Egy hosszú út kezdete – utolsó rész: A lisszaboni finálé

2014 augusztus 5. | Szerző:

Május 24-én a Madridizmus talán legfontosabb mérkőzése következett a csapat számára. Az összecsapást az egész világ megnézte. Ancelotti csapata a döntőben a városi rivális Atletico Madrid ellen lépett pályára. A királyiak birtokolták többet a labdát az első félidőben. Bale előtt egy óriási lehetőség is edódott, a walesi játékos azonban nem tudta kihasználni. A 36. percben szögletet végezhetett el az Atletico. A szögletet tisztázni tudták a védők, azonban a labda rossz helyre került. A matracosok visszafejelték a kapu előterébe, ahol a nagyon jól érkező Godin a hálóba fejelte a játékszert. Casillas nagyon rosszul jött ki a kapujából. A labdát már csak a gólvonalon túlról tudta kiütni. Az első félidőben nem volt több helyzet. Ramosék a második félidő elején sem tudtak felpörögni. Ronaldonak volt egy jó szabadrúgása, azonban Courtois ki tudta ütni. Az 59. percben aztán Ancelotti megunta azt, hogy nem tud csapata veszélyt kialakítani az ellenfél kapujánál és rögtön 2 cserével belenyúlt a meccsbe. Khedira heylére Isco, míg Coenrtrao helyére Marcelo jött be. Ezután aztán a királyiak nagyon veszélyesen támadtak, irányították a mérkőzést, Simeone együttese folyamatos védekezésre kényszerült. Helyzetek helyzetek hátán jöttek, azonban a rendes játékidőben nem sikerült betalálni. A játékvezető 5 perc hossszabbítást jelzett. A 93. percben aztán megtört a jég. Modric végezhetett el szögletet, a labdája megtalálta Ramos fejét, aki gyönyörűen, védhetetlenül Courtois kapujába fejelt. Ha nehezen is, de végül sikerült hosszabbításra menteni a mérkőzést. A hosszabbításban aztán a Real Madrid teljes mértékben átvette az irányítást. Az Atletico játékosai el voltak fáradva. A 110. percben Di Maria indult meg az oldalvonal mellett, 3 embert kicselezve betört a tizenhatoson belülre. Lövéssel próbálkzott, amelyet a matracosok kapusa védeni tudott. A kipattanó azonban pont az érkező Balehez került, aki szépen felugorva befejelte a hálóba. Ezzel már 2:1-re vezettek a Blancók. A 114. percben aztán az Atletico előtt is adóddott egy lehetőség, de nem tudták kihasználni. A 118. percben Marcelo kapott egy szép labdát Ronaldotól, aki elindult befelé. Az Atletico védelme átjáróház volt. A Brazil nagyon könnyen besétált, majd kapura lőt. A labdába beletudott érni Courtois azonban védeni nem tudott. Ezzel minden eldőlt, de még nem volt vége. A 120. percben Cristiano Ronaldot buktatták, a Real Madrid büntetőt kapott, amelyet a Portugál értékesíteni tudott. A Real Madrid ezzel 4:1-re kiütötte városi riválisát, és 12 év elteltével ismét magasba emelhette a Bajnokok Ligája trófeát._75087438_realmadrid2_240514_getty

Címkék:

Perez és Navas első szavai

2014 augusztus 5. | Szerző:

Florentino Perez: “Ma a világ egyik legjobb kapusát fogjuk bemutatni. Igazi profi, láthattuk, hogy az elmúlt években milyen keményen dolgozott. Komoly ajánlatai voltak más nagy európai kluboktól, azonban ő ide akart jönni, a Real Madridba. Üdvözlünk téged új otthonodban, Keylor!
Nagyszerű élmény lehet Costa Rica számára, hogy a Real Madrid soraiban első alkalommal fordul meg hazájuk szülötte.
A Levantéból csatlakozott hozzánk, szeretnék köszönetet mondani a klub elnökének. A két együttes kapcsolata remek, ez pedig a tárgyalások során is bebizonyosodott.
Keylor több védést mutatott be tavaly, mint bárki más a spanyol bajnokságban, a világbajnokságon is remekül teljesített, nagy szerepe volt válogatottja kiváló menetelésében.
Nehéz idáig eljutni, kemény munka kellett hozzá, hogy eddigi életed legnagyobb kihívása elé nézhess. A szurkolók mindig mögötted állnak majd, nagyok az elvárások, mindig többet és többet akarnak nyerni.
A családoddal együtt legyetek üdvözölve köztünk! A csapattársaid, a dolgozók, a szurkolók, mindenki szeretettel fogad téged.”

Navas: “Szép napot mindenkinek! Szeretném megköszönni Istennek, hogy elérhettem gyerekkori álmomat, hogy ilyen magasságokba érjek. Köszönöm a Real Madridnak, hogy hisznek bennem. A Costa Rica-i szurkolóknak, hogy eljöttek.
Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni ezért a klubért, hatalmas megtiszteltetés, hogy itt lehetek. Minden edzésen, minden meccsen bele fogok adni mindent, ami az erőmből kitelik.
Hala Madrid!” 10518971_707114106023819_6265194540513611830_n

Címkék:

Ancelotti mérkőzés utáni myilatkozata

2014 augusztus 3. | Szerző:

A torna és a mérkőzés értékelése: Szükségünk volt ezekre a mérkőzésekre, hogy jobban felkészüljünk. Nem örülünk a vereségnek, de néhány napon belül az UEFA Szuperkupa döntőjén játszunk majd, és tovább kell folytatnunk a felkészülést. Azon a találkozón más szellemben lépünk majd pályára, ma kevés volt nálunk az intenzitás, a csapat nem volt egységes; valami hiányzott. Nem vagyunk hozzászokva, hogy Cristiano vagy más játékosok nélkül állunk ki. Nem voltunk jók, de a jövő héten ez változni fog. Nem állhattunk teljesen készen, hiszen vannak, akik csak egy hete készülnek velünk, és még nincsenek optimális formában. A stadion hangulatáról és arról, miért az Egyesült Államok volt a nyári célpont: Fantasztikus volt a hangulat! Nem vagyunk hozzászokva, hogy ennyi néző előtt játszunk. Itt minden megvan számunkra, ami egy jó előszezonhoz kell, és olyan jó csapatok ellen játszhatunk, mint a Manchester United. A lehetséges további átigazolásokról: Beszéltem Khedirával és Di Maríával, és emlékeztettem őket, hogy augusztus ötödikén csatlakozniuk kell hozzánk. Nem gondolok az átigazolási piacra, erősebb keret áll rendelkezésemre, mint előző évben, szóval nagyon boldog vagyok. Kroos és James fejlődést jelentenek majd a csapat számára. Cristiano helyzetéről: Cristiano alig várja, hogy szerepelhessen a Sevilla ellen, szóval adtam neki húsz percet. Nincs okunk aggódni az állapota miatt, rendesen fel fogunk vele készülni, és szerintem pályára léphet majd a döntőn. James akár már játszhat is a Sevilla ellen: James már Valdebebasban készül, lehet, hogy ő is játékra kész lesz már a Szuperkupa mérkőzésen, úgy hiszem mindenki a rendelkezésemre áll majd a Sevilla ellen. Egy hetünk lesz felkészülni, ami nem sok, de elég ahhoz, hogy jól felkészüljünk a döntőre Az újságírók a mérkőzés után biztosa mi biztos újra rákérdeztek, ki lesz a kapus a Sevilla elleni meccsen: A kapuskérdés kapcsán nyugodt vagyok, Iker véd majd a Szuperkupán, ez egészen biztos, később pedig meglátjuk, mi lesz. kiemelt1-660x330

Címkék:

Ancelotti mérkőzés utáni nyilatkozata

2014 július 27. | Szerző:

Meglepődött az Inter elleni mérkőzés nehézségén? Nem lepődtem meg, hajtós mérkőzés volt, de ez csak egy felkészülési meccs. Elégedett vagyok a fiatalokkal, mert jó meccs van mögöttük, fókuszáltak és jellemmel játszottak, ebből a szempontból jó volt a meccs számunkra. A játékosok jó fizikai állapotban vannak, és néhány fiatal is kitett magáért, ami jó. Jó stílusban játszottunk, és az első negyvenöt percben nagyon jók voltunk a támadásokban. Bale-ről: Rendesen dolgozik és optimális hozzáállást mutat. Egészen más szezon lesz ez számára, mint a tavalyi. Volt negyven nap szabadsága, kipihent és velünk tart az előszezon során. James Rodríguezről: Augusztus elsején csatlakozik majd a csapathoz. Minőségi játékos, aki beleillik a csapatunkba. Fiatal még, egy igazi befektetés a klub jövőjébe. Di María közel a megállapodáshoz a PSG-vel: Erről nincsen információm. A Világbajnokság után most pihen, és augusztus ötödikén csatlakozik a csapattársaihoz Valdebebasban. A szurkolók fogadtatásáról: Nagyon boldogok vagyunk, amiért így támogatják a csapatot, ez jót tesz nekünk, és jó ezeket a fajta mérkőzéseket ilyen közönség előtt játszani. Jó tudni, hogy világszerte ilyen szurkolóink vannak. Jövőre ugyanitt? Itt minden megvan számunkra, ami egy jó előszezonhoz szükséges, ideális hely a felkészüléshez. Jó az infrastruktúra, és neves ellenfelek ellen készülhetünk, probléma nélkül zajlanak az edzéseink is, semmi akadályát nem látom annak, hogy jövőre is visszatérjünk. A csatárposztról: A keret számos variációra ad lehetőséget nekünk, először is ott van Benzema, aki nagyon megbízható, de más játékosokat is játszathatunk abban a pozícióban, ilyen Isco, aki a hamis kilences posztján megállja a helyét, de Cristiano vagy éppen Bale is játszhat centert. Nem fogunk új csatár után nézni, mert nincs rá szükségünk.carlo_kiemelt_-660x330

Címkék:

Ancelotti az újságírók kérdéseire válaszolt

2014 július 25. | Szerző:

Hogyan vélekedik a Real Madrid eddigi átigazolási politikájáról? A klub nagyon jó munkát végez. Mindkét játékos fontos érkező a keretben, fejlődést jelentenek a csapat számára. Nagyon jó és versenyképes keretünk van. Én nem várok el semmit a klubtól, remek munkát végeznek, ahogyan azt az elnök úr is elmondta. A tavalyi évben adott volt a kihívás: megszerezni a Tizediket. Hogyan készül a csapat a mostani előszezonban? A Tizedik nagyon fontos eredmény volt számunkra. Az idei előszezon lesz a folytatása annak a munkának, amit tavaly elkezdtünk. Az az álmunk, hogy a következő szezonban is címeket szerezzen a csapat. Keylor Navasról és a lehetséges rotálásról a kapusposzton: Keylor nem a Real Madrid játékosa, jelenleg is három kapusunk van, hogyan az tavaly is volt, és még csak az előszezonban vagyunk. Iker is edzésbe állt már, számunkra nem probléma tárgya a kapuskérdés. A tavalyi szezonban sok vita folyt erről, de nekem ez sosem volt ilyen kérdés. Tavaly az előszezon során döntöttünk a kapuskérdésről, idén másképp lesz, és a szezon elején döntöm el, ki lesz a kezdő kapus. Iker ugyan azon a szinten kezd, mint a többiek. A felkészülési időszak végén majd döntök.. Hogyan vélekedik Pisczek játékáról? Nekünk itt van Carvajal és Arbeloa, és Kroos is helytáll a különböző posztokon, nincs szükségünk Pisczekre. Nem azt mondom, hogy nem jó játékos, de azon a poszton teljes a csapatunk. Di María a Real Madridban folytatja? Di María a Real Madrid játékosa, és csatlakozik majd hozzánk az előszezon során is. Nagy lesz a verseny a középpályán Kroos és James mellett, de a nagy csapatokban mindig nagy a verseny a kezdőcsapatba jutásért. A tavalyi év végén voltak problémáink, és a két új igazolással sokkal versenyképesebbek leszünk. Az ICC tornáról: “Mindenki teljes mértékben összpontosít és jól készül. Az eredmény nem számít majd. Mi változott tavalyhoz képest? A tavalyi szezon nehéz volt, a játékosokból sokat kivett, hogy felvették a csapat új játékstílusát, idén jobban tudunk majd fejlődni. Keményen dolgoztunk, és idén jobb helyzetből kezdjük a szezont. Tényleg szükséges volt James Rodríguez leigazolása? A Real Madrid történelme során mindig a legjobb játékosokat foglalkoztatta, ő a világ legjobb játékosai közé tartozik. A hozzá hasonló típusú játékosok leigazolása nem pusztán a jelennek szól, hanem a jövőnek is James miért nem utazott az Egyesült Államokba? James június 30-án fejezte be a Világbajnoki szereplését, és minden játékosnak szüksége van egy hónap pihenésre. Augusztus elsején, Benzemával és Varane-nal egyidőben áll majd edzésbe. 10580120_736693906397612_1190245909034724711_n

Címkék:

Egy hosszú út kezdete – XII. rész

2014 július 24. | Szerző:

Az otthoni 1:0 siker után, most Münchenbe látogatott a Real Madrid. Carlo Ancelotti legénysége nem volt könnyű helyzetben, ugyanis 60.000 szurkoló buzdította a Bajorokat. Ezt az összecsapást a világ összes táján megtekintették. A Guardiola vezette csapat az első mérkőzéshez hasonlóan most is beszorította a Real Madridot saját térfelére. A jég azonban ekkor is megtört. Először egy szögletből majd később egy szabadrúgásból Sergio Ramos eredményes tudott lenni, így a királyiak hamar eldöntötték a továbbjutás sorsát. Ez azonban nem volt elég. Az első félidő vége felé a Real Madrid kontrát indított. Benzema passzolta Bale-nak a labdát, aki 2 védő között gyönyörűen vette át, majd tálalt az érkező Cristiano Ronaldo elé, aki nem hibázott. A pihenőre tehát már 3:0-s vendég vezetéssel mentek a csapatok. A Bayern Münchennek voltak lehetőségei a második játékrészben is,de nem sikerült érvényesíteni őket. A kegyelemdöfést aztán egy újabb Ronaldo gól adta meg. A Portugált a tizenhatos előterébe buktatták. Természetesen ő maga állt a labda mögé, és laposan a védők lába mellett a kapuba talált. A vártnál tehát sokkal könynebben jutott tovább a Real Madrid 5:0-s összesítéssel a Bajnokok Ligája döntőjébe. 12 év után sikerült ismét fináléba jutni a királyiaknak. article-2616240-1D74B9AB00000578-693_634x384

Címkék:

Modric a Marca-nak adott interjút

2014 július 24. | Szerző:

Idén csökken a nyomás? Ebben a szezonban nem lesz rajtunk akkora nyomás, mint tavaly, mikor még nem nyertük meg a Tizediket – az hatalmas nyomást nehezített ránk. Most a nyomás a Real Madrid történelméből adódik, hiszen ennél a klubnál mindig nagyok az elvárások, és természetesen mi vagyunk a címvédők a Bajnokok Ligájában, ami szintén hajt minket. Hat trófeáért küzd majd a csapat: Nagyszerű lenne hat trófeával zárni a szezont, de ez nagyon nehéz feladat. Nagyon sok jó csapat van, akikkel meg kell majd küzdenünk ahhoz, hogy ezt elérhessük. A Real mindig favoritnak számít, mind Európában, mind pedig a spanyol kiírásokban, ez most a mi időnk. Modric örökké madridista lenne: Szeretném tisztázni, hogy nagyon boldog vagyok itt. A családom is boldog, élvezzük a várost és ezt a klubot. Csodás lenne, ha itt fejezhetném be a pályafutásomat. A Cibeles téri ünneplésről: A klub összes tagja, a játékosok és az összes Real Madrid szurkoló régóta várt már erre, és mindenkiben kavarogtak az érzelmek. Nagyon örülünk neki, hogy ennyire élvezték az emberek. Varázslatos volt, ami a Cibelesen történt, egész életemben emlékezni fogok rá. A lisszaboni döntőről hazavitt szuvenírek: A mezem, a cipőim, az aranyérem… Mindent magammal vittem ami arra az estére emlékeztet, amit csak tudtam A Tizedik volt az első nagy címe, amit eddig megszerzett: Mióta Madridba igazoltam, ez volt az első nagy cím, amit begyűjtöttem. Egy fontos versenysorozatot nyertünk meg, és persze ez volt a Real Madrid Tizedik Bajnokok Ligája serlege. Tudom, mióta aláírtam ide a szerződésemet, hogy ez volt az egyik legjobb döntés, amit valaha a pályafutásom során meghoztam. Ramos egyenlítő gólja az Atlético ellen: Ramos gólja Lisszabonban egy fantasztikus pillanat volt. Azután a gól után biztosan tudtam, hogy nyerni fogunk. Jól tettem be a labdát a szögletnél, és Ramos nagyszerű gólt szerzett, és azután már csak egyetlen csapat volt a pályán. Di Stéfano, egy győztes mentalitású ember, akire emlékezni fogunk: Mikor Di Stéfano elhunyt, büszkeséggel töltött el, hogy a személyében ismerhettem egy olyan embert, aki megtestesíti a Real Madrid fantasztikus szellemét, és ez a szellem pedig tovább él bennünk. Nincs jobb módja annak, hogy tisztelegjünk azelőtt a kemény munka előtt amit ő tett, mint hogy mi is ebben a mentalitásban folytassuk a munkát. A csapatban betöltött szerepéről: Úgy gondolom nagyon-nagyon jó középpályásaink vannak, és boldog vagyok, amiért én is fontos tagja vagyok a csapat középpályájának. James és Kroos leigazolásáról: James és Kroos érkezésével még jobb lett a csapat, mint volt. Új játékosok érkeztek a csapatba, akik nagyszerűek. A Real Madridnál mindig magasak az elvárások, és az új igazolások jó hírnek számítanak nekünk, játékosoknak, mert mindig a legjobbak akarunk lenni, és az összes szurkolónkért játszunk, akik a legjobb játékosokat akarják itt a pályán látni. James és Kroos nagyszerű játékosok, és az érkezésük is azt mutatja, hogy a Real Madrid ambíciói nem változtak, továbbra is nagyszerű játékosokat igazol a klub. Láttam őket játszani a Világbajnokságon, és számomra a torna legjobb játékosai közé tartoznak. Izgalom a következő szezon miatt: A vakációt a családommal és a barátaimmal töltöttem, és most újult erővel várom a következő szezont, készen állok rá. 421000_heroa

Címkék:

Bale edzés után válaszolt a sajtó kérdéseire

2014 július 24. | Szerző:

Kiegyensúlyozottabb Bale-t fogunk látni idén? A beilleszkedésem tavaly nehezen ment, mert nem volt előszezonom, idén viszont úgy érzem, hogy jól megy az edzés. Remélem a felkészülés segít majd nekünk elérni a céljainkat. Mennyire volt nehéz a beilleszkedés a Real Madridhoz? Mikor az ember először érkezik meg, nehéz. De sok játékos beszél itt angolul, aminek nagy hasznát tudtam venni. Hatalmas változást okozott ez az átigazolás számomra, beletelt egy kis időbe, de már jól érzem magamat. Mi volt az, ami a leginkább meglepett a Real Madridnál? Nagyon sok játékossal beszéltem, mielőtt ide jöttem. Tavaly megnyertük a Bajnokok Ligáját, és remélhetőleg idén meg tudjuk ezt ismételni. Milyen tanácsot adnál Jamesnek? Természetesen nehéz a beilleszkedés, először is pályára kell lépnie, és meg kell találni azt a helyet, ahol játszhat, aztán jöhet a letelepedés a városban. A klub egyébként nagyon sokat segített nekem. James megmutatta, hogy nagyszerű játékos, mikor valaki csatlakozik a Real Madridhoz, akkor a legjobbakhoz csatlakozik, remélem velünk is képes lesz majd arra, amit a Világbajnokságon tett. A csapat idén hat trófeáért küzdhet. Különleges számodra, hogy az elsőért a szülőhazádban lép majd pályára a Real Madrid? Hat trófeáért játszunk, és mindegyiket meg akarjuk nyerni. Az Európai Szuperkupa nagyon különleges számomra, amiért Cardiffban játsszuk, és amiért ez az idény első lehetséges trófeája. Mindegyik kiírásban harcolni fogunk a végső győzelemért. A spanyol foci a legjobb a világon? A spanyol bajnokság a legizgalmasabb, és itt játszanak a világ legjobb játékosai is. A Barcelona és a Real Madrid pedig mindig harcban van a Bajnokok Ligájáért. A legjobb játékosokat vonzzuk ide, és a bajnokság izgalmasabb, mint máshol. Megtiszteltetés itt játszani. Saját fejlődéséről: Minden szezonban fejlődni szeretnék, több gólpasszt akarok adni, több gólt akarok lőni… Mindenben fejlődni szeretnék. A spanyol nyelv kezdetben sok nehézséget okozott, ez a projekt jelenleg hogy áll? Még mindig tanulom a nyelvet. Idén nagyobb rajtad a nyomás, mint az előző évben? Őszintén szólva nem tudom. Izgalmas a szezon, ha a te csapatod Európa legjobbja. Nem tudom, hogy nagyobb lesz-e a nyomás idén, de a csapat minden egyes tagja meg akar nyerni mindent. Meg szeretnénk védeni a Bajnokok Ligája aranyérmünket is. Mi a csapat titka? Nagyszerű nálunk a csapatszellem, ami segít nekünk a pályán, és azon kívül is. Nehéz megvédeni a Bajnokok Ligája serleget, de meg fogjuk próbálni. Milyen a labdarúgást körülölelő szenvedély itt, az Egyesült Államokban? Nagyon sokat fejlődnek ebben a tekintetben. A játékszínvonal is emelkedik az amerikai labdarúgásban, sok játékos csatlakozik ehhez a ligához. Sokat fejlődött itt a labdarúgás. 10509588_10150639968584953_6146454877463462607_n

Címkék:

James Rodríguez a Real Madrid TV-nek adott interjút

2014 július 24. | Szerző:

Azt mondtad, az álmod vált valóra azzal, hogy a Real Madridban játszol. Milyen ezt megélni? Mindig is szerettem volna csatlakozni ehhez a klubhoz, és remélem hosszú időt, és boldogan tölthetek majd el itt a jövőben, és hogy hozzásegíthetem a klubot még egy csomó címhez. Egy olyan Világbajnokság után érkeztél, ahol a válogatottadat tovább vitted, mint az valaha jutott, Te szerezted a torna legszebb és legtöbb gólját. Ez biztosan nagyon különleges volt számodra… Mindig is szerettem volna ide igazolni, és a Madrid érdeklődött irántam, és mindent megtett, hogy csatlakozhassak a csapathoz. Boldog vagyok, mert már régóta vágytam erre, és most teljesült egy álmom. A múlt hónap hihetetlen volt. Milyen érzés volt az a történelmi pillanat, amikor a Bernabéuban kolumbiai és Real Madrid szurkolók a nevedet énekelték? Nagyon különleges volt, erre a napra mindig emlékezni fogok, boldogan fogok visszatekinteni rá és remélem, hogy én is sok örömet okozok majd a Real Madridnak. Nagyszerűen éreztem magam, mert mindig is erről álmodtam. Egészen kiskorom óta ebben a nagyszerű stadionban akartam lenni. Nagyszerű nap volt és remélem sok mérkőzést játszhatok majd itt. A Tizedikhez vezető úton is támogattad a csapatot: Igen, ráadásul volt szerencsém egy kis időt is eltölteni a csapattal. Ennek a klubnak történelme van, és mindig trófeákat nyer, azt hiszem készen állok a kihívásra, és szeretném boldoggá tenni az embereket. A családod is nagy Real Madrid szurkoló: Igen, mindig is nagyon támogatták a Real Madridot, most pedig még annál is jobban. Egész Kolumbia nagyobb támogatást nyújt majd a csapatnak, ebben biztos vagyok. Nagy rajongója vagy Cristiano Ronaldónak: Csodálom őt, ugyan úgy, mint a csapat többi tagját. Tele van nagy nevekkel a csapat, és ilyen játékosok mellett szerepelni igazi megtiszteltetés számomra. Remélem sok trófeát nyerek majd velük, mindannyian ezt szeretnénk. Ha össze kéne foglalni, mi az amit kínálni tudsz a Real Madridnak? Gólokat, passzokat és jó játékot ígérhetek. Én is csak egy újabb játékos vagyok, és szeretném segíteni a csapatot, hogy meccseket nyerjen és trófeákat szerezzen. Kolumbiában több, a Real Madrid alapítvány által alapított sportiskola és közösségi létesítmény van, mint bármelyik másik országban. Hogy fog a hazád reagálni arra, hogy egy honfitársuk már itt játszik? A kolumbiaiak mindig is szerették ezt a csapatot, és most hogy én is itt vagyok, még jobban fognak szurkolni a Real Madridnak. Biztos vagyok benne, hogy mind a 45 millió kolumbiai ember Real Madrid szurkoló lesz. Alfredo Di Stéfano fontos alak volt a Real Madridban, és hazádban is: Nagyon különleges személy volt Kolumbia számára, csak úgy, mint itt. Mindenhol történelmet írt, nagyszerű ember volt akit soha nem felejtünk. Mit jelent számodra a kihívás, hogy a 10-es mezt kaptad meg itt, a Real Madridban? Mindig is szerettem a kihívásokat és a győzelmeket, és ehhez a megfelelő klubhoz érkeztem. Ambiciózus vagyok és nyerni szeretnék, ez pedig sosem fog változni. Mikor aláírtad a szerződésedet, láthattad a tíz BEK/BL serleget, és a “20. század legjobb csapata” elismerést is: Tudtam, hogy ennek a klubnak történelme van, és hogy emiatt mindig nagy a győzelmi kényszer. Mikor láttam azt a sok trófeát, tudtam hogy a megfelelő csapathoz csatlakoztam, hogy még több címet nyerjek. Azért vagyok itt, hogy ebben segítsem a csapatot A szurkolók máris a Tizenegyedikre vágynak: “Ez teljesen normális, hiszen ez egy olyan klub, ahol mindig a győzelem a végső cél. Remélhetőleg meg tudjuk nyerni azt a szurkolóknak, ahogyan a spanyol bajnokságot és a Király Kupát is. Mindent. Milyen volt első alkalommal magadra húzni ezt a mezt? Nagyon különleges érzés volt, és soha nem fogom elfelejteni. Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer ide jövök, és azt hiszem az álmom itt nem ér véget, hanem folytatódik. Címeket szeretnék nyerni és nagy dolgokat akarok elérni Madridban. Meg kell harcolnod a helyedért a kezdőcsapatban… Már nagyon izgatott vagyok és alig várom augusztus elsejét, hogy én is edzésbe állhassak. Minden nap fejlődni szeretnék, hogy kiérdemeljem a helyemet a csapatban. Bármilyen üzenet a Real Madrid szurkolóknak? Amióta csak megérkeztem, mindenki nagyon kedves volt velem, sok szerencsét és sok sikert kívántak nekem az emberek. Nagyon köszönöm a támogatást, amit nyújtotok, nagyon fontosak vagytok számomra. 10552601_350586708399943_4143584905396598225_n

