áll le a témával, ameddig szabad testfelülete marad. A tetováló régi barátja, Rodrigo Gálvez, aki nagy név a maga szakmájában. Különféle dolgok szerepelnek rajta. Például a hitét mutatja a teljes bal vállát beborító Szűz Mária-kép. Aztán különféle idézetek, majd egy emlékezés barátjára, Antonio Puertára: „Sohasem felejtelek el.” Szerepel a kedvenc száma, a 7-es is, szülei nevének kezdőbetűje, és két testvére, René és Miriam is, de a világbajnoki trófeának is jutott hely.

Ügyetlenkedés. Szinte az egész világ futballszerető és futballt nem szerető közönsége akarta látni újra és újra, ahogy a hosszú idő után spanyol kupát nyerő Real Madrid hátvédje ügyetlen mozdulattal a csapatot szállító busz elé ejtette a dicső tárgyat. A sofőr is másfelé nézett, alaposan meg is rongálta a kupát. Ramos népszerűségének nem ártott az eset, sokan még jobban megszerették a hóbortos fickót.

https://www.youtube.com/watch?v=329C1ZZff10

Videojáték. Aki ma igazán futballistának vallja magát, annak természetes, hogy nemcsak a pályán, hanem konzollal a kézben is remekül kell játszani. A sok ilyen sztoriból csak egy, amikor a 2009-es Konföderációs Kupán hatalmas FIFA, F1 és teniszcsatákat játszottak. Mata szerint a folyosó másik végében is lehetett hallani az üvöltözéseket, mivel Torres, Arbeloa, Albiol, Busquets és Piqué társaságában vérre menő Real Madrid–Barca meccset játszottak.

Zene. Sergio Ramos imádja a zenét, és imád táncolni. Természetesen egy igazi andalúz zene, a flamenco a kedvence. Ezt nemcsak táncolni szereti, hanem énekelni és zenélni is, amire jó példa néhány zenés felvétele, pont, mint itt alul. Kedvenc előadói: El Barrio, Niña Pastori, José Mercé.

https://www.youtube.com/watch?v=-IyEePNWpHk

Címkék:

Real Madrid-Espanyol mérkőzés utáni nyilatkozatok

2014 május 17. | Szerző:

Ancelotti: Cristiano és Benzema állapota: Cristiano fájdalmat érzett a bemelegítés során és jobbnak láttuk, ha nem erőltetjük. Elvégeztek néhány vizsgálatot és minden jel szerint izomhúzódása van. Nyugodtak vagyunk, mert úgy véljük játszhat majd a döntőn. Benzema szintén izomhúzódástól szenved de ő is felépül a döntőre. A többi játékos teljesítménye: Di María, Carvajal, Khedira, Illarramendi… mindannyian jól játszottak. Most csak a következő mérkőzésre gondolunk. Pepe: Javult az állapota. Holnaptól visszatér a kinti edzésekhez. Mostanáig egyéni edzéstervet folytatott az edzőteremben. Holnap már futóedzéseken vesz részt és reménykedünk, hogy szerepelhet majd a döntőn. Alonso pótálása: Illarrának komoly esélyei vannak. Van még egy hetünk felkészülni és én is elegendő idővel rendelkezem, hogy összeállítsam a legjobb kezdőt. Volt néhány gyengébb mérkőzése de most elégedett vagyok a teljesítményével. A csapat fizikai állapota: Szeretném, ha minden játékos a megszokott módon edzene az utolsó héten is, de a legfontosabb, hogy adott esetben Alonso és Jesé kivételével mindenki tudja vállalni a játékot. Rizikó Cristiano és Benzema szerepeltetése: Cristiano nem szerepelt az elmúlt mérkőzéseken. Tegnap minden rendben volt és nagyon elhivatottnak tűnt, szeretett volna játszani. A bemelegítés során azonban ismét fájdalmat érzett a combjában és végül arra jutottunk, hogy fontosabb a döntőn való szereplése. Khedira a lisszaboni kezdőben?: Még csak most épült fel egy komoly sérülésből. Jól játszott de számításba kell venni, hogy rengeteget hagyott ki. Illarramendinek több esélye van a játékra. Marcelo vagy Coentrao: Marcelo jól játszott a sérülését követően. Nagy a küzdelem azon a poszton de még nem döntöttem el, hogy ki lesz a kezdőben. Cristiano talán nem teljesen őszinte?: Ha egy Bajnokok Ligája döntőt kell játszanod egy hét múlva akkor nem kockáztathatsz. Ha ez lett volna az utolsó mérkőzésünk a szezonban akkor játszott volna. Tegnap jól volt, ma nem. Cristiano őszinte. url

