Chicharito a El Chiringuito-nak adott interjút
2014 szeptember 10. | Szerző: Madridistagirl*
Real Madrid és az átigazolás: A Real Madridot a 20. század legjobb csapatának válaszotta a FIFA. Az egyetlen klub, amely tízszer nyerte meg a BEK/BL sorozatot. És még mindig vannak, akik a világ legjobb csapatát keresik… Több klub is érdeklődött irántam, aztán a menedzserem szólt a Madrid érdeklődéséről. Minden játékos álma, hogy egy nap a Real Madridban futballozzon. Játszottam a Chivasban, ami Mexikó legjobb csapata. Játszottam a Manchester Unitedben, ami Anglia legjobb csapata. És most, a Real Madridban fogok játszani, ami a világ legjobb csapata. A legjobbamat fogom nyújtani, és a lelkemet is ki fogom tenni ezért a mezért. Ez egy nagyszerű lehetőség. Számomra ez nem munka, ez egy álom. A futball nem munka – persze a pénzről is szól, mint például ez az interjú (nevet). A Real Madridban játszani az első csoda az életemben, ami valóra vált.
Verseny Karim Benzemával: Örömmel tölt el, hogy vele versenyezhetek. Tudom, hogy szembe kell szállnom vele, de semmilyen nyomás nincs rajtam. Nulla. Ugyanez volt a helyzet a Unitednél Berbatovval, Rooney-val és Van Persie-vel. A profi labdarúgásban ez természetes. Nem szeretem az összehasonlításokat. Benzema egy nagyon komplett játékos. A pályán egyszerre tizenegyen lehetnek, de mindig vannak játékosok, akik csak a lehetőségre várnak. Soha nem úgy edzek, hogy csak a kispadon üljek.
A hatalmas elvárások: Egy ilyen klubnál nincs bocsánat, ha nem száz százalékot nyújtasz. A teljesítményed alapján ítélnek meg. Ha nagy álmaid vannak, akkor keményen kell dolgoznod. Profinak lenni, nem mindig leányálom. Edzened kell és folyamatosan bizonyítani az embereknek, akik közül nem mindenki áll mögötted. Remélem, történelmet írhatok itt.
A Santiago Bernabéu: Csak egyszer voltam a stadionban, még a Manchesterrel, egy Bajnokok Ligája negyeddöntőben jöttünk ide. Nagy vágyam volt ebben a stadionban játszani. Korábban ezt csak képzeletben tudtam megoldani, most ez is valóra vált.
A fogadtatás: Mindenki hihetetlenül kedves volt, a csapattársak és az edzői stáb is. Ancelotti is külön üdvözölt engem.
A legjobb barátai a csapatban: James és Keylor. Hasonló kultúrából jövünk és ez segít egymás megértésében. Már egy közös ebéden is túl vagyunk a családtagjainkkal
Cristiano Ronaldo: Ő a világ legjobbja. Hazudnék, ha az ellenkezőjét mondanám. Messi is jó, de csak Ronaldo után.
Harc a kapusposztért: A kritikák Ikerrel szemben nem leptek meg, teljesen normálisak a mai világban. De ő egy igazi profi, a Real Madrid ikonja és már mindent elért. Mentálisan nagyon erős. Ő és Keylor is kivételes tehetségek. Hogy ki fog játszani, azt az edző dönti el.
A kezdetek Mexikóban: Gyermekkoromban azért játszottam, hogy egyszer autogramot osztogathassak. Örültem, mikor az édesapám hétvégenként megnézte a meccseimet. Az iskolát nem igazán szerettem. Az ő támogatása és az egész családom segítsége sokat jelentett nekem. Mindig mondom neki, hogy mi egy csapat vagyunk. 21 éves koromban abba akartam hagyni, mert csak csere voltam. A családom miatt nem tettem meg. Mindig bíztak bennem, ahogyan Ramón Morales is, aki felfedezett engem. 20-21 éves koromban azt mondtam az édesanyámnak: ‘Ma nem tudok koncentrálni. A másodosztályba fognak küldeni. Nézem a csapattársaimat, akik 18 évesek és a kezdőben vannak, én pedig 21 évesen a padon ülök.’ Nehéz időszak volt. Mindig velem voltak, de talán Isten nem akarta, hogy ezt az utat válasszam.
A példaképe: Legtöbbet Fernando Torres és Raúl játékát figyeltem. De számomra a brazil Ronaldo a futballtörténelem legjobb csatára. Remélem, egy nap csinálhatok vele egy fotót.
CR a The Telegraph-nak nyilatkozott
2014 szeptember 3. | Szerző: Madridistagirl*
Az idei szezon célkitűzéseiről: Fantasztikus szezon volt az előző, megnyertük a Bajnokok Ligáját, a Tizediket, ami egy olyan serleg, amire a Real Madridnál már nagyon régóta vártak. Idén is megpróbáljuk ugyan ezt elérni, megnyerni a Bajnokok Ligáját, és a spanyol bajnokságot is megpróbáljuk majd az első helyen zárni. Az egyéni teljesítmény szempontjából nézve, az lesz a célom, hogy megpróbáljam megdönteni a saját rekordjaimat. Tudom, nehéz, de meg fogom próbálni. Cristiano illusztris önéletrajzából egy dolog még nagyon hiányzik: a komoly válogatott sikerek. A portugál támadó a Világbajnokságról is megemlékezett az interjú során: “Nehéz volt”, mondja Cristiano sóhajtva. Hosszú, hosszú szezonunk volt, rengeteg mérkőzéssel, és a Világbajnokság nem tartozott a legjobb élményeink közé. Veszítettünk Németország ellen, döntetlent játszottunk az Egyesült Államokkal, majd nyertünk Ghána ellen. Keményen próbálkoztunk, de túl sok olyan sérülésünk volt, amik fontos játékosainkat érintették. Te magad térdsérüléssel voltál kénytelen pályára lépni a Világbajnokságon: Nem könnyű, ha összehasonlítjuk azt a minőséget, amit a válogatott és a Real Madrid képvisel, nem ugyan az a kettő. Csak néha vagyok együtt a válogatott társaimmal. Portugáliában mindössze 10 millióan vagyunk, nem könnyű feladat top játékosokat gyűjteni a válogatottnak. Ez a kulcs abban, hogy Portugália még egyszer sem ért el kiemelkedő teljesítményt a fontos versenykiírásokban, mint a Világ- vagy Európa Bajnokság. De mindig hiszünk benne, hogy sikerülhet, magabiztosnak kell lennünk, hogy eljön az a nap is, amikor trófeákat nyerünk majd. talán a 2016-os EB-n majd nyerünk, már nagyon várom azt a versenyt is. Úgy gondolom, lehetséges számunkra a siker.
