Casillas a Gabilondo-nak nyilatkozott
2014 október 7. | Szerző: Madridistagirl* |
A jelenről: Rossz szériám volt. Különösen a sérülésem után, ami megváltoztatta az életem. Azonban mindig, amikor egy nehéz időszakon mész keresztül, levonhatod a pozitív következtetéseket.
Az El Clásico miatti haragról: A történet, amely erről szólt, nem igaz. Felhívtam Xavit és Puyolt, hogy elfelejtsük az ott történteket. Ez egy szerencsétlen incidens volt. A Barca-Madrid mérkőzés előtt nagy volt a feszültség, mi pedig elveszítettük a fejünket. 3-2-re vezettek, feszült helyzetben voltunk. Az edzőnket védtük. Beszéltem Xavival és Puyollal, mindannyian beszéltünk róla. Ők azt mondták, hogy rugdostuk őket, és tiltakoztunk a játékvezetőnél. Nem kértem bocsánatot Xavitól. Feszültség alakult ki a nemzeti csapatnál, szemrehányást tettek a történtekért, azonban abban az évben, bár elveszítettük a kupát, megnyertük a bajnokságot. Jó időszak kezdődött.
Mourinhóról: Őt kellene megkérdezni, hiszen nem mondott nekem semmit. Ez már a múlt. Az pedig hazugság, hogy én könyörögtem Xavi bocsánatáért.
Áruló: Ebben az országban, amely már annyi pozitív dolgot elért, az irigység egy rossz tulajdonság. Igaz, hogy néhány hónappal ezelőtt minden borzalmas volt, mindenért én voltam a felelős. Először is mindenki meg akart szabadulni tőlem, olyan voltam, mint a pestis. Most azonban már nagyszerű a helyzet. Amikor az utcán sétálok, érzem az emberek szeretetét, nem csak a madridiak, hanem a külföldi szurkolók támogatását is.
A problémákról: Abban az időben többet hangsúlyozták ezt a dolgot, mint kellett volna. A Mourinhó-éra jó volt nekünk. Mindig ezt fogom gondolni. Egy szinten voltunk a Barcelonával, az első idényben jól mentek a dolgok. Az utolsó idény azonban nem volt jó. Minden tiszteletem az edzőké, ha valami működik, akkor nem kell beszélni róla, tisztelni kell a trénert.
Arbeloáról: A kerettel kapcsolatban vannak nézetbeli különbségek, de barátságos és udvarias a viszonyunk. A Ludogorets ellen kitűnően működött az összhang. Ami a labdarúgáson kívüli életünket illeti, már nem ugyanolyan a kapcsolatunk, mint évekkel ezelőtt, de barátságos.
Arról, hogy ő volt a besúgó: Az edző, az emberek, talán a klub sem hiszem, hogy ezt gondolják. Már 17 éve a Madridnál vagyok. Sok újságíró jött már el hozzánk, de ez nem azt jelenti, hogy elmondtam nekik a dolgokat.
A kifütyüléséről: Fáj. Kilenc éves korom óta itt vagyok, sok dolgon mentünk keresztül ezzel a klubbal. A Real Madrid egy ugródeszka volt számomra a válogatotthoz. A szurkolóknak jogában áll megtenni, amit szeretnének, de akkor is fáj. Ha ilyen régóta itt vagy, azt jelenti, hogy el kell fogadnod bizonyos dolgokat.
Arról, hogy miért nem beszél Mourinhóról: Lehet, hogy beszélnem kellene, de a hallgatást választottam. Sokan bíráltak ezért engem, hiszen ez több dühvel jár, mint az őszinte beszéd. Szakmai volt a kapcsolatunk, ez minden. Úgy döntöttem, hogy hallgatok. Nem vádolok senkit és semmit sem azzal, hogy rossz dolgokat hagyott a klubnál.
Adánról: Újjáépítette a karrierjét. Igazán jól játszik a Betisnél, fontos tagja a csapatnak.
Találkozó az elnökkel és Sergio Ramosszal: Amikor az elnökkel beszéltünk, az öltözőről volt szó, nem Mourinhóról. Ő volt az egyik legjobb edzőm a pályafutásom során. Merész volt, karakteres. Aztán az látott napvilágot, hogy befolyásoltuk a klubot.
Távozni Spanyolországból: Igen, gondolkodtam a távozáson. Nem akarsz zavarni, vagy rossz környezetet létrehozni, hiszen csak azt szeretnéd, hogy a Real Madrid nyerjen. Később aztán úgy érzed, hogy versenyezni és harcolni kell. Az elmúlt két évben láthattak engem harcolni, küzdeni. Semmilyen ajánlatot nem kaptam, itt szeretném befejezni a pályafutásomat.
Párizs, 2016: Erről álmodom. Nem játszottam jól a világbajnokságon. Nem tetszett, amit Brazíliában csináltam.
A Sarával való csókjáról: Spontán történt. A világbajnokságon átélt dolgokra gondoltam. Kikaptunk Svájctól, úgy tűnt, mintha Casillas hibája lett volna. Nehéz volt. Az emberek azt hiszik, hogy mi olyan világban élünk, ahol van egy nagy autód, és az öröm állandó. Azonban az újságírók mindig követnek minket. Megértem ezt, tudjuk, hogy ilyen lesz az életünk.
Madridról: Ez az otthonom. Úgy tekintek rá, mintha itt nevelkedtem volna. Nem tudom, mi lenne az életemmel a Real Madrid nélkül.
Család: A személyi kérdésekbe mindig bevonom a szüleimet. Martín fiam érkezése segített nekem, minden nagyszerű. Szerettem volna, ha úgy hívják, mint engem, de az Iker Casillas név még nagyobb nyomást helyezett volna rá.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: