Sergio Ramos a pályán kívül

2014 május 20. | Szerző:

Andalúzia. Sergio Ramos sosem tagadta meg szülőföldjét, egyszerűen imádja Andalúziát, Spanyolország délnyugati részét, és aki járt már arra, az tanúsíthatja, hogy ez egyáltalán nem meglepő. Kellemes (na jó, olykor negyven fok feletti…) a meleg, és barátságosak az emberek. A 2006-os vb idején az étkezéseknél az úgynevezett „Triana-asztalnál” ült azokkal a játékosokkal, akik szintén Andalúziából származnak.

sergiora2Étel. A Real Madrid csékája szeret jót enni, kedvenc étele a garnélás tortilla. Egyszerű, de kiadós eledel, Spanyolországban népszerű fogás.

Farkas. Sergio annyira szereti ezt az állatot, hogy a nyakára is tetováltatta, méghozzá kínai írásjellel. Aki nem tud kínaiul, az nem fogja tudni, de olvasóink ettől a pillanattól kezdve már tudják, hogy mit jelent. Az ok? Egyszerűen annyi, hogy ez a kedvenc állata. Rómában kellett volna születnie…

Haj. Sergio odavan a hajáért. Amikor csak lehet „belövi a séróját”, és szívesen nézegeti magát a tükörben. Ameddig mondjuk a hosszú hajat kedvelte, addig nem sok dolga volt vele a fodrászának, egy ideje azonban már rövid hajjal hódít (ebben bizonyára a párjának is nagy szerepe volt), és így már gyakoribb vendég a fodrászollók közelében.

Játék. A futballon kívül is játékos Sergio. A 2009-es Konföderációs Kupán Matával, Marchenával, Xavival, Diego Lópezzel és olykor Busquetsszal gyűltek össze Ramos szobájában egy kicsit zenélni és kártyázni. Olykor a pókerasztal mellett is feltűnt, és a virtuális focit is szereti.

Kutya. Az állatokat is kedveli, otthon is tart belőlük néhányat, és nem csak a molylepkékből. Tavaly két új német juhász kutyával, Urcóval és Ícaróval lepte meg magát.

Matador. Andalúziában nagy kultusza van a bikaviadalnak is. Az utóbbi időben ugyan sok bírálat éri, de ettől még sergiora1Sergio szereti. Nem ritka, hogy matadoröltözetben mutatkozik. Egyszer azt mondta, hogy ha nem lett volna futballista, bizonyára a bikaviadalok környékén tűnt volna föl.

Nők. Ha most nekiállnánk felsorolni, hogy ki mindenki fordult meg Ramos ágyában, akkor kis túlzással az egész ábécét kitöltené az egykori barátnők neve. Hosszú ideig egyetlen biztos pont volt hősünkkel kapcsolatban, mégpedig az, hogy gyorsan be fog csajozni. Aztán addig-addig váltogatta a lányokat, míg végre most megállapodni látszik. Gyerek is van, szóval talán végre lenyugodott a fickó.

Öltöző. Még nem volt a Real Madrid csapatkapitánya, de már akkor is ő volt a felelős azért, az öltözőben és a válogatottnál is, hogy milyen zene szóljon. Szó se róla, van egyfajta hatóereje a fiúnak.

Pilar. Sergio Ramos hatalmas nőcsábász volt, de ezt már említettük. Úgy tűnik, lehorgonyzott Pilar Rubio tévés műsorvezető mellett, aki nem is olyan régen megszülte gyereküket, a kis Sergiót.sergiora3

Reklám. A világbajnok futballistáért két kézzel kapkodnak a cégek. Szereti az arcát akamera, ezért szerepelt már parfümreklámban, dezodorreklámban, sportreklámban, reklámreklámban, és ki tudja még,  miben…

Sport. Sportos alkat, aki nemcsak a labdarúgást kedveli, hanem szívesen teniszezik és golfozik is. Mivel veszíteni nem nagyon szeret, ezért el lehet képzelni, mit művel a teniszpályán…

Tetoválások. Sergio Ramos már ugyancsak ki van dekorálva, de jól láthatóan egyelőre nem áll le a témával, ameddig szabad testfelülete marad. A tetováló régi barátja, Rodrigo Gálvez, aki nagy név a maga szakmájában. Különféle dolgok szerepelnek rajta. Például a hitét mutatja a teljes bal vállát beborító Szűz Mária-kép. Aztán különféle idézetek, majd egy emlékezés barátjára, Antonio Puertára: „Sohasem felejtelek el.” Szerepel a kedvenc száma, a 7-es is, szülei nevének kezdőbetűje, és két testvére, René és Miriam is, de a világbajnoki trófeának is jutott hely.

Ügyetlenkedés. Szinte az egész világ futballszerető és futballt nem szerető közönsége akarta látni újra és újra, ahogy a hosszú idő után spanyol kupát nyerő Real Madrid hátvédje ügyetlen mozdulattal a csapatot szállító busz elé ejtette a dicső tárgyat. A sofőr is másfelé nézett, alaposan meg is rongálta a kupát. Ramos népszerűségének nem ártott az eset, sokan még jobban megszerették a hóbortos fickót.

https://www.youtube.com/watch?v=329C1ZZff10

Videojáték. Aki ma igazán futballistának vallja magát, annak természetes, hogy nemcsak a pályán, hanem konzollal a kézben is remekül kell játszani. A sok ilyen sztoriból csak egy, amikor a 2009-es Konföderációs Kupán hatalmas FIFA, F1 és teniszcsatákat játszottak. Mata szerint a folyosó másik végében is lehetett hallani az üvöltözéseket, mivel Torres, Arbeloa, Albiol, Busquets és Piqué társaságában vérre menő Real Madrid–Barca meccset játszottak.

Zene. Sergio Ramos imádja a zenét, és imád táncolni. Természetesen egy igazi andalúz zene, a flamenco a kedvence. Ezt nemcsak táncolni szereti, hanem énekelni és zenélni is, amire jó példa néhány zenés felvétele, pont, mint itt alul. Kedvenc előadói: El Barrio, Niña Pastori, José Mercé.

https://www.youtube.com/watch?v=-IyEePNWpHk

Címkék:

Ki is Ő?! – Diego López

2014 február 25. | Szerző:

Diego López, teljes nevén Diego López Rodríguez spanyol származású kapus, aki 1981. november 3-án, Diego-Lopez-2Paradelán született. A López vezetéknevet édesapjától, a Rodríguezt édesanyjától örökölte. A “Ki Ő” rovaton belül, ezúttal annak az embernek a nyomába eredtünk, aki az elmúlt szezonban igencsak bebizonyította azt a tényt, hogy lehet rá számítani.

Diego, új becenevén “San Diego” már 1994-ben „megőrült” a fociért, hisz a Club Deportivo Lugo játékosa lett 13 évesen.6 évnyi szolgálat után, 2000-ben a Real Madrid C csapatához került, ahol 57 mérkőzésen szerepelt, viszont a 2001/2002-es szezont az Alcorcón alakulatban töltötte cserejátékosként.  2003-ban felkerült a Real Madrid Castilla keretébe, ahol a diego-lopez1--644x362többi Real Madrid kiválóság is „nevelkedett”, mint például Emilio Butragueno, José María Gutierrez, ismertebb nevén Guti, Raúl, vagy csapatkapitányuk, Iker Casillas. Itt 41 alkalommal őrizte a kaput. 2005 és 2007-ben a Real Madrid kerettagja volt és csak két mérkőzésen kapott lehetőséget, hogy megmutassa, mit is tud. 2007-ben a Villareal végül  leszerződtette, ahol nem akadt riválisa,így minden meccsen Ő védte a Villarreal kapuját,és 172-szer állhatott a kapuban. 2012. nyarán a Sevilla 3.5 millió euróért vette meg,itt csak 8 mérkőzésen szerepelhetett a piros-fehérek mezében. Több,mint egy éve,2013.januárjában szerződtette le a Real Madrid, pontosabban ex edzőnk, José Mourinho, Iker Casillas szerencsétlen sérülése miatt.

Mi tagadás, Casillas pótlását nagyszerűen teljesítette, hisz miután Iker meggyógyult sérüléséből, csapatkapitányunk a kispadra kényszerült, mert Diego remekül megfelelt Mourinho elvárásainak. Így történhetett meg az is, hogy jó néhány drukker “San Diego” fanatikus lett, míg előtte Ikert preferálták.Szerintem sokan nem gondoltuk volna tavaly januárban, hogy ennyire be fog válni López. Némi túlzással, de az év egyik legjobb igazolása volt. Hisz olyan hárításokat mutatott be, melyeket még mindig tátott szájjal bámulunk. Most már kijelenthetjük, hogy kapus poszton nincsenek hatalmas Untitled1problémáink.

Sokaknak nem tetszik ez a helyzet,hogy a csapat ikonja,és kapitánya kiszorult a kapuból,de ha mindenki egy kicsikét reálisan elgondolkozik,rá kell,hogy jöjjön,hogy a “szereposztás” az egyik lehető legjobban van megoldva,(most már) mert míg López a bajnokságban véd,addig a tapasztaltabb Casillas a BL-ben,és a kupában őrizheti a Királyiak kapuját,és még a versenyszellem,bizonyítási vágy is megvan teremtve a két kapus között.Van két remek kapusunk,amit sokan nem tudnak elfogadni,de nem sok csapat mondhatja el magáról,hogy kapusposzton minden rendben….

Címkék:

Ki is ő?! – Cristiano Ronaldo 4.rész

2014 február 5. | Szerző:

Cristiano gyermekkora,és családja

Maria Dolores dos Santos Aveiro és José Dinis Aveiro legkisebb gyermekeként látta meg a napvilágot 1985.február 5-én,Funchal városában.Egy bátyja van,Hugo,és két nővére, Elma és Liliana Cátia. Ronaldo nevet, második keresztnevét cr7familyédesanyja a néhai amerikai elnök, Ronald Reagen után adta fiának, ugyanis ő volt a kedvenc színésze, míg a Cristianót nővérétől kapta.

Ronaldo 20 éves volt, mikor édesapja alkoholizmusban meghalt, 52 évesen. Ő maga nem iszik, nem is dohányzik.2009 márciusában százezer eurót adományozott annak a kórháznak, amely megmentette rákos anyja életét.

Önéletrajzi könyve, Moments címmel, 2007-ben jelent meg.Egyik lánytestvérével ruhaüzletet nyitott CR7 néven.Jelenleg két CR7-bolt van, egy a fővárosban, Lisszabonban, a másik Madeirán. Mivel Madeirán született, így az ottani földrengés áldozatainak megsegítésére jótékonysági labdarúgótornát szervezett három csapat, a Marítimo, a Porto és a Nacional részvételével.

Pályafutása

Nyolc éves korában kezdett el futballozni,a CF Andorinha csapatánál.Édesapja miatt kezdett el itt focizni,mert mindenesként dolgozott itt.Majd 10 éves korában,1995-ben a CD Nacional csapatához került,ahol több címet is megnyert a csapattal.

Mikor a CD Nacionalnal játszott a Sporting CP vezetősége felfigyelt az akkor már igen tehetséges fiatal Ronaldora.Az 1997/98-as szezont már a Sportingnál kezdte,majd 2001-ben felkerült a portugál csapat felnőtt csapatába.Nem sok időt töltött a Sportingnál,2 szezon után az angol Manchester United leigazolta,mintegy 12 millió fontért.

Manchester United

A MU-ba kerülésekor eleinte a 28-as mezszámot szerette volna,de helyette a 7-est kapta,amit előtte olyan legendák viseltek,mint George Best,Bryan Robson,vagy épp David Beckham.

cristiano-ronaldo-632-manchester-united-2007-20082006 novemberében és decemberében elkezdte gyűjteni az elismeréseket,hisz egymást követő két hónapban Ő lett a hónap játékosa.Így Ő lett a harmadik olyan személy a klub történetében,aki egymást követő 2 hónapban “A hónap játékosa” címet elnyerte.Ebben a szezonban még több elismerést zsebelhetett be,hisz Ő lett az év fiatal játékosa,és a szurkolók is a szezon legjobbjának ítélték.A bajnokság végeztével bekerült a Premier Liga álomcsapatába.

A 2007/08-as szezonban sem állt le a motor,hisz az akkori Aranylabda szavazáson második lett (akkor Kaká nyerte meg,Ronaldo és Messi előtt végezve)

2008. januárjában szerezte első mesterhármasát a Vörös Ördögöknél,majd később megdöntötte George Brest rekordját,így már 33 találattal a legeredményesebb szélső volt a MU-ban.

2009-ben,a Realhoz került,miután a harmadik ajánlatát tették érte a spanyol fővárosból.