Eközben Cristiano Junior ismét színre lép, hogy elnyerje édesapja figyelmét egy ideig. Cristiano reméli, hogy fia majd a nyomdokaiba lép egyszer, de nem akar nyomást gyakorolni rá: Arról álmodok, hogy a nyomdokaimba lép majd, de azt csinál majd, amit csak akar. Szeretném, ha ő is labdarúgó lenne idővel, de ez olyan dolog, amit nem én döntök el. Elhoztam magammal ma, mert imádok vele lenni, vele játszani. Junior az Aranylabda Gálán is feltűnt, nem is akármilyen körülmények között… Egyértelműen az volt életem egyik legnagyobb pillanata, mikor a karaimban tarthattam aznap este. Egy őszinte pillanat volt, amikor hihetetlenül elöntöttek az érzelmek, ezért sírtam. Az érzelmeskedést azonban ádáz munkamorál kíséri. Ronaldo atletikus alkata nem kisebb személy, mint Arnold Schwarzenegger csodálatát is elnyerte. Ronaldo azonban még jobban tiszteli Jenson Button elszántságát a sportághoz, aki bevallotta, szinte már éhezteti magát, hogy megfeleljen a Forma 1 szabályzatának, miszerint egy pilóta nem lehet nehezebb 70 kilónál. Az erőnlét fontosságáról: A megfelelő szó erre a fegyelem. Volt rá lehetőségem, hogy beszéljek Jenson-nel, és elmondta, hogy mindig nagy fegyelemmel állt hozzá a sporthoz. Úgy vélem, jó dolog játékosként felnőni, és mindig új képességeidet felfedezni. Legalább nekem nem kell folyamatosan a súlyomat figyelnem, hogy épp két kilóval többet mérek, mint kellene. De jó formában kell lennem, mert kilenc hónapig folyamatosan játszunk, és kontroll alatt kell tartanom a testemet.
Hernández érkezése kapcsán az interjú alatt szóba került Radamel Falcao is: Falcao nagyszerű játékos, a United remekül döntött, amikor megszerezték őt. Fantasztikus vétel lesz, a United nem kezdett jól, csak két pontot gyűjtöttek be az első három mérkőzésen, szóval gyorsan kellett szert tenniük minőségi játékosokra. Falcao pedig minőségi játékos. A Real Madrid átigazolási politikája kapcsán kissé erősen fogalmazva jelentette ki, hogy nem ért egyet a klub vezetőségével: Ha az én kezemben lett volna a döntés, nem így csináltam volna a dolgokat. 
Hernandez a RealmadridTV-nek adott interjút
2014 szeptember 3. | Szerző: Madridistagirl*
Hogyan teltek az első óráid a Real Madridnál? Hihetetlen mindaz a figyelem, amit már a Madridba érkezésem óta kapok, és az, hogy mit tesz értem a klub. Az orvosi vizsgálat, a sajtótájékoztató… Boldog vagyok, ez egy valóra vált álom. Milyen érzés ehhez a csapathoz tartozni? Nagy öröm- és motivációforrás ez nekem. Szeretném a legtöbbet kihozni ebből, és a tőlem telhető lehető legtöbbet nyújtani a csapatnak, a pályán és azon kívül is. A legfontosabb az, hogy a klub tartani tudja magát hagyományaihoz és történelméhez, és nagyon sok serleget gyűjtsön. Élvezni fogom, és sokat fogok itt tanulni. Erről a pillanatról álmodtál? Igen, már a születésem óta része volt az életemnek a labdarúgás. Csak erről beszéltünk, és mikor eljött a hétvége, kimentem a stadionba és a színfalak mögül nézhettem édesapámat, ahogyan játszik. Hála Istennek a saját hazámban debütálhattam, majd mentem a Manchester Unitedbe, most pedig itt vagyok, a Real Madridban. Nagyon szükségem volt már erre a változásra. És mi lenne jobb hely ehhez, mint a legjobb klub, akik megadták nekem a lehetőséget, akik bizalmat fektettek belém. Szeretném előnyömre fordítani ezt a kínálkozó alkalmat. Milyen játékosnak tartod magad? Profi a hozzáállásom, a pályán és azon kívül is. A csapatot akarom segíteni, csatár vagyok aki szeret mozogni, és lehetőségeket adni a csapattársaknak. A gólok magukért beszélnek, és ezek mind a csapatmunka gyümölcsei. Nem számít, ki szerzi a gólokat, a fontos csak az, hogy a Real Madrid nyerjen. Egy olyan klubhoz érkeztél, ahol Hugo Sánchez is diadalmaskodott már: Hízelgő nekem ez a fajta összehasonlítás, Hugo egy ikonja ennek a csapatnak és a válogatottnak. Gyermekkorom óta édesapámhoz és nagyapámhoz való összehasonlítással élek, amit nem szeretek. Szeretném megírni a saját történelmemet. Hihetetlen érzés számomra, hogy ezt a mezt képviselhetem, és hogy a Santiago Bernabéuban léphetek pályára. Várom már a következő fordulót, hogy részese lehessek a munkának, és remélhetőleg a lehető legjobb módon élhetek majd a lehetőségeimmel. Mit jelent ez az átigazolás Mexikóban? Remélem büszkévé teszi ez a hazámat. Sok ember követ engem, és figyelik a pályafutásomat. Remélem ez a lépés örömmel tölti el őket, és hogy továbbra is támogatnak majd. Szeretném a lehető legjobban folytatni a hazám képviselését külföldön. Remélhetőleg sok dolog kezdete lesz ez. Egy kihívásokkal teli szezon veszi most kezdetét. Készen állsz rá? Természetesen, készen állok rá, hogy a csapattársaimmal készüljek, és játsszak majd. Soha nem felejtem el azt, amit a legjobban szeretek, és amiről mindig is álmodtam, ez pedig az, hogy játszhassak. A legfontosabb dolog az, hogy szeretem ezt a játékot, és hogy a világ legjobb klubja lehetőséget nyitott nekem arra, hogy a legjobb stadionban játszhassak, ez pedig magabiztossággal tölt el. Mit jelent számodra Alfredo di Stéfano? Nagyon sokat adott nem pusztán a klubjának és a válogatottnak, hanem a labdarúgásnak úgy általában. Mindent beleadott mind a pályán, mind pedig azon kívül, ami miatt világszerte híres volt, mindenki tudta, ki ő. Mikor elveszítettük őt, mindenki róla beszélt, mindenki szomorú volt. Az ő képe továbbra is nagyon fontos marad.