Címkék:

James Rodríguez első sajtótájékoztatója Real Madrid játékosként

2014 július 23. | Szerző:

Vallása: Hívő vagyok, és ez ad erőt nekem, hogy megküzdjek a nehézségekkel. Eddig egész karrierem alatt segített a hitem. Szuperkupa: Keményen fogok edzeni, de az edző dönt majd. Milyen érzés a Bernabeu gyepére lépni? Nem tudom leírni szavakkal. Egy valódi álom. Arról álmodom, hogy itt nyerjek és örökké itt maradjak. Kezdőben lesz? Nem tudom, azért vagyok itt hogy eddzek és megmutassam mit tudok. Ki kell használnom a lehetőségeimet. A családjáról: Mindenkinek köszönöm, aki mellettem áll. Portóról: Mindig egy nyertes csapat marad Portugáliában, a kedvencem. Remélem idén is sokat nyernek majd. Új csapattársairól: Mindegyikőjük nagyszerű ember, remélem jól kijövünk majd és együtt nyerünk sok trófeát. Falcao átigazolása: Nem mondott nekem semmit ezzel kapcsolatban, és nem is én vagyok a megfelelő személye, aki erről nyilatkozhat. Falcao egy nagyszerű játékos, és megállná a helyét itt, de ez a klub döntése. Az első emléke a Real Madridról: Zidane, Ronaldo, Roberto Carlos féle Madrid. Onnantól mindig az volt az álmom, hogy én is itt játszok majd egyszer. Vakációja: Elsején fogok visszatérni, és remélem már ekkor elkezdhetem a munkát. Harc a posztokért: Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ilyen nagy sztárok mellett játszhatok. Nagyon sokat tanulhatok tőlük. A mágikus 10-es mez: Mindig ebben a mezben játszottam, ezt a számot kedveltem legjobban. De itt a 100-asban is játszanék, ha ebben nyernénk kupákat. A Real Madrid harmadik legdrágább igazolása: A számok semmit nem jelentenek. Csak segíteni szeretném a csapatot, hogy történelmet írjunk, valamint szeretnék örömet okozni a szurkolóknak. A pozíciójáról: Bárhol kényelmesen fogok játszani. Az edző dönti el, hogy hol. Jobb vagy bal oldalon, esetleg középen. Kedvence: Mindig is csodáltam Zidane-t. Az Uruguay elleni gólja segített: Már előtte is figyelemmel kísérték a fejlődésemet. A gól csak egy plusz volt, semmi több. Az üzletről: Mindent megtettem, amit az én részemről tudtam, hogy itt kössek ki. Üzenete Kolumbiának: Mindig arról álmodtam, hogy itt játszhassak és hogy ezzel a csapattal írjak történelmet. Tudom, hogy nagy a nyomás itt, de felkészültem. A csapat mindig nyerni akar, és mindig a trófeákért küzd. Ezzel együtt kell élnem, és készen állok. james15

Címkék:

Legutóbbi hozzászólások

    Blogkövetés

    Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

    Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

    Üzenj a kazánháznak!

    Blog RSS

    Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!