Real Madrid

Amint a Blancókhoz érkezett,nem hazudtolta meg magát,hisz bemutatásakor telt ház volt a Bernabeuban,amire eddig még egyik játékosnál sem volt.Majd egy újabb rekordot döntött meg,hisz Ő lett az első olyan játékos,aki “újoncként” egymást követő 4 bajnoki mérkőzésen betalált.

Raúl távozása után megkapta kedvenc mezszámát,a 7-est (addig a 9-es mez volt Ronáldóé)

A 2011-es évet remekül kezdte,több klubrekordot is megdöntött,és azóta sem állt még meg a rekorddöntésekben.A szezon végére már 40 bajnoki gólnál járt,ezzel megdöntötte Hugo Sánchez és Telmo Zarra által felállított 38 bajnoki Real-Madrid-v-Levante-Cristiano-Ronaldo-goal_2925706gólrekordot,és ha az összes kiírást egy kalap alá vesszük,akkor 53 góljával Puskás Öcsi bácsi rekordját döntötte meg a klubnál,ami 49 találat volt.

A 2011/12-es szezon sem ment le úgy,hogy ne döntött volna rekordot,92 mérkőzésen 100 gólt jegyzett,ami 1.1 gól/meccs átlagot jelent.

2012/13-as szezon sem telt el izgalmak nélkül,hisz az EUFA Év játékosa lett Messivel együtt.

A Bajnokok Ligájában meglőtte első mesterhármasát a Real Madrid színeiben az Ajax ellen,majd a BL-ben Cristiano lett a gólkirálya.

Több nagyobb csapat is érdeklődött Ronaldo után a téli átigazolási szezonban,köztük a PSG és Manchester City is,miután olyan pletykák keringtek,hogy szomorú Madridban,és nem érzi a támogatást.

Elismerések

Manchester United

– Premier League győztes (3): 2006/07,2007/08,2008/09

– Ezüstérmes: 2005/06

– FA-Kupa: 2003/04

– Döntős: 2004/05,2006/07

– Charling-Cup: 2005/06,2008/09

– FA Community Shield: 2007

– Bajnokok Ligája: 2007/08

– Döntős: 2008/09

Real Madrid

– La Liga: 2011/12

– Copa del Rey: 2010/11

– Spanyol Szuperkupa: 2012/13

Egyéni

– Bravo-díj: 2004

– Aranycipő: 2008,201121

– A France Football Aranylabda győztese: 2008

– Fifa-év játékosa díj: 2008

– Puskás Ferenc díj: 2009

– Pichichi trófea: 2011

– Di Stefano díj: 2012

– FIFA-Aranylabda: 2013

 

Címkék:

Ki is Ő?! – Marcelo 3.rész

2014 február 4. | Szerző:

Marcelot többen a csapat bohócának tartják,nem hiába.Ha az ember ránéz,nincs megállás,a száj felfelé görbül.2013-01-07marcelo10

A csapat bohóca szegény környezetben nevelkedett,és mivel igen tehetséges volt már kis korában is,ezért számára,és családja számára is a futball jelentette a kitörést a szegénységből.Eleinte futsalozott (kis pályás foci),majd 9 évesen “megtért” és elkezdett a Fluminense csapatában játszani.Szépen járta Ő is a korosztályos csapatokat,és remek balhátvédet/balszélsőt faragtak belőle,de többnyire balhátvédként játszott.2005-ben debütált a Fluminense felnőtt csapatában,ahol 1,5 szezon alatt összesen 30-szor lépett pályára,és 6 gólt szerzett.

Marcelo2007.januárjában mikor a Real leigazolta a fiatal,tehetséges,brazil Marcelot,az akkori elnök Ramón Calderón így nyilatkozott róla: “Nagyon fontos igazolás számunkra. Marcelo egy fiatal játékos, aki frissességet fog vinni a pálya szélére, és része annak a tervnek, mely szerint fiatal játékosokat hozunk a csapatba. Boldoguk vagyunk, hiszen ő egy igazi gyöngyszem, akit fél Európa le akart igazolni.Sokan Roberto Carlos utódjának tekintik.”

Eleinte főként csereként lépett pályára,és nem is mindig balhátvédként,hanem bal szélsőként.2009 vége felé egyik sajtótájékoztatóján Marcelo is elismerte,hogy jobban megy neki szélsőként,mint hátvédként,és jobban is szeret ezen a poszton játszani.

Majd miután Mourinho került a kispadra,visszatért “eredeti” helyére Marcelo,újra balhátvédként játszott.