Chicharito válaszolt pár kérdésre
2014 szeptember 1. | Szerző: Madridistagirl*
A lehetőség: Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy nagyon örülök és hálás vagyok a Madridnak, amiért erőfeszítéseket tettek értem. Ezzel kapcsolatban még el szeretném mondani azt is, hogy nincs olyan játékos a világon, aki azt mondhatná, nem ez az álma. Az hazugság lenne. Bárcsak jól mennének a dolgaim.
Erőfeszítések: Azért jöttem, hogy a Real Madridhoz tartozzam, szükségük volt a szolgálataimra és én boldog vagyok. Sok célom van az életben, sok mindent szeretnék elérni, de igyekszem egyszerűen kezelni ezt. Azért jöttem, hogy mindent megtegyek a klub még sikeresebbé tételéért. Mindent elkövetek majd. Remélem, hozzájárulhatok majd ahhoz, hogy ebbe az arénába továbbra is sok trófea érkezzen.
Egy álom: Ez egy valóra vált álom. Egy játékos se mondhatná, hogy nem az, és bárkit megkérdezhetsz, én bizony azt mondom, ez egy valósággá lett álom. Ahogyan Mexikóban és a Unitedban is, úgy itt is minden lehetséges dolgot megteszek azért, hogy kiélvezzem.
A latin-amerikaiak sikerkorszaka – mitől különlegesek: Két szemünk és két lábunk van, mint mindenkinek. Olyan emberek vagyunk, akik álmodozóak, akik el akarják érni azt, amiért fűti őket a szenvedély. Ez már túlmutat azon, ami a futballban történik. A legjobbat akarjuk, és álmodni szeretnénk. Tudjuk, hogy nincsenek határok. Az, hogy képviselhetem ezt az intézményt, megtiszteltetés.
Üzenet a mexikói szurkolóknak: „álával tartozom nekik a támogatásért. Azért jöttem ide, hogy megvalósítsam önmagam, hogy mindent megtegyek ezért a klubért. Egy olyan Chicharitót fognak látni, aki a végsőkig ki fogja használni az erejét. Azt akarom, hogy ez a csapat még nagyobb legyen.
Lehetséges debütálás az Atlético ellen: Bizonyos dolgok néha egybeeshetnek. Vannak céljaim, álmaim rövid és középtávon is, a legjobb az, ha egyszerűen tekintek a dolgokra. Egy nagy lehetőségként tekintek erre, a legjobban futballozni szeretek. Egy dolog van a szívemben, a hála, amiért kaptam lehetőséget, a világ legjobbjaival lehetek és fejlődhetek, mindent megtehetek ezért a helyért. Tudom, hogy itt száz százalékot követelnek.
Beszélgetés Ancelottival: Hamar lehetőségem nyílt rá. Lezajlottak az orvosi vizsgálatok, és egy pár szót válthattunk gyorsan. Megkérdezte, hogy érzem magam, és mondtam neki, hogy boldog vagyok. Csak üdvözöltük egymást. Köszönetet mondtam neki.
Kétségek merültek fel, hogy alkalmas-e: Az előző szezon mindenkinek rosszul sikerült, nem csak nekem. Egy meghatározó játékost fognak látni, aki profiként viselkedik majd a pályán és azon kívül is. Azért jöttem, hogy csapatban dolgozzam. Minden játékos a maximumot fogja kihozni magából annak érdekében, hogy címeket nyerjünk.
A negyedik mexikói a Madridban – Hugóval beszélt? Sajnos a mi útjaink nem keresztezték egymást. Nem volt alkalmunk összefutni. Tudnék miről beszélgetni vele, arról, amit alkotott ennél a csapatnál, de eddig még nem volt alkalmunk szót váltani.
Arról, hány gólt tűzött ki maga elé: Sosem szoktam tervezni. A gól mindenki munkájának a következménye. A csatárokkal azonosítják, de csapatmunkáról van szó. Amire én hatással vagyok, az a saját viselkedésem. Azon vagyok, hogy a lehető legkisebb teherként és felelősségként tekintsek rá. Tudom, mivel jár, ha valaki ezen a poszton játszik. Szeretnék örömet lelni benne és motivációt. Száz százalékot nyújtva.
„Luxuscsere” – elfogadná ezt a helyzetet? Elfogadtam, mikor megtudtam, hogy érdeklődik a Madrid. Azért jöttem, hogy a kerethez tartozzam. Szerencsés vagyok, s bármennyi lehetőséget kapok is, ki fogom használni.
Milyen Chicharitót láthatunk majd? Nem vagyok konformista. Nem létezik tökéletes, de törekedni kell rá. Minél kevesebb hibát kell elkövetni és minél több mindent kell megtenni. Hiányzott már az öröm, amit ez a játék adhat. Egy odaadó Javiert fognak látni.
Meglepte a Sociedad elleni vereség? Egy csapat sem szeret veszíteni, de én egy játékos vagyok és segíteni jöttem. Mikor egy ilyen nagyságrendű klub ilyen sok sorozatban száll versenybe, az egy folyamat. A hazámban rövid tornák vannak, ahhoz képest ezek maratoniak. Hosszú még az út.
A Premierből a Ligába – jobban tud ehhez alkalmazkodni? Mikor megérkeztem Angliába, mindenki csodálkozott, hiszen nem én voltam a legmagasabb vagy a legerősebb. Itt mindegy. Ha száz százalékot nyújtasz, és a világ legjobbjai támogatnak, a kis ember megnőhet.