Címkék:

Bale egy tévé műsornak adott interjút

2014 május 16. | Szerző:

Ahogy betettem a lábamat a Real Madridhoz, Cristiano csodálatosan bánt velem. Tanácsokkal látott el a pályán és azon kívül is, nem csak futballal kapcsolatban, hanem például arról, hogy merre érdemes itt élni és hasonlók.
Nagyon kedves és segítőkész srác, mindig a legjobbat akarja a csapatnak, az emberek pedig írnak róla dolgokat, de akik tényleg ismerik, pontosan tudják, hogy milyen, ő egy nagyszerű ember és kiváló futballista.
Modric és én öt évet töltöttünk együtt a Tottenhamnél, már ott is nagyon jól kijöttünk egymással, úgyhogy az, hogy ő is itt van, hatalmas pluszt jelent számomra.
Természetesen beszélgettem vele arról, hogy amikor Madridba jött, nem igazán ismert senkit, úgyhogy nehéz volt számára az első év, de nekem sokkal könnyebb volt a beilleszkedés úgy, hogy ő is itt van.
Az, hogy úgy jöhettem a csapatba, hogy már ismertem innen valakit, együtt lógtunk, ahelyett, hogy magamba zárkóztam volna, hatalmas segítség volt mind a pályán, mind pedig azon kívül, ezért pedig hálás vagyok neki.
Sok dologról beszélgettem vele, többek között néhány játékostársáról is, ő pedig szintén tanácsokkal látott el az itteni élet kapcsán, hogy merre érdemes letelepedni. Én körbenéztem és úgy döntöttem, hogy ott veszek házat, ahol most lakom. Nagyon boldog vagyok itt, remélhetőleg még hosszú ideig Madridban lehetek.
Tudjuk, hogy az Atlético milyen jól játszott ebben a szezonban, ahogy azt is, hogy mire képesek. Úgy gondolom, hogy ha a saját játékunkat tudjuk játszani, akkor megnyerhetjük a meccset.
Szerintem nagy önbizalommal vágunk neki a döntőnek, már nagyon várjuk. Nyilvánvaló, hogy egy álom beteljesülése lenne magasba emelni a trófeát.
Mondhatjuk, hogy a Király-kupa döntőjében szerzett gólom az egyik csúcspontja az ittlétemnek. Emlékszem, hogy láttam Fabiót, aki tartotta a labdát hátul, ott volt előtte egy játékos, nekem pedig volt egy kis területem.
Tudtam, hogy előttem is áll valaki, aztán amikor megkaptam a labdát és volt egy kis szabad hely, azonnal elrúgtam mellette és azt gondoltam, hogy akkor fussunk versenyt.
Bartra megpróbált kilökni a pályáról, de tudtam, hogy ha megkerülöm, akkor nem számít, hogy mennyire nehéz, ki kell használnom ezt a lehetőséget.
Kerestem Karimot, megpróbáltam passzolni neki, de ha jól emlékszem Mascherano elállta az utat, én pedig megláttam, hogy a kapus terpeszben áll, a labdát pedig elpöccintettem a lábai között, és ennyi volt.gareth-bale-real-madrid-m-426542

Címkék:

Legutóbbi hozzászólások

    Blogkövetés

    Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

    Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

    Üzenj a kazánháznak!

    Blog RSS

    Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!