A 2010/11-es szezon áttörést jelentett Bohócunk számára,hisz “ontotta” a gólokat a bajnokságban,és a BL-ben is,még ha csak 4-5 találatig jutott is el.Még a FIFA – Az év legjobb csapata bő 55 fős keretébe is bekerült.

Azóta Maradona,és Paolo Maldini is dicséri.

2012/13-as idény nem a legszerencsésebb szezonja volt,alig játszott,szinte egész évben sérülésektől szenvedett,de még így is remek formában van.

Magánélete

2008-ban feleségül vette barátnőjét, Clarisse Alvest, akivel már évek óta együtt volt. 2009. szeptember 24-én megszületett első gyermekük, egy kisfiú, aki az Enzo Alves Vieira nevet viseli. Marcelo szoros barátságban van csapattársaival Pepével, Ronaldoval és Coentraoval, a góloknál egyedi módon ünnepelnek együtt. Rengeteg tetoválás Real Madrid's Portuguese forward Cristiavan a teste különböző pontjain, az egyik közülük a 12-es szám, amely születésnapját és mezszámát jelöli, és a bal karján viseli.

2011. július 26-án a spanyol bíróságtól megkapta a spanyol állampolgárságot, így egy hely felszabadult a ‘Nem EU-n belüli játékos’ státuszból.

Sikerei

Real Madrid

  • Spanyol bajnok (2): 2006/07,2007/08
  • Spanyol Szuperkupa (1): 2008
  • Spanyol Kupa (1): 2010/11

Válogatott szinten

  • Brazília: Olimpiai bronzérem: 2008
Címkék:

Ki is ő?! – Iker Casillas 2.rész

2014 február 1. | Szerző:

Iker Casillas és a Real Madrid történelme 24 éve közösen íródik.Már 9 éves korában a Blancók játékosa volt,majd casillasszépen lassan járta a Madrid korosztályos csapatait,és egyre feljebb került a ranglétrán.Már 1997. november 17-én, egy Rosenborg elleni BL-meccsen felkerült az első csapat keretébe, bemutatkozására viszont 1999-ig várni kellett.Az akkori kapust,Bodo Illgner-t kiszorította a kapuból,és ő volt a legfiatalabb kapus,aki a kezében tarthatta a BL-trófeát.

A 2001-02-es szezonban kis formahanyatlás miatt César Sánchez-t játszatták San Iker helyett,de César sérülése miatt ismét a kapuban találta magát,és ismét a magasba emelhette a BL trófeát.

A 2002-03-as ídény végén a tabella élén végzett a Real Madrid,2 ponttal megelőzve a Real Sociedadot,így ismét egy trófeát zsebelhetett be Casillas

2008.február 17-én,az akkor még a Real Madridnál játszó élő legenda,Raúl és Casillas szerződést hosszabbítottak (Raúl 2011-ig,Casillas 2017-ig),ami tartalmazta,hogyha az utolsó idényükben minimum 30 mérkőzésen pályára lépnek,akkor automatikusan 1 évvel meghosszabbítják a szerződésüket.Persze,azóta Raúl távozott a spanyol fővárosból,így rá már ez nem érvényes.

2009. februárjában megdöntötte Paco Buyo rekordját.Mai napig is tartja a rekordot,miszerint Ő állt a legtöbbször a Real Madrid kapujában.

A 2010-11-es szezon során a “Mou-korszakban” már Adán volt a másodhegedűs kapus Casillas mögött,és mindösszesen kétszer léphetett pályára,mert San Ikert az Espanyol elleni meccsen kiállították,és a következő meccsen az eltiltását töltötte a kispadon.

A “Mou-korszak” utolsó szezonjában (2012-13) a téli átigazolási idényben Casillas,Arbeloa segítségével lesérült.A korábbi kapusunkat,Diego Lópezt igazolták le Mourinhoék,így kiszorítva Casillast a kapuból,a kéz sérüléséből felépülve sem kaptadiego-lopez-iker-casillas vissza az “Első számú kapus” címet.Többen Mou fejét akarták,de voltak olyanok,akik “San Iker” helyett “San Lópezt” skandáltak a meccseken.Majd miután a szezon végén távozott a kispadról Mourinho,Ancelotti érkezett,s többek szeme felcsillant,abban reménykedve,hogy Casillas lesz ismét az első számú kapus,de többek bánatára nem így lett.A szezon kezdete óta Lópezzel felváltva védik a Real Madrid kapuját.Míg López a bajnokságban véd,addig Casillas a BL-ben,és a kupában.