Régi álmok: Már beszéltem róluk. Mikor megvett a Manchester, már megvoltak a céljaim, de most a jelen számít és az Atléticóval kell kezdeni. Hosszú kispadra van szükség. Egy homokszem vagyok, ami segíthet, hogy minden sikerüljön.
A nyolcadik mexikói a spanyol bajnokságban: Istennek hála lehetőségünk volt Európába jönni. Itt minőségi játékosok vannak. Ez nagyon motiváló.
Hogyan segítheti a klubot azok után, amit tegnap láthattunk? Nem tudok semmi különöset mondani, azt fogom tenni, amit tudok, a lehető legjobb formámmal akarok segíteni és hozzájárulni a munkához.
Kinek szurkol Spanyolországban? A Real Madridnak. Ezt már Angliában is kérdezték tőlem. Mexikóban, mivel nem a miénk a világ legjobb bajnoksága, az embert könnyen magával ragadja és kevesen vannak, akik ne ismernék a Real Madrid történelmét. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.
Real Sociedad-Real Madrid mérkőzés utáni nyilatkozatok
2014 szeptember 1. | Szerző: Madridistagirl*
Ancelotti: Nagyon nem könnyű értékelni ezt a meccset. Két különböző mérkőzést láttunk. Az első 30 perces volt, nagyon jól játszottunk, gyorsan és koncentráltan. A maradék nagyon rossz volt. Nehéz megmagyarázni azt, ami történt. Szögletek, szabadrúgások… Nagyon sajnáljuk, nem szeretem, ha a csapat egy órán át így játszik. Az első fél óra remek volt, de gondolkodnunk kell és változtatni.
Egyáltalán nem tetszik ez a vereség. Néha lehet rossz meccsed, de egy olyan csapatnak, mint a Real Madrid 2-0-s vezetésnél is koncentrálnia kell és fenn kell tartania a jó hozzáállást a győzelem érdekében. Mi nem ezt tettük, ezért én vagyok a felelős. Lesznek változások.
Az utolsó órában nem volt meg az egyensúly. Nem védekeztünk jól. Amikor a második gólt megszereztük, kicsit visszavettünk és rosszul védekeztünk.
Valamit változtatnunk kell, mert ez így nem elég. A hozzáállásunkon és a koncentrációnkon kell változtatnunk. Az új igazolásoknak időre van szükségük. Az olyan meccsek, mint a mai, sokkal nehezebbek a számukra.
Labda nélkül 4-4-2-ben álltunk fel, hogy megelőzzük a kiugratásokat és elkerüljük a hosszú labdákat. Az első fél órában ez jól is ment, de utána már nem. Tavaly is ezt játszottuk.
Nem Xabi Alonso hiánya jelentette a problémát. Az első fél óra után mindent elvesztettünk. Ha egy egész csapatból hiányzik a megfelelő hozzáállás, akkor azon egy ember nem tud változtatni.
Pepe: Jól kezdtünk, de 0-2 után kiengedtünk. Feljöttek ránk, mi pedig nem tudtunk tisztán gondolkodni, nem hoztunk elég áldozatot, hogy átlendüljünk ezen. Az egész csapat hibás. Bocsánatot kérünk a szurkolóktól, nehéz ezt elfogadnunk, fájdalmat érzünk.
Egyszerűen nem engedhetünk ki a kezünkből egy kétgólos vezetést. Össze kell kapnunk magunkat és harcolnunk kell. Tudtuk, hogy nem könnyű stadion ez, hogy végig harcolni fognak, a jutalmuk pedig meg is lett. Sok ember fog ma nehezen aludni miattunk, ez pedig nem helyes. A klub mottója az, hogy a végsőkig harcolni kell, ma pedig cserben hagytuk a mezt.
Casillas: Először is gratulálnunk kell a Real Sociedadnak. Ami történt, az nem normális dolog, szörnyen játszottunk, egyáltalán nem voltunk jók. Nem szabadott volna hagynunk, hogy így csússzon ki a kezünkből ez a meccs. Mindent meg kell tennünk, hogy kijavítsuk a hibáinkat, mivel fontos címert viselünk a mezünkön, a mai pedig nem az a példa, amit mutatnunk kell.
A rögzített helyzeteknél kicsit élesebbnek kell lennünk, jobban kell figyelnünk. De nem csak a védőknek, hiszen mindannyian védekezünk a szögleteknél.
Ramos: Az első harminc percben irányítottuk a meccset, voltak helyzeteink, de nem sikerült őket belőni. Megadtuk nekik az esélyt a fordításra, ki is csúszott a kezünkből a győzelem.
A bajnokság még nagyon hosszú. Arra kell koncentrálnunk, amit az első negyed órában tettünk. A többi nem történhet meg újra. Ez nem hozzáállás kérdése, egyszerűen nem döntöttük el a meccset. A jó oldalát kell néznünk. Azt gondoltuk, hogy eldőlt a mérkőzés. A Sociedad összeszedte magát és diktálta a tempót. Gratulálni kell nekik.
Ancelotti mérkőzés előtti nyilatkozata
2014 augusztus 30. | Szerző: Madridistagirl*
Cristiano állapotáról: Cristiano rendben van, de jobb szerettem volna, ha ezt a hetet arra használja, hogy teljesen felépüljön az Atlético elleni mérkőzésre, és a Bajnokok Ligájára, így holnap nem fog pályára lépni a Real Sociedad ellen. Az átigazolásokról: Nem erősíthetek meg semmit, az átigazolási időszak végéig bármi megtörténhet, vagy nem. Nincs sok játékosunk, de sokoldalúak, és le tudjuk fedni a játékot. Az átigazolási piac lezárultáig talán még igazolunk új játékost, ha úgy látjuk, hogy azzal jobb lesz a keret. Amúgy nem. Xabi Alonso távozásáról: Elmagyarázta nekünk, hogy új motivációra van szüksége, ezt pedig tiszteletben tartjuk. Elengedtük, mert nem változott volna meg a véleménye, és a pályán való hozzáállása, és személyisége miatt nehezen tudtunk volna nemet mondani neki. Meglepetésként ért minket a döntése, de Alonso egy becsületes ember, és ezt tiszteletben kell tartanunk. Köszönünk neki mindent, és sok szerencsét kívánunk a továbbiakhoz. Alonso fontos játékos volt a csapatnak a címek megszerzéséhez. A posztjára jó játékosok állnak a rendelkezésünkre, mint Illarra és Kroos. A keret mélységéről: Néhányan azt gondolhatják, nem vagyunk elegen, de a játékosaink sokoldalúak. Majdnem öt olyan játékosunk van, akik tudnak csatárként játszani, ilyen Isco, James, és hamarosan Jesé is csatlakozik hozzánk. A keret még nem végleges, mert az átigazolási piac még tart. Bármi megtörténhet még. A Sociedad elleni mérkőzésről: Megvan bennünk a motiváció, ami ahhoz kell, hogy megnyerjük az első idegenbeli mérkőzésünket. Egy jó csapat ellen lépünk majd pályára, és az Anoetában nehéz nyerni, de azon leszünk, hogy ismét nyerjünk és tovább fejlődjünk. Egyedül Coentrao nem áll készen a játékra, az Atlético elleni sérülésre, de Isco vagy Khedira például bevethető lesz. Intenzíven és jól kell játszanunk, mert a Sociedad kemény ellenfél, akik bizonyítani akarnak. Két kulcsjátékos is távozott. Aggódik az egyensúly miatt? Nem aggódom. Időre van szükségünk, ahogyan tavaly is, hogy az új játékosokat is be tudjuk építeni a csapatba. Az egyensúllyal nem lesz probléma. Sok kritikát olvastam, és megértem, ha ezek az edzőt érik. Nyugodtnak kell maradnunk, ez a csapat, és a játékosok megérdemlik, hogy bizalmat szavazzanak nekik, de ezt az elmúlt héten nem tapasztaltam. A kritikák néha motiváló hatással vannak a játékosokra, de megérdemlik a bizalmat. Erős keret áll a rendelkezésemre, a három fantasztikus új játékossal erősebb lett a keret, mint amilyen tavaly volt Miért akar ennyi játékos távozni? Nem tudom, minden szituáció más és más. Vannak, akik nem szeretik a csapaton belüli versenyt, és vannak, akik több pénzt akarnak keresni, és vannak olyan helyzetek is, mint most Xabié. Ha egy játékos távozni akar, nem szabad az útjába állni, mert ha nincs meg benne a motiváció, hogy a legjobb csapatban játsszon, hagyni kell, hogy menjen. A Falcao és Negredo körüli pletykákról: Jelenleg ezen a poszton nincsen problémánk. Ha majd úgy látjuk, hogy a keret erősödne az igazolással, megtesszük a szükséges lépéseket, de a csapat így is nagyon versenyképes. Az átigazolásokról mindig közösen döntünk, megvan ez a szokásom, és a klub is mindig beszél az edzővel, hiszen mindannyian azért dolgozunk, hogy a Madrid címeket nyerjen
.
Xabi elbúcsúzott
2014 augusztus 29. | Szerző: Madridistagirl*
A Bayern érdeklődése: Elég friss történet. Az elmúlt két hétben merült fel. A Décima megnyerése után úgy éreztem, új ciklus kezdődik. Őszinte akartam lenni, s tudni, mikor kell távozni. A klub nem akarta, hogy menjek, az én kérésem volt, s szerettem volna, ha tudomásul veszik. Nem értettek vele egyet, de megértették.
A kritikák hatása: Azokhoz semmi köze. Mindig is volt önbizalmam. Az első bajnokságbeli meccsen kezdődött. Rájöttem, hogy itt a pillanat.
Egy közvetlen rivális: Új motivációkra van szükségem. Ráadásul így a Tizedikkel fejeztem be itt. Ahhoz, hogy maximális szinten tudjak teljesíteni, szükségem van erre a váltásra. Arra van szükségem, hogy igazi mozgatórugóim legyenek.
Emlékek: Kívülről ez egész más, belülről az marad meg benned, milyen nagy is a Madrid. Ha itt lehetsz, annak oka van. Büszkeség, hogy ennek a klubnak a része lehettem. Ez egy különleges hely, örökké emlékezni fogok rá. Továbbra is szurkoló maradok.
Guardiola: Igen, beszélgettem vele. Mostantól még többet fogunk, hogy kiderüljön, mik az elvárásai.
Edzőként a jövőben: Ebben az időszakban még többet fogok tanulni. Nagy edzőim voltak, az apám is az volt és az én posztom is megköveteli a tanulást. Most ezt akarom folytatni. Mindenből le lehet szűrni valamit.
Kroos: Nem azért történt mindez, mert ő megérkezett. A Madrid remek igazolást bonyolított. Mindketten sokat játszhattunk volna. Nincs szó haragról. Nagyon átgondoltam ezt az egészet, értékeltem a helyzetet. Most jobb a keret, egy igazán ütős csapat, és mindenhol esélyesek.
Üzenet a szurkolóknak: Köszönöm nekik az irányomba mutatott tiszteletet és szeretetet. A Madrid egy olyan klub, mely előre tervez, és a középpálya nagyon jól le van fedve. Egyensúly van, és nem hinném, hogy annyira számítani fog a távozásom.
Bundesliga: A Décimával nagy súly került le a vállunkról, és egy ilyen hatalmas siker után új célok után kell néznem. A Bayernről csak jót tudok mondani, Angliában már van tapasztalatom a Liverpoolnál. A Bayern volt a legjobb lehetőség. Minden címért versenyben vannak. Nagyon várom már a kezdést. A Madrid magasságában vannak.
Guardiola és a múlt: Ami a pályán történik, az ott is marad. Ez most egy új lépés, és egyébként sem volt soha problémám vele.
A szerződése korábbi megújítása: Azért tettem, mert képesnek éreztem magam a folytatásra. Egy sérülésből jöttem, de jól alakult minden. A távozásom okai abban keresendők, amiről már korábban beszéltem.
Válogatott: Jól átgondoltam a búcsút. Ilyen fantasztikus évek után itt volt az ideje a távozásomnak. Nagyon élveztem. Kevesen mondhatják el magukról, hogy két Európa-bajnokságot és világbajnokságot is nyertek.