Válogatott

Első komolyabb szereplése a felnőtt válogatottban a 2000-es EB-n volt,ekkor még Santiago Canizares mögött csak csereként számoltak vele.A 2002-es Világbajnokságon is csereként számoltak Ikerrel,ám Canizares elég hülyén lesérült.(a torna előtt nem sokkal egy eltört after shave-üveg egy szilánkja megsértette a nagylábujját)

A 2004-es Európa Bajnokság selejtezőin már kezdőként lépett pályára a spanyol válogatottban,ám az akkor még futballozó Zidane és a francia válogatott kiejtette a Spanyolokat.

13394883_101nA 2006-os VB után Raúl visszautasította a válogatottságot,így Casillas kapta meg a csapatkapitányi karszalagot,ám kapitányként csak a 2008-as EB-n lépett pályára.Ebben az évben Casillas az égbe emelhette az EB trófeáját is,így ő lett az első kapus,aki csapatkapitányként is megnyerte az Európa Bajnokságot.

2008-ban Pepe Reina-val megdöntötték a góltalansági rekordot,740 percig nem találtak be az ellenfelek a spanyol válogatott kapujába.

2008-ban az IFFHS által Iker Casillas lett a világ legjobb kapusa,így Ő lett minden idők harmadik legjobb kapusa.

2009.november 14-én,Argentína elleni meccsen lett “százados”,és addig csak 3 embernek sikerült ezt elérnie.

A 2010-es VB-n több bravúros védést is bemutatott csapatkapitányu(n)k,így abban az évben megkapta az Aranykesztyűt a torna végeztével.

Magánélete

Felesége,Sara Carbonero televíziós riporter.Idén januárban első gyermekük megszületett,aki a Martín keresztneve kapta.

Társadalmi elkötelezettség

2010-ben megkapta a legkiemelkedőbb nemzeti sportolónak járó díjat a társadalmi és a sportban nyújtott teljesítményéért, a “Provincia de Guadalajara”-t, Guadalajara önkormányzatától.

A malária ellen

2007 decemberében Iker Casillas a teniszező Rafael Nadal-lal és más hírességekkel együtt részt vett egy jótékony célú meccsen, melynek célja adománygyűjtés volt a malária ellen.

UNICEF

2008 májusában részt vett a X. Bölcs Alfonz Egyetem által rendezett szolidaritás hetén, amelynek bevételét a harmadik világ hátrányos helyzetű gyerekeinek az oktatására fordították az UNICEF közreműködésével.

Iker és a Plan España (ONG)

2008 júliusában az ONG Plan International España (spanyol civil szervezetek) egyik kampányának főszereplőjeként meglátogatta Peruban a Cuzco megyében lévő falvakat, különösen Patabambát, ahol aktívan tevékenykedett, ugyanis játszott egy focimeccset a körzetben élő gyerekekkel 3800 méter magasságban, Emilio Butragueno, az ONG kuratóriumi tagja társaságában.

Sikerek

Real Madriddal

  • Spanyol Bajnok (4): 2000-01,2002-03,2006-07,2011-12
  • Spanyol Kupa (1): 2010-11
  • Spanyol Szuperkupa (3): 2001,2003,2008
  • Bajnokok Ligája (2): 1999-2000,2001-02
  • Európai Szuperkupa (1): 2002
  • Világkupa (1): 2002

Spanyol Válogatottal129483_heroa

  • UEFA U-15-ös bajnokság: 1995 
  • U17-es Európa-bajnok: 1997
  • Ifjúsági Világbajnok: 1997
  • Európa-bajnok: 2008,  2012
  • Világbajnok: 2010

Egyéni elismerések

  • Bravó-díj: 2000
  • Don Balón-díj: 2000
  • UEFA – Év Csapata: 2007, 2008, 2009
  • Zamora-díj: 2007–08
  • Az EB-álomcsapat tagja: 2008
  • IFFHS Világ Legjobb kapusa: 2008, 2009, 2010, 2011, 2012
  • FIFA.com év csapata tagja: 2008-09
  • LFP legjobb kapus: 2008–09
  • Royal Order Gold Medal for Sports Merit: 2009–10
  • Jasin-díj: 2010
  • VB All Star csapat tagja: 2010
Címkék:

Ki is ő?! – Carlo Ancelotti 1.rész

2014 január 30. | Szerző:

Ki is Ő?!  első blogsorozatunk első része,mely a csapat tagjait,a WC-s nénitől kezdve az Elnökig,mindenkit bemutat.Első körben Vezetőedzőnket,Carlo Ancelottit ismerhetitek meg.