Illarramendi jövője: Időre van szüksége. Az elmúlt év nagyon fontos volt neki. Folyamatosan válik egyre érettebbé, és el fog jutni arra a szintre, amit a Madrid megkövetel. Nagy játékos. Teljesen megbízom benne.![]()
Ronaldo a Marca-nak adott interjút
2014 augusztus 29. | Szerző: Madridistagirl*
Az előző szezonban 32 gólt szereztél a bajnokságban, megnyerted az Aranycipőt, és 17 gólig jutottál a Bajnokok Ligájában, ami korábban senkinek sem sikerült. Van, aki jobban megérdemelné ezt a díjat?
Az egyéni díjak azt mutatják, hogy előtte sikerült közösen elérni valami fontosat. Szerencsére fantasztikus évet zártam a csapattal. Megnyertük a Bajnokok Ligáját, a Király-kupát és az Európai Szuperkupát. Aztán ott vannak még az egyéni díjak. Ez nagyon fontos, mert az egyéni trófeával azt jutalmazzák, aki a szezonban a csapatával együtt ért el sikereket, és természetesen nem fogok hazudni, szeretném megnyerni ezt a díjat. De úgy gondolom, mindhárman megnyerhetjük, hiszen mindannyiunkat alkalmasnak találták rá. Nyilvánvaló, hogy nyerni szeretnék.
Normális lenne, ha egy olyan csapat játékosa kapná meg a díjat, akit a Madriddal legyőztetek a Bajnokok Ligájában?
Számomra a futballban semmi sem meglepő. Sok dolgot láttam már, ezért nem lepne meg. De nyilvánvalóan optimista vagyok, mert tudom, csapat- és egyéni szinten is jól teljesítettem, és ez önbizalommal tölt el. De nem az én tisztem, hogy erről beszéljek, az újságírók szavaznak. Bízom benne, hogy nyerek.
2006-ban, nyolc évvel ezelőtt azt mondtad, azért dolgozol minden nap, hogy a világ legjobbja lehess. Azóta kétszer választottak meg a világ legjobb játékosának, és két Aranylabdát is nyertél. Most épp mit szeretnél elérni?
A legjobb akarok lenni továbbra is. Ez nem változott az azóta eltelt évek alatt. Ma is ugyanúgy gondolkodom, a legjobb akarok lenni minden megmérettetésben. A munkámban mindig a legjobbamat próbálom nyújtani.
Ránézek az arcodra, és azt látom, hogy egy boldog ember vagy, ez süt rólad. Van bármilyen hiányérzeted?
Nem, semmilyen. Egy olyan ember vagyok, akinek – hál’ Istennek – jól mennek a dolgai. Nem hiányolok semmit. Jó az egészségem, a családom szintén jól van, ahogy a barátaim is. Nem lenne tisztességes azt mondanom, hogy bármi miatt is szomorú vagyok. A futballista karrierem javában zajlik, jól érzem magam, ezért olyan ember vagyok, akinek sikerült megvalósítania önmagát.
Egy hihetetlen teljesítmény után, a tavalyi szezon végén számos fizikai problémád volt, illetve jött egy térdsérülés is. Túlságosan megerőltetted magad, hogy játszhass a BL-döntőben és a világbajnokságon?
Nyilvánvalóan, igen. Talán ha pihentem volna, jobban lennék. Nem volt könnyű egy ilyen szezon után, ahol számomra is nagyon-nagyon jól mentek a dolgok. Természetesen nem akartam kihagyni a Bajnokok Ligája döntőjét, ahogy a világbajnokságot sem. Nem voltam tökéletes állapotban, de muszáj volt. Kényszerítettem magamat és klubszinten minden nagyszerűen ment: megnyertük a döntőt, és gólt is szereztem, a csapat győzött. Ez volt a Tizedik, a trófea, amit mindenki akart itt, Madridban. A válogatottal kicsit komplikáltabb volt a helyzet, hiszen nem jutottunk ki automatikusan a világbajnokságra és a dolgok nem mentek túl jól. De nem is mehet mindig minden jól, és nem lehetsz mindig a toppon. A sérülésem megtanított sok mindenre, de nem bántam meg a döntésemet, mert mindent azért tettem, hogy megvédjem a Madrid mezét, hiszen ettől a klubtól kapom a fizetésemet és mindent megadnak nekem, és hogy megvédjem Portugália színeit, hiszen az a hazám.
A világbajnokság utáni időszakban a térded fájt jobban, vagy a fejed azoktól a dolgoktól, amiket a térdedről mondtak?
A fejem mindig sokkal jobban fáj.
Tavaly volt egy pillanat, amikor az orvosok azt javasolták, pihentesd a térded. Érezted valamikor úgy, hogy a kelleténél többet kockáztattál, esetleg veszélyeztetted a karriered?
Igen. Az életben áldozatok nélkül nem nyerhetsz, néha kockáztatnunk kell. Talán, ha a dolgok másképp alakulnak, én is máshogyan döntök, de itt olyan fontos sorozatokról volt szó, mint a Bajnokok Ligája és a világbajnokság. A dolgok jól mentek: megdöntöttem a BL gólrekordját. Nyáron pihentem egy hónapot, és nem csináltam semmit azon kívül, hogy odafigyeltem és vigyáztam a testemre. Néha a határaimat feszegetem, de a profi atléták is ugyanezt csinálják. Jobban érzem magam, úgy érzem, jól mentek a dolgok. Az előszezonban voltak jobb és rosszabb napjaim, de ez természetes, hiszen sokat utaztunk, repültünk, elfáradtunk, ami meggátolt a jó munkában. A múlt héten minden rendben volt, de kell még egy kis idő, hogy újra a legjobbamat nyújthassam. Hamarosan megint 100%-os leszek.
Madridban mindenki azt mondja, hogy a Tizedik miatti nyomás eltűnt, de tudják, most itt az újabb elvárás a Tizenegyedik felé.
Mindannyian tudjuk, milyen nyomás van a Real Madridnál. Minden játékos érzi ezt a nyomást, nem csak a klub részéről, hanem a szurkolók, a média felől is. És ez természetes, hiszen a világ legnagyobb klubjáról beszélünk, ahol az ilyesmi normális. Igen, úgy gondolom, a Tizedik okozta nyomás nagyobb volt, mint a mostani. Természetesen meg akarjuk nyerni a Tizenegyediket is. Egy ilyen nagy klubról azt gondolhatják, hogy minden évben nyerhet, de szerintem ez az év nyugodtabb lesz, mert a nyomás az elmúlt években rendkívüli volt. Nem hiszem, hogy még egyszer olyan lesz.
2014 a te szemszögödből: megnyerted a Király-kupát, a Bajnokok Ligáját, az Európai Szuperkupát, az Aranycipőt és kijuttattad Portugáliát a világbajnokságra. Ez volt az eddig legjobb éved a karriered során?
Talán igen. Csapat szinten és egyénileg is sikeres év volt, de ha megnézzük az elmúlt 6-7 évet, mindig hasonló szinten teljesítettem. Nem vagyok meglepve, mert az én munkám szinte mindig azonos a korábbi évekkel, de talán az a különbség, hogy most nyertünk címeket, BL-t, Király-kupát, Európai Szuperkupát. Egyéni szinten nem sok minden változott, mert úgy látom, többé-kevésbé mindig is magas szinten és kiegyensúlyozottan teljesítettem. Nyilvánvalóan nagyon boldog vagyok, mert ebben az évben csapatban és egyénileg is nagy sikereket értem el. Egy álomszerű év volt.
Ancelotti szerint jobb a csapat, mint a tavalyi szezonban. A játékosokkal akik érkeztek (Kroos, James, Keylor), és úgy, hogy elment Diego López, Morata vagy Di María, a Madrid rosszabb vagy jobb csapat lett?
A kérdésre a választ majd a szezon végén tudom megmondani. Megveheted a 40 legjobb játékost is, még akkor sem biztos a siker. Nem úgy értem, hogy a klub nem igazolt top játékosokat a nyáron. Nagyon jó játékosok, akik segíteni szeretnék a Real Madridot. De a számvetést a szezon végén készítjük. Meglátjuk, képesek leszünk-e legalább annyi vagy még több trófeát begyűjteni, mint tavaly, de biztos vagyok benne, az új játékosok számára minden jól megy majd egyéni szinten, és számunkra is nagy segítséget jelentenek majd.
A kapcsolat a játékosok, illetve a játékosok és Ancelotti között olyan idillikus, amilyennek kívülről látszik?
Tökéletes. Az edző fantasztikus munkát végez, nagyszerű ember, nagyszerű edző és ezért jól kijövünk vele. Nagyon boldog vagyok, és az igazság az, hogy egy hihetetlen személyiség.
Öt éve vagy Madridban. Eleged van már a Messivel való folyamatos összehasonlítgatásból, vagy már hozzászoktál?
Az életem része. Teljesen normális, hogy az emberek összehasonlítanak minket, mint a Forma-1-ben a Ferrarit és a Mercedest. Ez hozzátartozik ehhez az egészhez és már hozzászoktam, és nem csak Madridban, hiszen a manchesteri évek alatt is találkoztam hasonlóval.
Sokan azt mondják, rossz a viszonyotok.
Ezt nem mondanám. Kollégák vagyunk, szakmai kapcsolatunk van. Természetesen a futball világán kívül nem állunk kapcsolatban, de ez más játékosoknál is így van. Ő is és én is a legjobbat akarjuk a klubunknak és a hazánknak, és létezik rivalizálás, amiben mindketten azon vagyunk, hogy a legjobbat tegyük azokért a színekért, melyeket védelmezünk.
Néhány év múlva talán együtt nevettek ezen Messivel.
Remélem, így lesz. A futball egy játék, szórakozás és valami, amit imádunk csinálni. A futball gyönyörű, amit mindenki szeret nézni. Pozitívan kell felfogni ezt a versengést, hiszen ez jó dolog.
A válogatottban Postiga és Hugo Almeida sem játszik. Te lennél középcsatár?
Ha az edző ott akar játszatni, nem fogok nemet mondani. Nem ez a pozíció az, amit a legjobban szeretek, de mindenféle probléma nélkül játszom ott is, ha kell. Sok éve játszom ugyanazon a poszton, miért is kellene váltanom? Ha ott kell játszanom, ott fogok, de nem az a legjobb számomra.
Mit gondolsz a válogatott orvosi személyzetében történt változtatásokról?
Mindannyian részesei voltunk. Minden játékos, edző és orvos hibás. Nem hiszem, hogy az orvosok felelőssége lenne a rossz világbajnoki szereplés. Dr. Noronha nagyon jó szakember és jó barát, ahogyan Henrique Jones doktor is nagyszerű munkát végzett éveken át. Mindig szükség van a változásra: a játékosoknál, az edzőknél és így tovább.
Mikor a dolgok rosszul mennek, felmerülhetnek olyan gondolatok, hogy talán ideje abbahagyni. Te gondoltál már rá, hogy visszavonulsz a válogatottól?
Nem, ennek még nem jött el az ideje. Mindig hangoztatom, hogy semmi sem tart örökké. Egy nap befejezem a válogatottnál és remélem, hogy boldogan távozom majd a bejárati ajtón. Bárhogy lesz is, mindig lesznek igazságtalan dolgok, s úgy tűnik, még bizonyítanunk kell, hogy jobbak vagyunk a többieknél, mind válogatott, mind klubszinten. Meg kell tudni birkózni a feladattal.
Bale a ESPN-nek nyilatkozott
2014 augusztus 29. | Szerző: Madridistagirl*
A Bajnokok Ligája döntőjében fejelt góljáról: Az idő megállt néhány pillanatra, amikor a labda a levegőben szállt. Csak arra emlékszem, hogy láttam védeni a kapust, majd csak arra gondoltam, hogy bármi történjen, megpróbálom a hálóba juttatni a labdát. Szerencsére sikerült.
A mérkőzés után többféle érzés is volt bennünk, egy kis megkönnyebbülés boldogság. Mindenféle érzelem előtör, amikor nyersz egy trófeát, ráadásul ilyen körülmények között győzedelmeskedni még különlegesebb. Azon a mérkőzésen megmutattuk az egyéniségünket, hogy mennyire jó csapat vagyunk, valamint azt, hogy a szó szoros értelmében is az utolsó percig ki kell tartani. Még ha nem is játszunk azon a szinten, amelyen szeretnénk, mindig harcolni kell az utolsó sípszóig.