Carlo Ancelotti 1959.június 10-én látta meg a napvilágot az olaszországi Reggiolo-ban.

Carlo-AncelottiJátékos pályafutásában is megfordult pár csapatnál,úgy,mint edzői karrierje során.

Első felnőtt csapata a Parma volt,ahol 1976 és 1979 között játszott.Majd az olasz fővárosiak felfigyeltek az akkor még 20 éves Carletto-ra.1979-től 8 évig erősítette a Roma csapatát,és olyan legendákkal játszott együtt,mint Paulo,Roberto Falcao,Roberto Pruzzo.

1983-ban 40 év után újra olasz bajnok lett a Roma,és négyszer az Olasz Kupát is elhódították.Utolsó romai szezonjában a csapat kapitánya lehetett.

1987-től viszont 5 évig erősítette az AC Milan csapatát,velük amit lehetett,mindent megnyertek.1992-ben,33 évesen fizikai gondok miatt kénytelen volt visszavonulni.

Visszavonulása után nem hagyott fel teljes mértékben a futballal,mert sikeresen megcsinálta az edzői tanfolyamot.Edzői karrierjét 1992-ben kezdte,bár akkor még csak edzősegédként dolgozott az olasz válogatottnál,korábbi milánói mesterének jobbkeze volt.

Első klubcsapata edzőként 1995-ben a Reggiana volt,akik akkor még a Serie B-ben voltak,majd a Parma csapatához került.Majd jöttek a nagyobbnál nagyobb olasz csapatok.Az 1998/99-es szezontól kezdve a Juventus trénere lett.Az akkori zebráknál több nagyobb játékost is irányíthatott,mint például Del Piero,Zinedine Zidane.

2001-ben visszatért egykori csapatához,a Milanhoz.A 2002/03-as idényt remekül zárták,megnyerték az Olasz Kupát,és a Bajnokok Ligáját,2004-ben meg megnyerték az olasz bajnokságot,azaz a Scudettót.A 2006/07-es szezonban ismét Bajnokok Ligáját nyert a Milannal Ancelotti.Mindezek mellett még begyűjtöttek egy klubvilágbajnoki,egy európai Szuperkupa és egy olasz Szuperkupa trófeát.2008/09-ben,az utolsó forduló után közös megegyezéssel távozott a Milan kispadjáról.

Miután felállt a Milan kispadjáról,pár napra rá már hivatalosan is bejelentették a Chelsea-nél.Szűk két év alatt Ő volt az ötödik tréner a kékeknél,valamint Ő volt a harmadik olasz edző a csapatnál.Első szezonjában bajnoki címre vezette a Chelsea-t,és az FA-Kupát is megnyerték,sorozatban másodszor.Második évében már nem volt ennyire sikeres.Majd miután hanyatlásnak indultak a Londoniak,a szezon végén távozott Ancelotti a kékektől.

Pár hónapos kényszer pihenő után,az akkor gyengélkedő,francia PSG-hez került.Ott is sikerült maradandót alkotnia,hisz Carlo Ancelotti New Real Madrid Manager Press Conference and Photo Call2013-ban bajnoki címre vezette a PSG-t.Majd a szezon végén a Real Madridhoz került,miután közös megegyezés alapján Mourinho távozott a Blancóktól.

Kicsit döcögős volt a szezon kezdet,de hála Zidane-nak is,egyre jobb formában van a csapat.Ez is mutatja,hogy egy újabb rekordot állított be a csapat.A kezdeti hátrányt is sikerült csökkenteni a bajnokságban az Atletico Madriddal és a Barcelonaval szemben,a BL-ben és a kupában is sikeresen vettük eddig az akadályokat.

Reméljük a legjobbakat,hogy itt is sikeres lesz,úgy,mint a többi csapatával.

Címkék:

Legutóbbi hozzászólások

    Blogkövetés

    Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

    Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

    Üzenj a kazánháznak!

    Blog RSS

    Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!