Nyilvánvalóan az ember azért jön egy ilyen nagy klubba mint a Real Madrid, hogy trófeákat nyerjen. Álomszerű, hogy nekem ez az első szezonomban sikerült. A lehető legnagyobb sorozat megnyerése igazán különleges, olyasvalami, amit soha nem fogok elfelejteni.
Fizikailag sokkal erősebbnek és felkészültebbnek érzem magam jelenleg. Tavaly ilyenkor még otthon voltam Londonban, a házamban. Jó érzés, hogy ez a történet nem folytatódott idén, hogy kizárólag a futballra és a pihenésre kellett koncentrálnom. Már letelepedtem Madridban, megismertem a környéket. Sokkal jobban érzem magam most. Jobban ismerem a várost, a helyeket megtalálom navigáció nélkül.
Jó előszezonom volt, a Sevilla, valamint a Córdoba elleni győzelmekkel pedig remekül kezdődött az idény. Most a szezon hátralevő részével nézünk majd szembe.
Az elmúlt tíz napban négy mérkőzésünk volt. Nagyon sűrű volt az előszezon, sok utazással, de ez minden klubnál ugyanígy van. Sok meccsünk volt amióta visszajöttünk a felkészülésről, ami általában nem normális, azonban a trófeákért való harc az, amit csinálni szeretnénk, valamint megnyerni azokat. Mozgalmasan indult tehát a szezon, de várjuk a folytatást.
Ez nem egészen ugyanaz a sárkány, mint amit a nemzeti szerelésen viselünk, azonban remek. Olyasvalami, amit nem nagyon látsz mezeken. Jól néz ki, mint minden Real Madrid szerelés. Az új pink kollekció is nagyon jó. Egy sárkány a mezeden meglehetősen egyedi, viszont remekül néz ki.
Az egész csapat, az egész klub segít az új igazolásoknak a beilleszkedésben. Elképesztőek voltak velem tavaly, nagyon szívélyesen fogadtak, rögtön otthon éreztem magam. Azt hiszem, Jamesszel és Tonival is ugyanez fog történni.
Van időnk dolgozni az edzéseken, azonban a mérkőzéseken minden bizonnyal lesznek olyan dolgok, amiken javítani akarunk majd. Az előző idényben kicsit nehézkesen kezdtünk, aztán elkaptuk a ritmust. Mindannyian játszani szeretnénk, mindannyian azt várjuk, hogy játszhassunk, és mind szeretnénk jól teljesíteni. Várjuk, hogy együtt játszhassunk minden meccsen, és együtt nyerjünk meg mindent, amit csak lehet.

Kroos: “A Real Madrid a világ legnagyobb klubja.”
2014 szeptember 10. | Szerző: Madridistagirl*
Real Madrid vs. Bayern München: Természetesen hazudnék, ha azt mondanám, ez egy teljesen normális nyár volt, mert közben azt gondolom: Azta, világbajnok lettem, ami legnagyszerűbb dolog. Gyerekként a legnagyobb álom. Érzelmekkel teli időszak volt, hihetetlen az egész. És a váltás? Könnyen mondanak olyat, hogy a Real Madrid a legnagyobb klub. De én tényleg úgy gondolom, ez a leghatalmasabb a világon. A Bayern is a legnagyobbak között van, de a Madrid globális szinten mint márka mindenki előtt jár. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Bayern sokkal kisebb lenne. A Real, a Bayern, a Barcelona és a Manchester United számomra a négy legnagyobb klub a világon. Ezért döntöttem úgy, hogy egy másik hatalmas csapathoz igazolok.
Beilleszkedés a csapatba: Úgy érzem, minden támogatást megkapok. A Madrid – még ha hihetetlenül is hangzik – egy nagyon családias klub. Emellett élvezem Ancelotti bizalmát is, aki igazán akarta az érkezésemet. Teljes mértékben mögöttem áll, hiszen, leszámítva a felkészülés első felét, minden mértkőzést végig játszottam.
Beilleszkedés a spanyol kultúrába: A külföldi tapasztalatszerzés mindig hasznos. Meg kell tanulnom egy másik nyelvet, meg kell ismernem egy másik kultúrát, egy másik bajnokságot és egy másik futballt. Úgy érzem, ez vagyok én. Ha nem így gondolnám, nem tettem volna meg ezt a lépést. Nem vagyok túl rég óta itt, de már most tudom, jó döntést hoztam.
A hatalmas elvárások: A Bayernnél az eredmény volt a legfontosabb. Később, Pep Guardiolával nőttek meg az elvárások a szép futball iránt. Voltak olyan győzelmeink a Münchennel, melyek után kritizáltak minket. Talán a Madridnál a reakciók még erőteljesebbek, ha az eredmény és a játék nem megfelelő.
Az önbizalom: A minőségem biztosítja, hogy mindenhol helytálljak. Ha nem bíznék a képességeimben, akkor nem játszottam volna a Bayernben ilyen hosszú ideig és nem kellett volna a Real Madridba igazolnom. Bíztam a tudásomban és a Real Madrid is bízott bennem. Ez kettősség tett még magabiztosabbá. A biztonság, amit játék közben érzek, talán még jobban megerősített. Csak annyit mondok magamnak: Nézd, 24 éves vagy, világbajnok, ami a legnagyobb dolog – többet nem érhetsz el. Ez pedig segít fejben túllépni a rossz időszakokon.
Spanyol bajnokság: Ugyan nem sok meccset játszottam, de azt már látom, hogy a csapatok 90 százaléka játszani akarja a futballt, így akar eredményt elérni. A Spanyol bajnokságban jobb játékosok vannak, mint a Bundesligában.
Guardiola és a Real Madrid: Nem számít, hova igazoltam, hiszen nem örült a távozásomnak. De elmagyaráztam neki, miért döntöttem így. Úgy gondolom, egy nagyszerű edző és egy jó ember. Ő ugyanezt mondja rólam, mint játékosról. Meg akart tartani engem. Jó viszonyban váltunk el.
Oldal ajánlása emailben
X